Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-08-24 / 16. szám
Kilencven esztendő emlékei Nyolcvanévesen még létrára mászva szedte a meggyet Gerst Ferencné, az utóbbi tíz évben azonban már nem mozdul ki lakásából, ahol egyik lányával él. Nehezére esik a járás a mindkét lábában tapasztalható porckopás miatt. Ez az egyetlen nyavalyája, éppen ezért az orvos ritkán, évente legfeljebb egyszer látja. Olyankor mindig elmondja, hogy olyan a szíve, mint egy fiatalé. Pedig Mariska néni nehezen viseli a bezártságot. Mint mondta, sokat dolgozott, mindig a határban volt, most pedig, hogy lépcsőt már nem tud járni, a terasz jelenti neki a külvilágot. A napokban, augusztus 22-én töltötte be a kilencvenet. Hajdú János polgármester és Teli Edit alpolgármester ebből az alkalomból látogatta meg tolmácsolva Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságát. Az idős hölgy szívesen, s gyakran iróniával mesélt életéről, amelynek több évtizeddel ezelőtti epizódjait úgy idézte fel, mintha csak tegnap történtek volna. Mostanság ez, a múlt emlékeinek boncolgatása tölti ki idejét. Anna lányával élnek a Rosthy utcában, azon a helyen, ahol valamikor szülőháza állt. Élete nagy részét nem itt, hanem a Szent János utcában töltötte Mariska néni, aki 26 esztendősen ment férjhez. Férjével, aki a tsz-ben dolgozott, két lányt és egy fiút neveltek. Elárulta, hogy ők soha sem veszekedtek, mert az ura nagyon rendes ember volt, nem ivott, nem dohányzott, nem járt más asszonyok után, sőt soha nem is vitatkozott. Ha Mariska néni valamiért zsörtölődött, mindig azt mondta, mondjad csak, majd megunod, aztán abbahagyod. Harminc évvel ezelőtt azonban egy értelmetlen balesetben meghalt a férje, s ő özvegyen maradt. Ezt megelőzően sem riadt vissza a munkától, ezután sem. Művelte a Szent János utcában a kertet, meg a szőlőt Páskumban. Tíz éve még felment a létrára, s megszedte a meggyet. Ma erre már nem vállalkozna. Mint ahogyan már nem is olvas, pedig régen szívesen forgatta a könyveket, köztük a Bibliát. Mariska néni azt mondja, szerencsés, mert jók a gyerekei, megöregedni viszont nem jó, mert nem tud elmenni otthonról és nem tud dolgozni. Hagyományőrző nap Kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, gyerekrendezvények, íjászbemutató, koncertek - a programkavalkád a Hagyományőrző Napon biztosított kikapcsolódást Pakson. Az Életfa Kulturális Egyesület ötödik alkalommal szervezte meg rendezvényét, melynek célja a magyar hagyományok megőrzése, megismertetése. A szervezők feladatul vállalták a helyi kézművesek, valamint a paksi és a környéken működő együttesek bemutatását is. Ez a törekvésük azóta sem változott, zenélt a Szaggató, nótáztak a Dunakömlődi Félnótások és fellépett a Szarkaláb néptáncegyüttes. - A paksi rendezvényekhez viszonyítva jónak mondható - értékelte a látogatók számát Kovács Kristóf, hozzátéve: a program hétvégéjén rossz idő volt, a környéken sok helyütt tartottak rendezvényt, ez csökkentette a vendégek számát. - Jövőre jobban figyelünk az időpont kiválasztására - tette hozzá a szervező. Paks a szíve csücske Egy polgármester számára mindig megható, ha olyan emberek tesznek előtte állampolgári esküt, akiket régóta ismer, vallja Hajdú János. Ilyen volt a napokban, amikor Kelemen Éva kézdivásárhelyi tanítónő és párja, Kászoni Csaba tette le az esküt. Mint városunk polgármestere mondta, a testvérvárosi kapcsolatnál szükség van olyan kitartó emberekre, akik helyben szervezik a programokat, be tudják vonni a fiatalokat. - Ilyen Kelemen Éva, aki, ha kell, programot szervez, szállást intéz, különleges eseményre hívja a paksiakat, sokszor hozott gyerekcsoportokat - fogalmazott Hajdú János. Mint ilyen alkalmakkor tenni szokta, most is kiemelte, ezek az emberek csak azt kapták, ami méltó jussuk, amit őseiktől elvettek. Kelemen Éva 16 éve részese a Paks és Kézdivásárhely között zajló testvérvárosi kapcsolatnak. Paksba - mint elárulta - első látásra beleszeretett, de nem csak ez motiválta, hanem az, hogy fontosnak tartja az összetartozást, azt, hogy egymás kultúráját, hagyományait megismerjük, átadjuk egymásnak, mert ezáltal tudjuk tisztelni azt.- Az egyértelmű volt, hogy ha teszem, Pakson teszem, nekem ez a város a szívem csücske, máshol el sem tudtam volna képzelni - mondta a kérdésre, hogy miért itt került sor az eskütételre. - Ez egy kötelesség, és most úgy érzem, hogy elégtétel. Meg tudom mutatni őseimnek, hogy visszaszereztem azt, amiről ők soha nem mondtak le - fejtegette annak kapcsán, hogy miért döntött a honosítás elindítása mellett. És hogy Paks miért lett a szíve csücske? Mert nagyon sokat tanult az itt élő emberektől mind szakmailag, mind az értékrendet tekintve. Izgalmas volt belelátni az itteniek életébe, ami merőben különböző az övéktől, de véleménye szerint addig jó, amíg ezt a különbözőséget meg lehet őrizni. Éva számára ugyanolyan fontos fogadni a paksiakat, és visszaadni azt az élményt, azt a vendégszeretetet, amit ő kap mindig, ha Pakson jár, amit második otthonának tekint. Éppen most, amikor gyerekeket hozott a nemzetközi ifjúsági találkozóra, egy kislány megjegyezte: A tanci olyan itt, mintha Kézdin lenne, mert lépten-nyomon köszönnek neki. Vida Tibidé Paksi Hírnök, 2012. augusztus 24. ■ 5
