Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-02-18 / 4. szám

Fotó: Szoffenauer Ferenc 2011. február 18. 15 Paksi Hírnök A Deák Ferenc Általános Iskola A Deák iskola nevével összeforrt a sportos jelző. Fennállásának eddigi 136 éve alatt sok minden megválto­zott, a társadalmi környezet, az oktatáspolitika irányelvei, de az intézmény egykor a köznyelvben élő nevének megfelelően ma is „közös”, a miénk, és mindig elismert he­lyet foglalt el a paksi oktatási intézmények között. Ez talán a legfontosabb, amit el lehet mondani a Deák Ferenc Álta­lános Iskoláról, amellyel jó ideje a sportos jelző is össze­forrt. Elődeik munkája, az eredmények olyan utat jelölt számukra, amelyről nem akarnak letérni. Paks nagyközség képviselő­testülete 1875-ben döntést ho­zott arról, hogy a külvárosban községi iskola létesüljön. Ké­sőbb ezt az iskolát csak „közös iskola” néven emlegették, aho­va együtt jártak a különböző vallási felekezethez tartozó paksi és a környező puszták családjainak gyermekei. A mai, Dózsa György úti épü­let helyén álló elemi iskolában 136 évvel ezelőtt szólalt meg először a csengő. A Deák Fe­renc nevet az 1988. augusztus 31-i ünnepi tanévnyitón vette fel az iskola, amely ma két épü­letben működik, elsősorban a fenntartó önkormányzatnak kö­szönhetően évről évre javuló feltételekkel, eszköztárral. Az oktatáshoz rendelkezésre áll­nak fizika, kémia és informati­ka szaktantermek, technikamű­hely, az alsó tagozatban pedig rajz-technika és német nyelvi termek; a testnevelésórákat az alsó tagozatos gyermekek tor­naszobában, a felső tagozato­sok tornacsarnokban töltik. Az iskola pedagógusai nyitot­tak az új tanítási módszerekre, ismerkednek a digitális oktatási anyagokkal, alkalmazzák az in­formatika eszközeit és lehető­ségeit, a kooperatív tanulási technikákat. A mindennapi ne­velő-oktató munkában fontos szerepet kap, hogy a gyerekek elsajátítsák az alapvető kompe­tenciákat, tanulásra és gondol­kodásra ösztönözzék őket, gon­dot fordítsanak a tehetséggon­dozásra, és a lassabban haladó illetve tanulási részképesség­zavarral küzdő gyermekek fel­zárkóztatására. Ezért döntöttek úgy, hogy 2011 őszétől első osztályukban kompetencia ala­pú oktatással kezdik a tanítást, mondta el Schmidt Klára. Az iskola igazgatója hozzátet­te, nagy előrelépés lesz ezen a területen is, ha a fenntartó önkormányzat oktatási intéz­ményeket érintő pályázaton el­nyert digitális táblákat is hasz­nálhatják. Az iskola önálló pá­lyázatokon is igyekszik a lehe­tőségek tárházát bővíteni. Nyer­tek már támogatást többek kö­zött pedagógusaik továbbkép­zésére, az iskolai diáksportkör működésére, színházlátogatás­ra, a természettudományos tan­tárgyak oktatását segítő eszköz­tár bővítésére, tanulmányi ki­rándulásra, táboroztatásra, de pályázati forrásból vásároltak például korcsolyákat. A már ha­gyományos jótékonysági bál is az iskola bevételeit gyarapítja. A diákok a számos tanulmá­nyi verseny mellett sportos megmérettetéseken is bizonyít­hatnak. Az intézményhez szo­rosan kötődik a diáksport-tevé­kenység, az országos és megyei diákolimpiák versenyein a deá­­kos csapatok és egyéni ver­senyzőik rendre dobogós he­lyezéseket érnek el. Hagyo­mány, hogy az alsó tagozatos gyerekek és szüleik egy no­vemberi szombaton birtokba veszik a sportcsarnokot egy kis versengésre. Sportos iskolaként örömmel fogadták, hogy az ön­­kormányzati iskolákban beve­zették a mindennapos testneve­lést az 1-6. osztályokban. Azt vallják, hogy jó tanulmányi eredményt csak kitartással, szorgalommal, akaraterővel le­het elérni. Ezek a tulajdonsá­gok sportolás közben nagyon jól kialakíthatók és fejleszthe­tők, és természetesen felejthe­tetlenek azok a pillanatok, ami­kor egy-egy versenyt követően éremmel a nyakukban, boldo­gan érkeznek haza a gyerekek. Az iskola igazgatója kiemelte, hogy nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a tanítási órákon a fe­gyelemre, mert hisznek abban, hogy ez a titka az elmélyült gon­dolkodásnak, ugyanakkor az egymásra figyeléshez vezető út is ezzel van kikövezve. Az isko­láról további információt olvas­hatnak a www.deak.paks.hu ol­dalon. Kohl Gyöngyi Kém Zsófia, ahogy tréfásan megjegyezte, nemcsak azért örül, hogy deákos diák lehet, mert közel laknak az iskolához. Úgy véli, nagy szerepe van a pedagógusoknak abban, hogy a diákok szeressék a különböző tantárgyakat, amiért tanárai meg is tettek mindent. Zsófi szerint, hajó társaságban van az ember, gyorsan múlik az idő, ahogy általános iskolai évei is hamar elrepültek, idén ballag. A sok szép emlék közül számára a legkedvesebb a hetedikes auszt­riai osztálykirándulás, de nem feledi a sport- és tanulmányi versenyeket sem. A leendő el­sősöknek azt üzeni, hogy a leg­fontosabb a tanulás, utána pedig bátran éljenek az iskola színes szabadidős kínálatával.- Büszkék rá, hogy diákjaik ez idáig az országos kompeten­ciaméréseken az országos és városi átlageredmények felett tel­jesítettek. A nemzetiségi német nyelv oktatását elsőként náluk vezették be a városban 1970-ben, és azóta is folyamatosan működnek a nemzetiségi német nyelvi csoportok.- A környezeti nevelés kiemelt feladat, a Deák elnyerte az ÖKO iskola címet.- Testvériskolai megállapodásuk van a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás, valamint a Petőfi Sándor általános iskolákkal, és a viski Kölcsey Ferenc Középiskolával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom