Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-03-04 / 5. szám
Fotó: Molnár Gyula 2011. március 4. 13 Paksi Hírnök Zöld-fehérben indulna az élvonalban Meghívót kapott a magyar U14-es labdarúgó-válogatottba a Paksi Sportegyesület saját nevelésű futballistája, Rácz Zsolt. A fiatal tehetség 2010 nyarán tagja lehetett az úgynevezett régiós válogatottnak, melybe Tolna megyéből válogattak.- Szekszárdon, Dombóváron és végül Csákváron zajlottak a különböző tornák, majd a telki edzőközpontban folytatódott az összetartás három napon át. Szerencsére minden rostán átmentem, így bekerülhettem az elit körbe, melynek 33 tagja van - mondta el a PSE játékosa. Időközben elkezdődött a 2010-2011-es utánpótlás-bajnokság, az NB I-ben szereplő zöld-fehér klub jelenleg 11. helyen áll. Az egyenletes, jó egyéni teljesítmény ismét behívót ért, a futár februárban kopogtatott a Fehérvári úti székház ajtaján. — A hónap közepén volt az újabb háromnapos edzőtábor, melyen már Egervári Sándor, az A válogatott vezetőedzője is jelen volt, és személyesen figyelte a tréningeket, az egymás elleni játékot. Az első komoly megmérettetés 2011 nyarán lesz, akkor rendezik ugyanis a nyíregyházi Jonatán Kupa elnevezésű nemzetközi tornát, melyen szeretnék pályára lépni a korosztályos válogatottban - folytatta a labdarúgó. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tanuló Zsolt ötéves kora óta futballozik. Fiatal kora ellenére több csapat, így a Pécs és a Győr is csábította már, de ő a Paks zöld-fehér dresszében mutatkozna be az élvonalban. Eddigi trénere Varga László és Jenei Ferenc volt, jelenleg Osztermájer Gábor edzéseit látogatja. A labdarúgás iránti szeretetet édesapjától örökölte. Rácz Gábor korábban szintén a PSE-ben rúgta a labdát, ma már játékvezetőként tevékenykedik és a megyei osztályokban fújja a sípot. Faller Gábor Tolna megye egyik legjobbja „A twirling olyan sport, ahol a bot - sporteszköz — a testen és a test körül forog, közben gimnasztikái gyakorlatokat végez a versenyző. A repertoárban magas dobások és botforgatási elemek vannak. ” A Paksi Twirling és Botforgató Kulturális és Sport Egyesület 2000 év őszén alakult Margaréta Mazsorett Csoport névvel, 2004 őszétől elsősorban a twirling sporttal foglalkoznak. A Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Sportági Szövetségek Szövetsége twirling sportágban 2010. év egyik legeredményesebb megyei sportolójának a Paksi Twirling és Botforgató Kulturális és Sportegyesület versenyzőjét, Kerti Szandrát választotta. Szandra 14 éves, a Bezerédj Általános Iskola 7. osztályos tanulója.- Mikor kezdtél sportolni?- Még a Vörösmarty utcai óvodába jártam, amikor Kalmár Lívia eljött bemutatni a sportágat. Első évben még mazsoretteztem, ötéves korom óta twirlingezek, és hatévesen kezdtem versenyezni. Jelenleg a juniorok között indulok.- Milyen versenyeken vettél idáig részt?- Megyei, országos és nemzetközi versenyeken indultam, az első országos versenyemen 3. lettem egyéniben. Csapatban és egyéniben 23-szoros magyar bajnok vagyok, 2009-ben szerepeltem a strassbourgi Eb-n, tavaly Angliában a Sheffieldi Európa Kupán csapatban tizedikek lettünk, én egyéniben 24.- Milyen egy gyakorlat?- Különböző szintek vannak. Az A a legnehezebb, a B már könnyebb és így tovább. Egyéniben van kötelező gyakorlat, ahol az előírt elemeket kell bemutatni, a ífeestyleban pedig saját koreográfia van zenére, egy bottal, amiben hat nagyobb dobásnak kell lennie. Világbajnokságon van két- és hárombotos gyakorlat is.- Mennyire terjedt el a sport Európában?- A nemzetközi versenyeken 15-16 ország vesz részt, minden évben van Horvátországban, Szlovéniában és Magyarországon is nemzetközi verseny.- Mennyit kell edzeni?- Pénteken két órát, szombaton általában négy órát edzünk; már négy éve Meczker Bettina az edzőm. A twirling mellett ritmikus gimnasztikázom is.- A következő erőpróbák?- Márciusban regionális, majd országos versenyünk lesz. Utóbbiról lehet kijutni a torinói Európa-bajnokságra. (foka) Kettős győzelemmel a négyes döntőben Bő másfél hónappal a szegedi fiaskó után újra a Tisza partjára látogatott az ASE férfi kosárlabdacsapata. Ezúttal nem bajnoki, hanem Magyar Kupa-mérkőzés miatt. A két csapat közti oda-visszavágó döntötte el, hogy ki játszhat a MK négyes döntőjében. Horváth Imre legénysége tanulva az óévbúcsúztató vereségéből minden negyedet nyerve, nagy fölénnyel győzött az első mérkőzésen. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák-Atomerőmű SE 62:87. A paksi találkozó is piros-kék győzelmet hozott, így az ASE jutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Atomerőmű SE-Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 74-64. (A szolnoki döntőben március 13-án 17 órakor az ASE a Szolnokkal játszik, másnap 15.15-kor kezdődik a bronzmeccs, 18 órakor pedig a döntő.) A kupameccsek után folytatódott a bajnoki pontvadászat, az ASE a sereghajtó Salgótarjáni KSE otthonában feledhető játékkal, de hozta a kötelező győzelmet. KONECRANES-Salgótaijáni KSE-Atomerőmű SE 76:81. A paksi csapat jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban. (kovács)