Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-03-18 / 6. szám

Paksi Hírnök 10 2011. március 18. Mesterségem címere... A munkaügyi központ paksi kirendeltsége és a Dél-Dunántúli Humánerőforrás Kuta­tó és Fejlesztő Kft. Mesterségem címere címmel szakmaismereti pályaválasztási vetélkedőt szervez a paksi és Paks környé­ki általános iskolák 6-7. osztályos tanulói részére. A kétfordulós verseny egy iskolai szintű házi vetélkedővel kezdődik, innen minden intézményből egy hatfős csapat juthat be az áprilisi kistérségi döntőbe, ahol összemérhetik szakmaismereti tudá­sukat. A szervezők a kistérség 14 települé­sének iskoláiból körülbelül 60 résztvevőre számítanak. Fedné Szombat Csilla, a pak­si munkaügyi központ vezetője elmondta, ez a rendezvény teljesen új kezdeménye­zés, a 2008-ban útjára indított Szakmatúra programkeretét bővíti. A versenyen töb­bek között activity, szakmapóker, szer­számböngészde, szakmaismereti totó és puzzle várja a diákokat, előzetes felkészü­lésüket külön tájékoztatófüzet és brosúra is segíti. A részt vevő tanulók szakmai ki­ránduláson vehetnek részt, az első három díjazott pedig tárgyi jutalomban részesül. Fedné Szombat Csilla elárulta, az április 14-i döntőt az ASE Sportcsarnokban szer­vezik meg, ahol még a csapatok lelkes szurkolóit is külön meglepetéssel várják. A munkaügyi központ vezetője kihangsú­lyozta, nem csupán a 6-7. osztályos kor­osztály érdeklődésének felkeltésére van szükség, ezért az 5. évfolyamosok figyel­mét egy szakmákkal kapcsolatos rajzpá­lyázat során próbálták megragadni, mely­nek eredményét a vetélkedő helyszínén hirdetik ki, a beérkezett munkák felhasz­nálásával pedig munkafüzet készül, ami a tervek szerint szeptembertől már az osz­tályfőnöki órák oktatóanyagaként szolgál. Mindkét kezdeményezés célja az, hogy a gyerekeket visszavezessék az életbe, a va­lódi tapasztalatokhoz, hogy a mai világhoz illeszkedő információk segítségével minél megalapozottabban dönthessenek a pálya­­választás során. -md-Nem veszti el a hitét Művészeti teremre gyűjtenek a II. Rákócziban Molnár Imréné, azaz Ancika több mint nyolc éve támogatja az utcán élő embereket. Azok­kal együtt, akik az évek során segítették munkáját úgy hatá­rozott, a karitatív tevékenysé­get a Segítő Paks Szolgáltató Közhasznú Kft. keretein belül folytatja. Mint elmondta, Ferencz Győzőnével, Till Jánosnéval és Stiglincz Fe­renccel karöltve még múlt év decemberében hozták létre a nonprofit szervezetet azzal a céllal, hogy kibővítsék ado­mányszerzési és pályázati le­hetőségeiket. Molnár Imréné évek óta rendez szeretetven­­dégségeket és több segélyak­ció is fűződik a nevéhez. A kft. keretein belül pedig ruha­­, cipő- és bútorgyűjtést szer­vez, valamint az ápolásra szo­ruló kisnyugdíjasok részére gyógyászati segédeszközök beszerzését is célul tűzte ki. Úgy tapasztalta, egyre több a rászoruló, így szervezett kere­tek között, a tevékenységek kibővítésével szeretne segíte­ni a környékbelieken. Jóté­kony munkája nem csupán a helyi lakosok számára ismert, ahogy korábban újságunk megírta, a Blikk című napilap „Legnagyobb civil hős” című országos szavazásán Ancikát is ajelöltek között találhattuk. Mint mondta, terve most is sok van, de már az elején ne­hézségekbe ütközött, ugyanis nincs pénz arra, hogy külön helyiséget béreljen az adomá­nyok fogadására. Ameddig ez nem jöhet létre, a Zsíros köz­ben és otthonában várja a fel­ajánlásokat, bár elárulta, las­san saját élettere és anyagi ereje végére ér. Ezért számit minden segítő és jótékony kézre, hiszen nem veszti el a hitét abban, hogy ez a jó út és folytatni kell a munkát. A szervezet lassan elkezdi hús­véti gyűjtését, nyáron pedig tanszer- és ruhaadományokat vár, hogy szeptemberben megkönnyítse a rászorulók is­kolakezdését. Mint mondta, soha nem nézi, ki kér, minden rászorulót szívesen fogad.-dóra-Harmadik jótékonysági bál­jára készül a II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola szülői munkaközössége a tantestü­lettel karöltve. Kovács József elnök elmond­ta, hogy idén az iskola művé­szeti termének kialakítását, berendezését szeretnék előse­gíteni. Az előző két évben a nyelvi labor létrehozását tá­mogatták, illetve korábban a mosdók felújítását kezdemé­nyezték, akkor az atomerőmű és az önkormányzat is mellé­jük állt. Idén minden eddiginél von­zóbb programot igyekeztek összeállítani, hogy ezzel is ösztönözzék az iskola diákja­inak szüleit a részvételre. A cél nemes, hiszen azzal, ha részt vesznek és megvásárol­ják a belépőjegyet, abban se­gítenek, hogy jobbá tegyék gyermekeik iskolai körülmé­nyeit. Kovács József arról is be­számolt, hogy az iskola nyolca­dik osztályosai táncolnak majd a jótékonysági bálon, illetve a Csillag Showtánc Egyesület tagjai mutatkoznak be. Az est­nek sztárvendége is lesz az X­­Faktorból megismert Takács Nikolas személyében. A 25 éves énekes Paks felvidéki test­vérvárosa, Galánta szülötte. A jótékonysági estet március 19- én tartják az iskola sportcsarno­kában. A program 19 órakor kezdődik, Takács Nikolas mű­sora pedig 20 órakor. A belépő, melynek megvásárlásával nem­csak egy kellemes estére válta­nak jegyet, hanem segítik a mű­vészeti terem létrehozását, 2000 forintba kerül. A bál egyébként bátyus jellegű, a zenét a Tuki Trió szolgáltatja. -vt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom