Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-10-19 / 20. szám
Összeállt az aranycsapat Első bajnoki címének tízéves jubileumát gálamérkőzéssel ünnepelte az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárlabdacsapata. A Gesztenyés úti sportcsarnokban az első aranycsapat az utódok - a további három bajnoki címet nyert csapatok tagjai - válogatottjával mérte össze erejét. Az egykori sikerkovácsokat a múltról és jelenről kérdeztük. Czigler László: Az első bajnoki cím? Mintha tegnapelőtt lett volna! Ha visszatér az ember a csarnokba, mindig a jó dolgok jutnak eszébe, köztük ez az első aranyérem is, őrzöm a szép emlékeket. Most a Pécsi VSK utánpótlásában dolgozom, mellette a felnőtt csapat másodedzője vagyok. Nagyon jól érzem magam a helyemen, örülök, hogy gyerekekkel és felnőttekkel is foglalkozhatok. Érsek István: Amikor nézem a kosárlabdát, akkor hiányzik, de a mozgás már nem megy rendesen, fáj mindenem. Hat-hét éve alakult Körmenden az utánpótlás egyesület, ami különvált a felnőtt csapattól. Amikor abbahagytam a pályafutásomat, azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy vegyek részt az ott folyó munkában. Azt szokták mondani, nagyhírű a körmendi utánpófiás, de az eredményei abban az időben nem ezt igazolták. Az eltelt évek alatt eljutottunk odáig, hogy tavaly hat korosztályból ötben országos döntőt játszottunk, amivel szintén történelmet írtunk. Fodor Péter: Az ASE bajnoki cím olyan, mintha tegnap történt volna, igazából minden mozdulatra emlékszik az ember. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen idén ünnepelték a Körmend ötvenéves jubileumát, az én játékospályafutásomat lezáró, 25 évvel ezelőtti bajnoki címet, és most a tíz évvel ezelőtti ASE-győzelmet is. A legjobb csapat volt a kezem alatt. A legtöbb játékossal legalább két, de volt, akivel három éve dolgoztam már együtt, nagyon érezték egymást. Egy olyan szezont csináltunk végig, ahol - bármennyire is próbálták elvitatni - mi voltunk a legjobbak a sok jó csapat közül. Ami a jelent illeti, Debrecenben teljesen új feladatkörbe kerültem. Most indult a Ziccer Tigrisek akadémia, aminek a szakmai programját én állítottam össze. Megpróbálom felvenni a megfelelő munkastílust, ami teljesen más, mint a napi megmérettetés a pálya szélén. Azt most egy időre szüneteltetem. Sitku Ernő: Amikor elkerültem Paksról, egy kicsit mindig zavarban voltam, ha az ASE ellen játszottam. Egy olyan helyen, amit az otthonodnak tekintesz, nagyon nehéz játszani egy másik csapat tagjaként. Amikor a Nyíregyházával jöttünk Paksra, ellenfélként is nagyon jól éreztem magam. Idén befejeztem profi pályafutásomat. Szívesen folytattam volna még, ha látok motivációt, de úgy gondolom, hogy elérkezett az ideje, hogy most már abbahagyjam. Mellette van munkám bőven, van egy Nyírsuli névre hallgató sportegyesület, amely a helyi utánpótlással foglalkozik. Itt a kosárlabdán kívül még van öt sportág, közel 1500 gyerekkel. Zsoldos András: Az ember és a csapat életében vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, és ilyenkor látni igazán, hogy meg kell becsülni a sikeres éveket. Budapesten dolgozom az utánpótlásban, főleg korosztályos válogatottat csinálok, közben a Honvéd kosárlabda-akadémiáját vezetem. Nagyon kevés jó játékos jön ki az utánpótlásból, ebben kell munkálkodni, hogyha azt akarjuk, hogy megmaradjon a magyar kosárlabda. (joko) Hová tűntek a drukkerek? Immár hat éve, hogy három lelkes focifanatikus Sopronba kisérte a Paksi FC NB I-es csapatát és megalakult az Atomic Strike. A szurkolói csoport mára alig hallat magáról. A miértről a csapatot összefogó Tesényi Norbertét és a Tolna-Szekszárd tengelyt képviselő Falucskai Károlyt kérdeztük. Lisztmayer Balázs, Wenhardt Ákos és az azóta sajnos már odafentről szurkoló Horváth Tamás alapította a szurkolói csoportot, meséli Tesényi Norbert. Ők kezdték el a szervezést, elkészítettek pár drapériát és rendre elkísérték idegenbe a csapatot. A Paksi FC a kezdetektől támogatta őket: beszállt az idegenbeli meccsek útiköltségébe és belépőt biztosított nekik e meccsekre, valamint drapériákat és dobokat is adott az Atomic Strike-nak. A csoport a 2010/11-es szezonban élte fénykorát. - Abban a szezonban voltunk a legtöbben! Itthon tömött szektorunk volt, idegenbe tele buszokkal kísértük el a csapatot minden mérkőzésre. Szerettem ekkor focimeccsre járni, megvolt a családias légkör, mindenki kiállt mindenkiért, és tényleg élvezet volt végigszurkolni egy-egy mérkőzést - mondja Tesényi. Falucskai Károly hozzáteszi, szerinte szurkolói szemmel sokkal jobb hangulat volt akkoriban, amikor a kiesés ellen harcolt a csapat, mint amikor a bajnoki ezüstérem összejött a Ligakupagyőzelemmel. A zsúfolt lelátó azonban már a múlté, Falucskai szerint az Atomic Strike már nem is létezik. Hazai meccsen jó, ha tizenöt-húszán összejönnek. Sokan felhagytak a szurkolással és új arcok csak ritkán jönnek. Tesényi nem látja ennyire borúsan a helyzetet. - Ahogy én észrevettem, egy holtpont után most kezd újraéledni a társaság. Érkeznek új arcok, a régiek közül is visszatérnek páran, és persze ott a mag, amelyik a kezdetek óta kitart. A két szervező ezúton is várja a korábbi és leendő drukkereket a hazai mérkőzéseken a B szektorban, a nagy lelátóval szemben, a felezővonalnál. - Jelentkezni nem kell hozzánk, csak ki kell jönni meccsre, és nem kell mást tenni, mint odaállni és kiabálni. És akkor már be is fogadtunk! - fogalmaz Falucskai. Faller Gábor 18 ■ Paksi Hírnök, 2012. október 19.
