Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-06-17 / 12. szám

Paksi Hírnök 6 2011. június 17. Ünnepi könyvhét két helyszínen Pakson két intézmény is csat­lakozott az országos könyvhét 82. évfordulójának rendez­vénysorozatához, melyet szo­kás szerint június 3-tól 6-ig tartottak és Budapesten a Vö­rösmarty téren nyitottak meg. Az ünnepi könyvhét a magyar irodalom és a minőségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú rendez­vénye, idén ez alkalomból 116 kiadó 385 újdonsága lá­tott napvilágot, kizárólag ma­gyar szerzők műveivel. A könyvekből Pakson is válo­gathattak az olvasók a Pákolitz István Városi Könyvtár épülete előtt, ugyanis az intézmény egész napos programot tartott az or­szágos rendezvényhez kap­csolódóan. Már reggel nyolc órától utcazene várta a látoga­tókat, a Pro Artis művészeti iskola növendékei citerajáték­­kal örvendeztették meg a kö­zönséget, emellett a könyvtári órákra járó gyermekeknek kézműves foglalkozással is kedveskedtek a szervezők. A programra a délelőtt folya­mán a Gazdag Erzsi, a Balogh Antal és a Deák Ferenc Álta­lános Iskola diákjai látogattak el, majd 11 órától bárki részt vehetett a kötetlen foglalko­zásokon. - A program célja az volt, hogy megemlékezzünk a mai magyar kortárs irodalom egyéniségeiről, íróiról, költői­ről, valamint, hogy ismét a könyv felé fordítsuk a fiatalok és idősek figyelmét - mondta Szentgáliné Erőss Márta, a könyvtár igazgatója. A városi művelődési központ kétnapos programmal csatla­kozott az ünnepi könyvhét rendezvénysorozatához, mely­nek nyitányaként június 6-án avatták fel a Teraszt, vagyis a paksiak új találkahelyét. A kezdeményezés megálmodója, Gutái Júlia elmondta, régi nagy vágya volt, hogy a műve­lődési központ árkádja alatt, a könyvtár „előszobájaként” alakítsanak ki olvasásra és ba­ráti beszélgetésekre, valamint a büfészolgáltatásnak köszön­hetően felüdülésre egyaránt kellemes környezetet. A csalá­dias hely egész nyáron reggel­től estig nyitva lesz és várja a város lakóit. A Teraszt Flefner Erika igazgató avatta fel, a ze­nés köszöntőt pedig Borzavári Róza és Katz Fruzsina citera­­játéka szolgáltatta. Gutái Júlia elárulta, a nyár folyamán szí­nes rendezvényekkel töltik majd meg a helyet, a kisebb műsorokkal azoknak kívánnak fellépési lehetőséget nyújtani, akik szeretnék megmutatni előadói képességüket. A meg­nyitó után este Terescsényi Katalin fotókiállításával foly­tatódott a könyvhét programja, mely másnap dr. Medvigy Endre Sinka Istvánról szóló előadásával zárult. Ma tus Dóra Legendákat várnak a Gastrobluesra Hagyományosan klubkoncer­tek vezetik fel az idei Gastroblues Fesztivált június 27-től. A 19. alkalom abban sem tér el az előzőektől, hogy pénteken és szombaton este a frissen és teljes körűen felújí­tott ESZI-csamokban lesznek a nagy koncertek, szombaton délelőtt pedig a Szentlélek templomban a templomi elő­adások. Ide is, oda is sok ma­gyar és külföldi sztárt várnak. Jön Jon Lord, a Deep Purple egykori orgonistája; Cliff Moore, a nemrég elhunyt leg­enda, Gary Moore fivére; vala­mint egy tehetséges spanyol bluesmuzsikus: Javier Vargas. A magyar fellépők között lesz a Deák Bili Blues Band, az Is­merős Arcok, a Kormorán és a Tűzkerék XT, valamint a Var­ga János Project, ahol vendég­­előadóként ismét hallhatja a paksi közönség a szimpatikus gitáros-énekest, Jamie Win­chestert. Szombattól vasárna­pig harminc koncertet tartanak.- Az önkormányzat továbbra is kitüntető figyelemmel kezeli és támogatja a programot - mondta Hajdú János polgár­mester a nemrég tartott sajtótá­jékoztatón. Ugyanitt Mittler István kommunikációs igazga­tó arról számolt be, hogy a Pak­si Atomerőmű Zrt. változatla­nul a program mellett áll, sőt annak promóciójában is segít. Ennek köszönhetően ország­szerte óriásplakátok csábítják majd a látogatókat Paksra, a fesztiválra. Gárdái György fő­szervező azt emelte ki, hogy ebben az évben minden eddigi­nél több borászt várnak a fesz­tiválra. Mint mondta, a klub­koncerteken helyi és környék­beli pincészeteket ismerhet meg a közönség. A vasárnapra külön felhívta a figyelmet ki­emelve, hogy tartalmas, szín­vonalas kikapcsolódást nyújt majd az egyébként belépődíj nélkül látogatható program is. Ekkor zajlik a fesztiválfoci, ahova külföldről is várnak csa­patokat, és persze a koncertek sora is folytatódik. Gárdái György beszámolt róla, hogy vasárnapra is várnak sztárven­dégeket, akik közül az újjáala­kult Kormorán együttest is kiemelte. Felhívta a figyelmet az elmaradhatatlan főzőver­senyre is, amelyre nevezési dí­jat sem kell fizetni. Jelentkezni nemcsak azért érdemes, mert jó társaságban, kellemes kömye- 3 zetben, remek muzsikát hallva í lehet eltölteni néhány órát, ha­­| nem azért is, mert a fesztivál­­| nak ez a része jótékony célokat szolgál: a kóstolójegyekből származó bevételt, ahogyan ezt eddig is tették, a viski gyerekek számára ajánlják fel. A kósto­lójegy csupán 250 forint, így igencsak megfizethető lehető­ség arra, hogy a háziasszonyok mentesüljenek a vasárnapi ebéd elkészítésének fáradalmai alól. A főzőversenyre előzete­sen Balogh Pálné Pannikánál (20/396-4180) és Németh Irén­nél (20/968-4508) lehet jelent­kezni. Vida Tünde A sajtótájékoztatón Varga János zenélt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom