Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-04-22 / 8. szám
Paksi Hírnök 2 2011. április 22. Löszfalomlás: Paks eddig jelentős kár nélkül megúszta A partfal próbája az eső, szokták mondani, és esőből bizony volt tavaly bőven. Valószínűleg ennek „isszák a levét” a Kömlődi utcában is, ahol megindult a partfal és beomlott egy ma már nem használt parti lakás. Bezúdult a föld a partfal előtt álló házba is, amelyben nem volt senki. Pfeffer Ferenc a szomszédos épületben aludt, amikor leszakadt a part, azt mondja, egész éjszaka lehetett hallani a föld dübörgését. Ment gyorsan menteni, de - bevallja - félt, hogy beszakad a tető, bedől a fal. A kárt szenvedett épület, a Kömlődi u. 32. háromnegyed részben a nyugdíjas férfié, tulajdonképpen sajátjaként használja, bár nem laknak benne. Volt anyósáé volt a kis ház, éppen a fal tövében állt az ágya, ott szokott pihenni, mondja Pfeffer Ferenc. A hetvenegy esztendős férfi négy évtizede került a Kömlődi utcába. Mint mondja, s ezt szomszédai, Pálfiék is megerősítik, szinte minden házhoz tartozik egy löszfalba vájt üreg, ma pinceként, tárolóként, garázsként funkcionálnak, régen ezekben a parti lakásokban éltek az emberek. Ezért is hívták a környéket Sasvárhegynek. Úgy éltek, fészkeltek itt, mint sasok a hegyoldalban, mondják az utca lakói. Egy ilyen parti lakás omlott be azon az éjszakán. Ferenc az évek során igyekezett megerősíteni, de úgy tűnik, nem sok sikerrel. Most úgy gondolja, nincs már értelme, a ház menthetetlen, bármelyik pillanatban tovább csúszhat a fölötte lévő teraszos kert. Az idős férfi úgy gondolja, s Pálfiék ebben is osztják a véleményét, hogy a sok csapadékon kívül más okok is hozzájárultak ahhoz, hogy bekövetkezzen a baleset. magánterületen a tulajdonosnak kell gondoskodni, mégpedig alapvetően a saját ingatlanán belül. Ez a Kömlődi utca esetében valóban nehezen kivitelezhető, tette hozzá. A feljebb fekvő területeken szerintük nem elég körültekintően művelik a mezőgazdasági területeket, így az esővíz összegyűlik, lezúdul és meglazítja, viszi magával a löszfalat. Gondot jelent az is, hogy a házak fölött húzódó kertekben nincsenek csapadékvíz-elvezetésre alkalmas árkok, folyókák. Ebben - szerintük — az önkormányzatnak illenék segítenie, s Pfeffer Ferenc abban is számít a hivatalra, hogy a házat életveszélyessé nyilvánítsák és azt minden további hercehurca nélkül le lehessen bontani még mielőtt nagyobb baj lenne. Bejelentése nyomán a hivatal munkatársai és a körzet képviselője is a helyszínen tájékozódott. Vassné Skerlanitz Katalin, a polgármesteri hivatal ügyintézője az eset kapcsán elmondta, hogy a problémát valóban a csapadékvíz nem megfelelő kezelése okozta. Erről Majd azt is elmondta, hogy építésügyi hatóságként a leszakadt kert tulajdonosát felszólították, hogy ne használja a leomlott, balesetveszélyes területet. Az érintett házat nem nyilvánították életveszélyessé, ezt állapota sem indokolta, illetve azt is figyelembe vették, hogy használaton kívül van. A tulajdonosokat viszont levélben értesítették arról, hogy karbantartási, helyreállítási vagy bontási kötelezettségük van, erre május végét jelölték meg határidőnek. Amennyiben a tulajdonostársak vagy szomszédok nem tudnak egyezségre jutni, abban a hivatal nem illetékes, húzta alá. A körzet önkormányzati képviselője, Barnabás István azonnali segítséget nem tudott ígérni Pfeffer Ferencnek, de arról tájékoztatta, hogy az önkormányzat az elmúlt évben létrehozott egy pénzügyi keretet, amely arra szolgál, hogy az ilyen vis maior helyzetekben segítsenek a város lakóinak. A tavalyihoz hasonlóan idén is lehet majd támogatást igényelni, de még nem írták ki a pályázatot. A metodika nem változik, kárelhárításra, helyreállításra lehet pályázni, a feltételek szociális rászorultság esetén kevésbé szigorúak. Barnabás István hozzátette, nem Pfefferék esete az egyetlen, a Rókus utcában is történt néhány hasonló eset. Azt viszont a képviselő kiemelte, hogy magánterületen a csapadékvíz-elvezetés valóban nem az önkormányzat feladata, ebben a tulajdonosoknak kell megoldást találni. Az utóbbi hónapokban sok partfalproblémáról számolt be a sajtó, több Duna-parti településen csúszott meg a föld az eső miatt. Paks tulajdonképpen jelentős kár nélkül megúszta a szokatlanul csapadékos évet, pedig partfal- és pinceveszély szempontjából egyaránt a problémás települések közé tartozik. Belvárosában közel kétezer pince van, a löszpartfalak hossza pedig 20 km. Vida Tünde Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: 2011. május 6.