Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-08-24 / 16. szám

Kilencven esztendő emlékei Nyolcvanévesen még létrá­ra mászva szedte a meggyet Gerst Ferencné, az utóbbi tíz év­ben azonban már nem mozdul ki lakásából, ahol egyik lányával él. Nehezére esik a járás a mindkét lábában tapasztalható porckopás miatt. Ez az egyetlen nyavalyája, éppen ezért az orvos ritkán, éven­te legfeljebb egyszer látja. Olyan­kor mindig elmondja, hogy olyan a szíve, mint egy fiatalé. Pedig Mariska néni nehezen vi­seli a bezártságot. Mint mond­ta, sokat dolgozott, mindig a határban volt, most pedig, hogy lépcsőt már nem tud járni, a te­rasz jelenti neki a külvilágot. A napokban, augusztus 22-én töltötte be a kilencvenet. Hajdú János polgármester és Teli Edit alpolgármester ebből az alka­lomból látogatta meg tolmá­csolva Orbán Viktor miniszter­­elnök jókívánságát. Az idős hölgy szívesen, s gyak­ran iróniával mesélt életéről, amelynek több évtizeddel ezelőt­ti epizódjait úgy idézte fel, mint­ha csak tegnap történtek volna. Mostanság ez, a múlt emlékeinek boncolgatása tölti ki idejét. Anna lányával élnek a Rosthy utcában, azon a helyen, ahol valamikor szülőháza állt. Élete nagy részét nem itt, hanem a Szent János utcában töltötte Mariska néni, aki 26 esztendősen ment férjhez. Férjével, aki a tsz-ben dolgozott, két lányt és egy fiút neveltek. Elárulta, hogy ők soha sem ve­szekedtek, mert az ura nagyon rendes ember volt, nem ivott, nem dohányzott, nem járt más asszonyok után, sőt soha nem is vitatkozott. Ha Mariska néni valamiért zsörtölődött, mindig azt mondta, mondjad csak, majd megunod, aztán abbahagyod. Harminc évvel ezelőtt azonban egy értelmetlen balesetben meg­halt a férje, s ő özvegyen maradt. Ezt megelőzően sem riadt vissza a munkától, ezután sem. Művel­te a Szent János utcában a kertet, meg a szőlőt Páskumban. Tíz éve még felment a létrára, s meg­szedte a meggyet. Ma erre már nem vállalkozna. Mint ahogyan már nem is olvas, pedig régen szívesen forgatta a könyveket, köztük a Bibliát. Mariska néni azt mondja, szerencsés, mert jók a gyerekei, megöregedni viszont nem jó, mert nem tud elmenni otthonról és nem tud dolgozni. Hagyomány­­őrző nap Kirakodóvásár, kézműves foglal­kozások, gyerekrendezvények, íjászbemutató, koncertek - a prog­­ramkavalkád a Hagyományőrző Napon biztosított kikapcsolódást Pakson. Az Életfa Kulturális Egye­sület ötödik alkalommal szervezte meg rendezvényét, melynek célja a magyar hagyományok meg­őrzése, megismertetése. A szer­vezők feladatul vállalták a helyi kézművesek, valamint a paksi és a környéken működő együttesek bemutatását is. Ez a törekvésük azóta sem változott, zenélt a Szag­gató, nótáztak a Dunakömlődi Félnótások és fellépett a Szarkaláb néptáncegyüttes. - A paksi ren­dezvényekhez viszonyítva jónak mondható - értékelte a látogatók számát Kovács Kristóf, hozzátéve: a program hétvégéjén rossz idő volt, a környéken sok helyütt tar­tottak rendezvényt, ez csökken­tette a vendégek számát. - Jövőre jobban figyelünk az időpont kivá­lasztására - tette hozzá a szervező. Paks a szíve csücske Egy polgármester számára min­dig megható, ha olyan emberek tesznek előtte állampolgári esküt, akiket régóta ismer, vallja Haj­dú János. Ilyen volt a napokban, amikor Kelemen Éva kézdivásár­­helyi tanítónő és párja, Kászoni Csaba tette le az esküt. Mint vá­rosunk polgármestere mondta, a testvérvárosi kapcsolatnál szük­ség van olyan kitartó emberekre, akik helyben szervezik a progra­mokat, be tudják vonni a fiata­lokat. - Ilyen Kelemen Éva, aki, ha kell, programot szervez, szál­lást intéz, különleges eseményre hívja a paksiakat, sokszor hozott gyerekcsoportokat - fogalmazott Hajdú János. Mint ilyen alkal­makkor tenni szokta, most is ki­emelte, ezek az emberek csak azt kapták, ami méltó jussuk, amit őseiktől elvettek. Kelemen Éva 16 éve részese a Paks és Kézdivásárhely között zajló testvérvárosi kapcsolatnak. Paksba - mint elárulta - első lá­tásra beleszeretett, de nem csak ez motiválta, hanem az, hogy fontosnak tartja az összetarto­zást, azt, hogy egymás kultúrá­ját, hagyományait megismerjük, átadjuk egymásnak, mert ezáltal tudjuk tisztelni azt.- Az egyértelmű volt, hogy ha teszem, Pakson teszem, nekem ez a város a szívem csücske, máshol el sem tudtam volna képzelni - mondta a kérdésre, hogy miért itt került sor az es­kütételre. - Ez egy kötelesség, és most úgy érzem, hogy elégtétel. Meg tudom mutatni őseimnek, hogy visszaszereztem azt, amiről ők soha nem mondtak le - fejte­gette annak kapcsán, hogy miért döntött a honosítás elindítása mellett. És hogy Paks miért lett a szíve csücske? Mert nagyon sokat tanult az itt élő emberektől mind szakmailag, mind az ér­tékrendet tekintve. Izgalmas volt belelátni az itteniek életébe, ami merőben különböző az övéktől, de véleménye szerint addig jó, amíg ezt a különbözőséget meg lehet őrizni. Éva számára ugyan­olyan fontos fogadni a paksiakat, és visszaadni azt az élményt, azt a vendégszeretetet, amit ő kap mindig, ha Pakson jár, amit má­sodik otthonának tekint. Éppen most, amikor gyerekeket hozott a nemzetközi ifjúsági találkozó­ra, egy kislány megjegyezte: A tanci olyan itt, mintha Kézdin lenne, mert lépten-nyomon kö­szönnek neki. Vida Tibidé Paksi Hírnök, 2012. augusztus 24. ■ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom