Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-02-18 / 4. szám

Fotó: TelePaks Kistérségi Televízió 2011. február 18. 21 Paksi Hírnök Grand Slam-bronz Párizsból A londoni olimpiai kvalifiká­ció szempontjából nagyon fontos a 2011-es év. Mindezt szem előtt tartva, parádésan mutatkozott be Csoknyai László, az ASE dzsúdósa, aki a 81 kg-os súlycsoportban a dobogó harmadik fokára állha­tott fel a párizsi Grand Slam­­tomán.- Milyen erős volt a me­zőny?- Két orosz Európa-bajnok kivételével a legjobbak ott voltak. Széles volt a mezőny, 59-en neveztek. A sorsolá­som szerencsés volt, dupla „erőnyerő” voltam, az első két körből automatikusan ki­maradtam. Ez jó volt, mert normálisan tudtam reggeliz­ni, utána még visszadőltem, és rendesen tudtam bemele­gíteni is. A leendő ellenfele­ket meg tudtam nézni, ugyanis a verseny 9-kor kez­dődött, én pedig délben lép­tem először tatamira.- Kiket kellett legyőzni az éremért?- Először egy kanadai ellen harcoltam, az elég szenvedős meccs volt, egy fejjel maga­sabb volt nálam. A követke­ző egy japán volt, tőle tavaly a tokiói Grand Slamen jukó­­val kaptam ki, most én győz­tem ipponnal. A négy közé jutásért a francia ellen már egy jukóval és egy vazaarival vezettem, azután 25 másod­perc alatt összeszedtem há­rom intést. Nem vagyok rá büszke, de szerencsére bele­fért. Már nagyon szerettem volna túllépni az ötödik he­lyen, és bejutni a négy közé. A döntőbe jutásért vívott meccsen egy vazaarival nyert a holland, őt még nem sike­rült legyőznöm.- Hogy állsz most a ranglis­tákon?- Az év versenyein elért öt legjobb eredmény számít, ez­zel a Grand Slam-éremmel előrébb léptem. A világrang­listán 25. vagyok és a londoni kvótás helyem is megvan je­lenleg.- Hogyan tovább?- Február 18. és 20. között Düsseldorfban Grand Prix­­versenyen indulok. Azt, hogy az utána következő varsói vi­lágkupán indulok-e, még nem tudom. Végre nem egye­dül utazom, Bor Barna is jön, bízom abban, hogy neki is összejön elsőre egy jó helye­zés. Azt még nem tudom, hány versenyre megyünk az idén, de az a lényeg, hogy minél több érmet szerezzek. Hangyási László készíti a programot, és figyeli, hogy melyik versenyen kell indulni. Kovács Indul a tavaszi küzdelemsorozat Csendesen, remek körülmények között és sérülésektől nem za­vartatva készült a Paksi FC a Monicomp Liga hatodikja a ta­vaszi küzdelemsorozatra. Nagy változás nem volt a Fehérvári úti egyletnél a télen. Lisztes Krisztián, B. Tóth Balázs és Du­dás Adám távozott, míg ketten: Tamási Gábor és Palásthy Nor­bert kölcsönből kerültek vissza a zöld-fehér klubhoz. Ami a leg­fontosabb, értékes játékosaikat, köztük Böde Dánielt sikerült megtartania az együttesnek.- Daninak volt egy Bundesliga kettes és belga első osztályú ajánlata is, és ami még fontos, az utóbbi évek magyar sikercsa­pata, a Debrecen három játéko­sunkért is bejelentkezett. Szima Gáborral azonban a tárgyaláso­kig sem jutottuk el, mert jelen pillanatban egyik futballistánk sem eladó. Bízom abban, hogy ezek a játékosok Pakson fognak olyan eredményt elérni, melyre felkapja fejét a közvélemény - értékelt Haraszti Zsolt. Ami a szerződéseket illeti, a télen Kis Károly vezetőedző további ket­tő, Éger László szintén kettő, Bohner Roland három, míg Sza­bó János újabb négy évre köte­lezte el magát a zöld-fehér klub mellett és további két játékos is - kiknek szerződése a nyáron lejár - a hosszabbítás gondola­tával foglalkozik. A gárda a felkészülés során számos edzőmérkőzést játszott, többnyire sikerrel. A hazai talál­kozók mindegyikén diadalmas­kodott, míg a törökországi edzőtábor alatt neves német, macedón, kazah és román ellen­felekkel csatázott.- A csapat igen fegyelmezet­ten készült, ami munkát elter­veztünk, azt elvégeztük. Kül­földön nagyon jó riválisokkal tudtunk játszani, kiváló pályá­kon. Bízom benne, hogy a be­fektetett energia a bajnoki és ku­pameccseken kamatozni fog - fogalmazott Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője.- Amióta itthon vagyok, azóta most van a legnagyobb harc a csapatba kerülésért, de ez így is van rendjén, hiszen jó félévet zártunk. Vallom, hogy több olyan futballista is van nálunk, akik más csapatban kezdők len­nének, itt nem biztos. Bizonyos vagyok abban, hogy mindenki ezer fokon izzik azért, hogy a kezdőben kapjon helyet és telje­sítményével ott is ragadjon - összegzett Éger László, a Paksi FC csapatkapitánya. Újságírói kérdésre elhangzott: a pálya fel­újítása nyáron kezdődik, a stadi­on építésének időpontja tovább­ra is kérdéses. A klub további edzőpályák kialakításán is fára­dozik, ezek a centerpálya mö­gött létesülnének, a telektulaj­donosokkal a napokban kezdőd­nek az egyeztetések. A Paksi FC lapzártánkat köve­tően a legjobb nyolc közé jutá­sért Magyar Kupa-mérkőzést játszott Kaposváron, a visszavá­gót március 2-án, Pakson rende­zik. Február 19-én és 23-án a Videoton ellen már Ligakupa­meccs vár Kis Károly együtte­sére, előbb Székesfehérváron, majd a Fehérvári úti stadionban. Az első bajnokit Debrecenben vívják a zöld-fehérek, a tervek szerint február 26-án. Faller G. Fizikai felmérőn vettek részt az ifjú evezősök Évadnyitó hagyományos Hé­­raklész fizikai felmérőn vet­tek részt az Atomerőmű SE kajakosai és kenusai Győr­ben. A serdülő és ifjúsági ko­rú sportolók futásban, hú­­zódzkodásban, lábemelés­ben, illetve fekve nyomásban (ez csak az idősebbek számá­ra szerepelt a programban) mérték össze erejüket. A ter­jedő influenzajárvány miatt 45 egyesület 1180 verseny­zője közül csak mintegy ez­ren mérték össze tudásukat, de így is abszolút rekord szü­letett. Az ASE versenyzői közül a kajakos Kiszli Vanda (1993) és Pupp Noémi (1998), vala­mint Koleszár Zoltán (1997) kenus is aranyérmet szerzett. Ezenkívül három ezüst- és egy bronzérem volt a paksi fiata­lok termése. A 45 klub verse­nyében az ASE az ötödik he­lyen végzett. -kj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom