Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-01-20 / 2. szám

Fotó: Molnár Gyula Paksi Hírnök 18 2012. január 20. Tizennyolcadik évébe lépett a PAFF Hamarosan nagykorú lesz a Paksi Amatőr Futó Fiatalok (PAFF) Egyesülete, az idei évben a hagyományos verse­nyek mellett új kihívások is várják a tagokat. A verseny­zők nem csak futással készül­nek a tavaszra: van, aki úszni jár, sokan korcsolyáznak, síel­nek, esetleg a konditeremben erősítik magukat.- Az elmúlt időszakban nőtt a létszámunk, most harminc fő körül mozog. Az aktívak is töb­ben lettek, nőtt a versenyzési kedv, de jó lenne, ha edzésekre többen járnának. Inkább a har­minc éven felüliek jönnek, talán azért, mert a monotóniát jobban bírják, mint a fiatalok. Meg ta­lán azért is, mert a gyerekek már akkorák, hogy otthon lehet hagyni őket akár több órára is - mondta el a Paksi Hírnöknek Dobi Krisztina, a PAFF egyik alapítója, vezetőségi tagja. Megtudtuk tőle: idén is négy verseny nevezési díját állja az egyesület, amiket nagyjából nyolc magyarországi helyszin közül választhatnak ki a tagok. Emellett más versenyeken is in­dulnak futóik, akár külföldön is, de többen triatlon- és kerékpá­ros versenyekkel színesítik a programjukat. - Arra törek­szünk, hogy a támogatott verse­nyek között legyen egyéni és csapatverseny, rövidebb távútól egészen a maratoniig, hogy ki­ki megtalálja a számára kedve­zőt. Szeretnénk hűek maradni azokhoz a versenyekhez, ame­lyeken már a kezdetek óta indu­lunk. Ezek közül kiemelkedik a Pécs-Harkány 25 km-es, dim­­bes-dombos országúti futás március első hétvégéjén. Ked­velt még november végén a két­napos Balaton félmaraton, de felkapott lett a körünkben a szekszárdi Borvidék félmaraton is. Az idén bővül a kínálat az Atom 100 futóversenyeivel, Ka­posvár, Baja, Nagyatád, és Paks helyszínekkel. A PAFF a szervezésben és a lebonyolítás­ban is segít, sőt azoknak az amatőröknek, akik ezeken a versenyeken szívesen részt vennének, segítünk edzésterv­vel, étkezési tanácsokkal és edzéshez alkalmas futóútvona­lak bemutatásával. -kovács-Országos döntőben a II. Rákóczi Mindenki megúszta Két csoportban zajlottak a küz­delmek az ASE sportcsarnokban a labdarúgó diákolimpia negye­dik korcsoportjának megyei dön­tőjében. Az ezt megelőző város­környéki megmérettetést all. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola csapata nyerte, így egyedüliként képviselték a települést a hat egy­letből álló megyei találkozón. Vábró József testnevelő, a gárda vezetője árgus szemmel figyelte a mérkőzéseket, a cél itt is az el­ső hely volt. - Fontos az ellenfe­lek ismerete, hiszen ezen a szin­ten már tudni kell alkalmazkodni az ellenfelekhez. A játékidő na­gyon rövid, kétszer 12 perc alatt kell minél több gólt rúgni - ös­szegzett a tréner. A paksi intéz­mény játékosainak mindegyike az ASE vagy a PSE utánpótlás­csapataiban fútballozik, ami meglátszott teljesítményükön. - A kispályán sokat kell futni, a csapat együtt védekezik és tá­mad. Az első meccsek mindig a legnehezebbek, mert nem kön­nyű felpörögni, de az eredmény már számít - tette hozzá Rácz Zsolt, a torna gólkirálya. A leg­jobb kapus Pámer Krisztián lett, a gólkirály Rácz Zsolt, míg a leg­jobb edző Vábró József. Az or­szágos döntőt február 3. és 5. kö­zött Miskolcon rendezik. efgé Lezajlott a diákolimpia úszás vá­roskörnyéki döntője a Tanuszo­dában. Mivel Pakson és a régió­ban nincs versenyszerű úszások­tatás, ezért az úgymond nem iga­zolt diákok mérték össze tudásu­kat. -AB kategóriában a ver­senyzőknek ötven métert kell teljesíteniük mind a négy úszás­nemben - tájékoztatott Poór Jó­zsef, a Diáksport Bizottság elnö­ke, aki hozzátette, az idei térségi finálé látványosra és élvezetesre sikeredett. Az általános iskolák tanrendjé­ben, a testnevelésórákon ki­emeltként kezelik az úszásokta­tást, így van ez a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban is. Kalász Mik­lós 25 gyermekkel érkezett a fel­ső tagozatosok versenyére. - Al­sóban a tananyag kötelező része az úszásoktatás, míg felsőben már csak azok járnak a heti egy úszóedzésre, akik tehetségesek vagy szeretik a vizes közeget - fogalmazott a testnevelő. Az em­lített intézmény váltóját Debre­ceni Kata vezette, aki elmondta, a rajt, a bukóforduló és a beérke­zés a legfontosabb mozzanatai a csapatversenynek. A különböző korcsoportok egyéni arany- és ezüstérmesei, valamint a váltók első helyezettjei a lapzártánk után rendezett bonyhádi megyei döntőbejutottak. röné Tanuljunk tanulni! Nem tudod egyedül elkészíteni a házi feladatod, vagy megtanulni a leckét? Segítek. Általános iskolások számára korrepetálást tartok. Érd: 20/475-9922 Paksi Hírnök online a twitteren Nyitva tartás: ***** ymmmm? Tel.: 75/315-983 20/9450-992 PAJKS Kövesse Ön is okostelefonján a Paksi Hírnököt, és kapja meg azonnal a város legfrissebb híreit!

Next

/
Oldalképek
Tartalom