Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-10-19 / 20. szám
Atomerőmű A paksi technológiával ismerkedtek vietnami szakemberek Százhúsz vietnami egyetemi tanár, oktató képzésében vesz részt a paksi atomerőmű. Az első turnus negyven fővel már lezajlott, november közepén érkezik a második, tavasszal a harmadik csoport. Nemrég Potápi Árpád János és Tóth Ferenc országgyűlési képviselő járt az atomerőműben és tájékozódott a képzésről, amelynek részleteit Kiss István oktatási főosztályvezető ismertette. A program résztvevői a Budapesti Műszaki Egyetemen háromhetes elméleti képzés után érkeztek az atomerőműbe, ahol szintén háromheti, sok gyakorlattal tűzdelt, intenzív tanulás várt rájuk. Elsőként a paksi technológiával, berendezésekkel ismerkedtek, de a hangsúly nem ezen, hanem azon a tudásanyagon van, amely az elmúlt három évtized során Pakson felhalmozódott, emelte ki Kiss István, aki szerint sikerült nagyon jó, tartalmas képzési tematikát összeállítani. Ebben a biztonsági kultúra és a reaktorfizika ugyanúgy szerepel, mint a karbantartás, a balesetelhárítás és a sugárvédelem. A főosztályvezető kiemelte, hogy a paksi atomerőmű építése óta zajló folyamatos fejlesztés, a teljesítménynövelés és az üzemidőhosszabbítás előkészületeinek tapasztalatai gazdagítják azt a tudásanyagot, amit készek átadni azon országoknak, amelyek most készülnek atomerőmű-építésre. Vietnamban a tervek szerint két blokk épül, az első 2020-ra, a második 2022-re. A mostani képzésben azok vesznek részt, akiknek a majdani szakembergárda felkészítése lesz a feladata. Paks és Magyarország kész a továbbiakban is szerepet vállalni, hangsúlyozta Kiss István. Tóth Ferenc kormánymegbízott, a paksi térség országgyűlési képviselője emlékeztetett rá, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is figyelemmel kíséri hazánk szerepét a nukleárisszakember-képzésben, aminek egyébként a gazdasági előnyön túl további - az előzőnél jóval jelentősebb - haszna, hogy hazánk jó hírét viszi a világban. Potápi Árpád János a két ország között meglévő kapcsolat kiszélesedését és további lehetőségeket vár a mostani programtól. Kiss István elárulta, hogy a nukleáris oktatás terén igen nagy a konkurencia, ezért jelentős eredmény, hogy Vietnam hazánkat választotta partnernek. Ebben egyebek között szerepet játszott a Karbantartó Gyakorló Központ színvonala, az intézményi háttér, az, hogy sok vietnami gazdasági és politikai vezető Magyarországon tanult, beszéli a nyelvet, a két ország között régre nyúló a kapcsolat, és az a gazdag tudásanyag és tapasztalat, aminek a szakemberek birtokában vannak. Vida Tünde TEIT-konferencia Hónapokon belül kiírhatják a tendert Várhatóan az év végén, a jövő év elején megjelenik a pályázati kiírás a paksi atomerőmű legfeljebb két blokkal történő bővítésére a jelenlegi telephelyen - mondta Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára újságíróknak Prágában, a Középeurópai Atomenergetikai Ipari Fórumon. A magyar sajátosságokra szabott tendert a Magyar Villamos Művek írja majd ki, közölte az MTI Kovács Pált idézve. Számítások szerint reálisan mintegy 30 százalékot tehetne ki a magyar beszállítói részvétel a beruházásban, 218 magyar cég tudna bekapcsolódni a munkába. Az államtitkár szerint a tender megjelenését követően egy évet kell szánni a pályaművek beadására, ezt követően lesz értékelés. Az év kiemelkedő szakmai eseménye lesz az Atomerőmű és társadalmi környezete című jubileumi konferencia, amelyet a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) alapításának 20. évfordulója alkalmából tartanak november 9-én Kalocsán. Az eseményen felidézik az atomerőmű és a tizenkét kilométeres körzetében lévő települések összefogásával létrejött TEIT húszéves tevékenységét. Az ünnepi rendezvényen a szakma meghatározó képviselői az atomerőmű-bővítés és a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának működéséről és szerepéről éppúgy beszélnek majd, mint a TEIT oktatási programjának részleteiről, az ellenőrző és a tájékoztató munka felelősségéről. A jubileumi konferencia lehetőséget nyújt majd arra is, hogy első alkalommal átadják a TEIT által alapított díjat. 6 ■ Paksi Hírnök, 2012. október 19.