Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-05-06 / 9. szám

2011. május 6. 15 Paksi Hírnök A tánc körül forog az élete Bármit kérdeztem, egészen biztos, hogy két mondat után már a táncról, a Tűzvirág Táncegyüttesről beszélt. En­nél jobban semmi nem jelzi Mádi Magdolna elhivatottsá­gát. Már tizenévesen tudta, hogy a táncra teszi fel az éle­tét, és ennek szellemében, tu­datosan alakította sorsát. Meggyőződése, hogy a ma­gyar tánckultúrát akkor le­het megőrizni, ha a színház­ban otthonra talál. A művészetek iránti érdeklő­dése már kisgyermekkorában megmutatkozott. A belső indít­tatás talán családi örökség, g ugyanis apja amatőr színjátszó | volt és festett, édesanyja pedig § az irodalmat tartotta nagy | becsben, mondta el Mádi Mag- % dolna érdekességként hozzáté- 12 ve, hogy családfája tanúsága szerint a magyar ősnemesi Bováry család leszármazottja. Miután Péterfi Attila felfedezte Magdi tehetségét és elvitte Du­naújvárosba, már visszavonha­tatlanul beszippantotta a tánc­varázs. Azután szerteágazó ta­nulási folyamat vette kezdetét, amit röviden úgy lehetne ösz­­szefoglalni, hogy mindenkitől, akit csak fel lehetett lelni az or­szágban és neve volt a szakmá­ban, attól tanulni akart, amit meg is tett egészen akadémiai szintig. Tíz évig gyűjtött Bács megyében néphagyományokat, az anyagból pedig akadémiai kiadvány készült, és előadá­sokra is felkérték. Tanulmá­nyai során érte az első igazi nagy pofon, amikor annak elle­nére, hogy a tanárokat megszé­gyenítő tudásról adott számot, mégsem vették fel az elsőként megcélzott főiskolára. Ez még a rendszerváltás előtt történt, azóta is nehezen viseli a társa­dalmi igazságtalanságot. A táncolás mellett már igen ko­rán, húszévesen kezdett taníta­ni, hiszen egyrészt tisztában volt az aktív táncosélet véges­ségével, másrészt tudta, hogy majdan táncszínházzal akar foglalkozni. A színpadnak azonban hama­rabb búcsút kellett intenie, mint gondolta volna. Volt egy fiatalember, aki nagyon szerel­mes volt belé és féltette, ezért mondván, hogy ha úgy adódik, meg kell tudnia védeni magát, elvitte egy önvédelmi tanfo­lyamra. A foglalkozás szeren­csétlenül végződött, az egyik dobásnál ugyanis Magdi térde csúnyán megsérült, levált a porc. Még egy évig táncolt Bu­dapesten, a Fővárosi Művelő­dési Házban, de minden szín­padra lépés gyötrő fájdalom­mal járt, így végül be kellett látnia, hogy ezen az úton nem mehet tovább. Ekkor már Dunaföldváron, ahol született és nevelkedett, volt egy táncegyüttese, akikkel szintén komoly munkát vég­zett. Akkoriban az együttesek minősítése arany, ezüst és bronz, ezeken belül is három­három fokozatú lehetett. Ara­nyat már nagyon hosszú ideje nem adtak ki, amikor Magdiék az ezüst egyes minősítésre je­lentkeztek, de végül ezt túl­szárnyalva arany kettőt kaptak. A dunaföldvári együttest egyébként azután sem hagyta el, hogy elfogadta a Paksról ér­kezett felkérést, aminek immá­ron harminc esztendeje. Mint mondja, nem vágyik vi­lághírre, csak arra, hogy dol­gozzon. Mindig a következő feladatnak adja magát egészen, ami egy leirhatatlan lelkiálla­pot, de ettől gyönyörű az alko­tás. Hívták Magdit Amszter­damba először koreográfus­nak, aztán igazgatóhelyettes­nek, de nem fogadta el az aján­latot, mert nem tudja itthagyni Magyarországot. Gyakran megy külföldre, de két hét után már hazavágyik, minden hi­ányzik neki, ami az otthont je­lenti. Számára fontos a hűség, legyen szó a munkájáról, bará­tokról vagy elvekről, és nagy becsben tartja a múltat, hiszen mint mondja, nélküle nincs jö­vő. Arra tette fel az életét, hogy megőrizze a magyar nép­tánckultúrát, ami azonban egy­re nehezebb feladat. Azt látja, hogy eláraszthatják vele az embereket, de attól még nem lesznek fogékonyak rá. Meg­győződése, hogy a magyarság tánc- és néphagyományát csak akkor őrizhetjük meg, ha be­épül a színházba. Ez a gondolat a profi együtteseken túlszár­nyaló belső lelkesedéssel bíró Tűzvirág Táncegyüttes munká­jában is tetten érhető, hiszen műsoraikban múzeum és szín­ház egyaránt megjelenik. Ahogy beszélgettünk Mag­dival, hamar feltűnt, ha tánc­ról kérdezem vagy az együt­tes munkájáról, akkor teljes nyíltsággal beszél, de ha a magánéletéről, akkor sokkal szűkszavúbb. Nem állhattam meg, hogy meg ne kérdez­zem, mi ennek az oka. El­mondta, hogy nincsenek olyan szélsőségei, amit titkol­nia kellene, de nem szereti, ha mindet tudnak róla az embe­rek. Most tett egy kis kivételt és elárulta, hogy nagyon sze­reti az állatokat és a természe­tet. Otthonában csodálatos kertje van, eddigi karácsony­fái már kisebb erdőt alkotnak. Gyakorta kertészkedik itt, ahol a hozzá közel állók szí­vesen megpihennek. Van egy magyar vizslája és egy keve­rék kutyája, utóbbit még kö­lyök korában egy téli estén ta­lálták és vitték be hozzá a ba­rátai, ő pedig örökbe fogadta. Azt is elárulta, hogy bár nem egy Hamupipőke típusú nő, de a személyi higiéniára na­gyon kényes, például képes ötpercenként kezet mosni, és a táskájában mindig van kéz­fertőtlenítő. Csupán egyvala­mi hiányzik az életéből: a gyermek, de nővére tündéri unokája betölti ezt az űrt. Kohl Gyöngyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom