Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-09-07 / 17. szám
A konkurencia ellenére is sikeres a paksi strand Több mint 33 ezer fürdőző keresett enyhülést a nyáron az ürgemezei strandon. A kánikulának köszönhetően a múlt évinél magasabb volt a vendégforgalom, annak ellenére, hogy ebben az évben a környéken sorra nyíltak meg új strandfürdők. A paksi komplexumban a bevétel az elmúlt évekhez képest nem esett vissza, sőt a tavalyihoz képest az inflációt meghaladóan növekedett, a jegyárak viszont megyei szinten továbbra is a legkedvezőbbek maradtak, mondta el lapunknak dr. Hanoi János, a Mezőföldvíz Kft. szervezési és kommunikációs osztályvezetője. A gépészeti berendezések folyamatos korszerűsítésének és karbantartásának köszönhetően technológiai probléma nem jelentkezett a szezon alatt. Május végére az utolsó csavar is a helyére került, s az általános munkálatok mellett néhány újdonsággal is szolgáltak a vendégeknek. A legkisebbeknek közvetlenül a pancsolómedence melletti füves területre új, az európai uniós előírásoknak megfelelő játszóteret építettek, kétüléses lengő- és rugós billenőhintával, valamint egy szabványos homokozóval. A pancsolómedence fölött napfénytető vászon nyújtott védelmet a forróságtól, a nagymedence két végén lévő burkolatot pedig csúszásmentes kültérire cserélték. A medencék mellett mobil öltözőket alakítottak ki, emellett igazi kuriózumként a térségben a paksi strand területén ingyen wifi elérhetőséget biztosítottak. Az ürgemezei strandfürdő idén is változatos szabadidős, sport- és kulturális programokkal várta a kikapcsolódni vágyókat. Júniusban az IPA Magyar Szekció Paksi Szervezete itt rendezte meg immár 17. alkalommal az Atomzsaru Országos Strandfoci Bajnokságát. Ugyancsak a paksi komplexum homokos pályáin rendezték meg ebben az évben is a hagyományos Tűzkakas Vándorkupa strandfoci bajnokságot, amelyen kiemelkedő volt a részvétel. A hőségtől menekülők a szezon három hétvégéjén is az éjszakára felfutott élménymedencében frissülhettek a helyiek által már jól ismert Strandesték rendezvénysorozat keretében. A BMP Stúdió szervezésében zenekarok mutatkoztak be a medence mellett felállított színpadon, a régióban egyedülálló kezdeményezés kezd egyre ismertebbé válni a fiatalok körében. A három előadásos programsorozat igazi kuriózuma, hogy a vízben koktélt kortyolgatva hallgathatják az érdeklődők az alternatív, a blues, a funky, valamint az afro műfajok legjobb képviselőit. Idén fellépett többek között a Tales of Evening, a Cherry Bomb, a Kényes Foltok, illetve a paksi zenekarok közül a Hesz-Ulbert Duó. Mindezek közül is a legnagyobb sikere mintegy 350 látogatóval a szezonzáró partinak volt, árulta el lapunknak Márkus Zalán rendezvényszervező. Az esemény harmadik, egyben utolsó állomásán a Jazz All Stars, a Voler Mouche és a latinos Ocho Macho lépett fel, a nézők szórakozását Hatvani Szabolcs lézer show-ja színesítette. A záró napon a különleges kísérőprogram mellett a strandfürdő adott otthont a Mezőföldvíz Kft. több mint 200 főt vendégül látó céges családi és sportnapjának. A főzéssel, fürdéssel, koncerttel és különféle sportvetélkedőkkel tarkított esemény jó alkalom volt arra, hogy a vállalat különböző településeken dolgozó új és régi munkavállalói kötetlen formában ismerjék meg egymást, tájékoztatott Csapó Sándor ügyvezető igazgató. Bár a szezon zárultával a strand hivatalosan bezárt, a sportkedvelő fiataloknak szeptember 7-8-án kinyitja kapuit a negyedik alkalommal szervezendő Nagy Sportágválasztóra, ahol húszféle sportág kipróbálása mellett olimpikonjainkkal is találkozhatnak a kilátogatok. MD Mintegy 49 csapat látogatott ki a Paksi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Paksi Önkéntes Tűzoltó Sport- és Hagyományőrző Egyesület által megszervezett Tűzkakas Vándorkupára. A rendezvényen rendszerint nagyszerű a hangulat, a játékosok szeretnek idejárni, családjaikkal együtt érkeznek Paksra az ország minden tájáról. A sporteseménynek jó a közösségformáló ereje, évről évre és most az átszervezések után különösen jó volt találkozni, kevés az olyan tűzoltó program, ahol ennyi szakmabeli részt venne, árulta el Bán Attila tűzoltó alezredes. Immár 17. éve gyülekeztek Pakson az ország rendőrei, legalábbis azok, akik szeretik és művelik a strandfocit. A kezdetektől fogva az ürgemezei strandon rendezik meg az Atomzsaru Országos Strandfoci Bajnokságot, ami köszönhetően a 35 fokos rekkenő hőségnek, idén különösen jó hangulatban telt, mondta el Juhász István alezredes, az IPA paksi szervezetének elnöke. A családtagok minden évben szívesen jönnek a fürdőbe, hiszen országos viszonylatban is kedvező árakkal és környezettel találkoznak. A szolgáltatással mindig elégedettek és megfelelő szállást is találnak városunkban az ideérkezők, árulta el Juhász István. A kollégák számára a rendezvény kiváló lehetőség a csapatépítésre, a sütések, főzések, gitározások pedig az idősebb és fiatalabb kollégákat is összehozzák, tette hozzá. Paksi Hírnök, 2012. szeptember 7. ■ 13