Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-01-06 / 1. szám
2012. január 6. 15 Paksi Hírnök Kevés is elég a boldogsághoz Életedet nem az határozza meg, hogy az mit hoz számodra, hanem az, hogy te hogyan állsz hozzá. Ez az idézet jutott eszembe, amikor Orsós Györggyel beszélgettem, mert egy olyan embert ismerhettem meg, aki nem azt nézi, hogy milye nincs, hanem őszintén tud örülni annak, amilye van és igyekszik mindenben meglátni a jót. Gyurit u sokan vőfélyként ismerik, -t több száz lakodalmat vezé- J nyelt már le. Régi szokás vőfélyt hívni a lakodalomba. Egykor a család valamelyik rokona vagy barátja vállalta ezt a feladatot, ma már azonban a hagyomány ezen része feledésbe merült, és inkább olyan embert kérnek fel, aki ezzel foglalkozik. Orsós Györgyben több élmény következményeképp érett meg a gondolat, hogy vőfélybotot ragad. Egyik barátja lakodalmában nagy hatással volt rá egy idős bácsika ebben a szerepben, a faddi néptánccsoport tagjaként is belekóstolt a szereplésbe kisbíróként a szüreti napon, de az indító emlékek közül a legfontosabb egy őcsényi vőféllyel, Fodor Bálinttal való találkozása. Tulajdonképpen ő volt az, aki az első lépéseknél segítette Gyurit, az első lakodalomhoz még vőfélybotját is kölcsönadta cimborájának. Először családtagoknál, barátoknál vállalkozott erre a feladatra, aztán idővel bővült a kör. Gyuri azt mondja, több mint háromszáz levezényelt kézfogóval a háta mögött sem mondhatja, hogy beleunt volna, mert számára mindig öröm, ha látja két ember boldogságát, és hogy életük legszebb napjának tevékeny részese lehet. Közismert, hogy a vőfély feladata a menyasszony kikérése, a lakodalmas vacsora fogásainak ajánlása, tréfás játékok és a menyasszonytánc levezénylése, mindez különböző versikékkel kisérve. A hagyományosak mellett új feladatok is megjelentek, mint a násznép tájékoztatása, animálása, mozgatása. Gyuri a kettő közötti egyensúly megteremtésére törekszik, azaz megtartva a hagyományokat a huszonegyedik századhoz is illeszteni vőfély mivoltát, természetesen a házasulandók igényeinek megfelelően. Ami a vőfélyrigmusokat illeti, van bőven belőlük a tarsolyában. Ezek forrása változó: vannak, amelyeket gyűjtött, vannak saját ihletésűek is, sőt az is előfordul, hogy cserél más vőfélyekkel. Amikor arra kértem, hogy meséljen el néhány emlékezetes esetet, udvariasan kitért előle. Mint elmondta, nem szokása mások lakodalmáról sztorizni, mert a nagy nap minden családnak a magánügye. Annyit azonban elárult, hogy a mai napig érik meglepetések, váratlan helyzetek, amelyeket egyrészt természetéből fakadóan, másrészt tapasztalatának köszönhetően eddig mindig sikerült megoldania. Emellett szívesen idézte fel a dunaszentgyörgyi nyugdíjasklub szervezésében megrendezett állakodalmat, ahol igen lelkesen játszották a lagzis játékokat a nyugdíjasok, nagyon kedvesek voltak. Ha valaki szeretné felkérni vőfélynek, Pakson kell keresnie Orsós Györgyöt. Ez nem volt mindig így: bár itt született, kétéves korától Faddon volt az otthona. Az általános iskola után erdészeti szakmunkás bizonyítványt szerzett Szőcsénypusztán, majd Szekszárdon érettségizett levelező tagozaton. Mivel nagyon vonzotta az erdő, a technikum elvégzését is tervezte, de időközben be kellett vonulnia katonának. Ez még nem vetett volna gátat terve megvalósításának, csakhogy mire letelt a katonaidő, az erdők részbeni magánosítása miatt már nem látta biztosítottnak, hogy lesz állása, így fájó szívvel, de a váltás mellett döntött. Egy külső cég munkatársaként kezdett dolgozni 1995-ben az atomerőműben takarítóként, majd négy évvel később reaktorkarbantartó lakatos lett, azóta ebben a munkakörben dolgozik. Természetesen ehhez vissza kellett ülnie az iskolapadba, az ESZI-ben szerezte meg a gépésztechnikus végzettséget. Mint mondja, három év erdészeti munka után furcsa volt zárt helyen dolgozni és a három műszakos munkarendet is meg kellett szokni, de belerázódott és jól érzi magát a munkahelyén. Paksra 2009-ben költözött menyasszonyával, Kittivel, akit éppen egy lakodalomban ismert meg. Nem kérdés, hogy tervezik az esküvőt, ami ha eljön az ideje, olyan lesz, amilyet Gyuri párja szeretne, és olyan vendégekkel, akikről tudják, hogy őszintén örülnek a boldogságuknak. Gyurit hallgatva egy már tinédzserként, majd huszonéves fiatalemberként és most a harmincas évei végén járó felnőttként is egy felelősen és előrelátóan gondolkodó ember portréja rajzolódott ki előttem. Úgy érzi, ez részben annak köszönhető, hogy nagyon korán veszítette el nevelőapját, így bizonyos értelemben hamar felnőtté kellett válnia. Másrészt édesanyjának mond köszönetét, aki arra nevelte, hogy legyen mindig őszinte ember, soha ne feledje el, honnan indult és becsülje meg, amit elért, amit a sorstól kapott. Gyuri nem csak a jót, a rosszat is elfogadja, mert mint mondja, az is építheti az embert. Nem vár nagy dolgokat az élettől, neki elég a boldogsághoz, hogy van otthona, dolgozhat és párjában igaz társra lelt. Mielőtt még azt hinnék, hogy nem tettem fel Gyurinak egy igen kézenfekvő kérdést, miszerint lesz-e vőfély a menyegzőjükön, megnyugtatom a kedves olvasókat, hogy nem hagytam ki ezt a ziccert. A válasz határozott igen volt. Kohl Gyöngyi
