Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-03-16 / 6. szám

Paksi Hírnök 2 2012. március 23. Nyelvtanulás és vizsgalehetőség egy helyen A Claudia Audiovizuális Nyelvstú­dió 2008-ban kezdte meg műkö­dését Pakson azzal a céllal, hogy színvonalas, bárki számára megfi­zethető tanfolyamokat kínáljon. Az intézmény azóta számos olyan eredményt ért el, amely folyamatos fejlődését bizonyítja. A kezdeti kép­zési kínálat kibővült, az angol nyelv mellett német és francia nyelvet is oktatnak, tájékoztatott Kövesdiné Hernádi Klaudia, a nyelviskola és az azt működtető FLK Paks Kft. ve­zetője. Kezdetben főként felnőttek­ből álló tanulói csoportokkal dol­goztak, ma viszont már közép- és általános iskolások, sőt a legkiseb­bek, az óvodások is tanulnak a Claudia Nyelvstúdióban. - Az utóbbi két korosztály résztvevőit szí­nes, játékos, változatos módszerek alkalmazásával vezetjük be az ide­gen nyelvek világába, ahol a zene és a tánc is fontos szerepet kap - tette hozzá. Az indulás óta bővített, a legkorszerűbb technikai követel­ményeknek megfelelő oktatási helyszínek mellett külső helyszíne­ken is folynak tanfolyamaik. Kövesdiné Hernádi Klaudia örömmel számolt be arról is, hogy idén nyitja meg kapuját nyári táborhelyük Fadd-Dom­­boriban, ahol a színvonalas nyelvoktatáson kívül számos sza­badidős és sportolási lehetőség várja majd a fiatalokat. A tábor­hely teljes körű felújítása a sze­zonra fejeződik be. A létesít­ményt, ahogyan ez a nyelvstúdió esetében is történt, igényesen, hangulatosan, a tanulók igényeit figyelembe véve rendezik be. „A tábor végére használható nyelvtudással gazdagodhatsz, mindezt játékos szituációs és inter­aktív feladatok segítségével, az is­kolai módszerektől merőben eltérően!" - invitálja a 8-14 év kö­zötti gyerekeket a Claudia Audiovi­zuális Nyelvstúdió. A programok igen vonzók, a tervek között szere­pel kirándulás, mozi, karaoke, me­dencés parti a saját tábori úszóme­dencénél, bográcsozás, szalonna­sütés, éjjeli őrjárat, sportprogra­mok, így a tanulás mellett a szóra­kozás és a fergeteges hangulat is garantált. A tábor létszáma legfeljebb 22 fő, a részvételi díj 29 900 forint, amely magában foglalja a szállás és napi három étkezés költségét, az utazást, a programokat és a nyelvórákat. Az idei nyárra három turnust terveznek kezdők és hala­dók számára. Ezek időpontjai: jú­nius 25-29., július 2-6., július 30 - augusztus 3. A táborhely szabad időpontok­ban nyitva áll külső szervezésű tá­borok előtt, iskolák, cégek, baráti társaságok is igénybe vehetik majd, tájékoztatott Kövesdiné Her­nádi Klaudia. A nyelvstúdió 2010-ben akkredi­tált intézmény lett, így 2011-től hi­vatalos ELTE ITK ORIGÓ és TELC nyelvvizsgahelyként működünk. Az elmúlt héten mérethették meg el­sőként angol nyelvtudásukat a TELC nyelvvizsgarendszer középfo­kú szintjét megcélzó vizsgázók, számolt be Mittly Ágnes nyelvvizs­gahely vezető. Az ELTE ITK ORIGÓ nyelvvizsga­­központtal és az Akadémiai Kiadó­val partnerségben 2012. március 28-án 15 órától workshopot tart a Claudia nyelvstúdió. Itt az ELTE ITK általános iskolásoknak szóló Junior nyelvvizsgájáról, illetve az Akadé­miai Kiadó legújabb kiadványairól tájékozódhatnak az érdeklődők. Szűcs Melinda, az ELTE ITK nyelv­vizsgaközpont munkatársa és Thimar Márta, az Akadémiai Kiadó vezető szerkesztője tart előadást a rendezvényen, mely ingyenes.- Fontosnak tartjuk, hogy minél korábban kezdjenek el idegen nyelvet tanulni a gyerekek, vi­szont látjuk azt is, hogy igen ma­gas követelményeknek kell meg­felelniük már az általános iskola 8. osztályában. Az alapfokú nyelvvizsga letétele ezen évfolya­mon nem egy helyen titkon elvárt a diákoktól. Ez azonban sokak­nak gondot okoz, félnek a meg­mérettetéstől, az esetleges ku­darctól. A Junior nyelvvizsga en­nek a korosztálynak kínál barát­ságos, az életkori sajátosságok­hoz illeszkedő vizsgalehetőséget. Nincs többé félelem a vizsgától, az esetleges bukástól, hiszen ez az a vizsga, ahol nem lehet meg­bukni. A gyerekek egy értékelő tanúsítványt kapnak, amellyel tisztán látják, hol, s milyen szinten állnak az általuk választott idegen nyelv területén. Szeretnénk, ha sokakhoz eljutna ez a lehetőség, ezért rendezzük a workshopot - mondja Mittly Ágnes.- Azt hiszem, látható, hogy meg­valósult céljaink mindig újabb kihí­vásokat tárnak fel, melyeket to­vábbra is igyekszünk a tanulói igé­nyekhez mérten, a minőségi nyelv­­oktatás mércéjét szem előtt tartva megoldani - összegezte a Claudia Nyelvstúdió vezetője. Claudia Audiovizuális Nyelvstúdió, FLK-PAKS Kft, 7030 Paks Tolnai út 26. Tel.: 06/20-448 5305 www.claudianyelvstudio.hu (X) Izsák Adrián, a Vak Bottyán Gimnázium végzőse azoknak hallgatók­nak az egyike, akik a Claudia Nyelvstúdió mint hivatalos ELTE ITK ORI­GÓ és TELC nyelwizsgahely első ízben megrendezett TELC angol nyelvvizsgáján részt vettek. - Nagyon élveztem az órákat, remek tanárt és tanulótársakat kaptam. Sokat fejlődött a nyelvi tudásom, szókin­csem. Jó volt a közösség, élvezetes a tanulás. Az pedig nyilván egyszer rűbb és kényelmesebb, hogy helyben vizsgázhattam. Most már csak azt remélem, hogy rövidesen megkapom az értesítést arról, hogy sikeres vizsgát tettem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom