Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)

2011-03-18 / 6. szám

Paksi Hírnök 6 2011. március 18. Rokonszenves volt a paksiak kiállítása A látogatók érdekes színfolt­nak tartották, az index.hu új­ságírója a legrokonszenve­sebb standnak ítélte a paksi kiállítást az Utazás 2011-en. A jelentősen csökkent kínálat ellenére több mint hat­vanezren látogattak el a bu­dapesti vásárközpontba már­cius 3. és 7. között. Idén csak egy pavilonban mutatkoztak be a bel- és külföldi utazásszervezők, tu­risztikai cégek, régiók, kistérségek és önkormányzatok az Utazás kiállításon. A program külföldi díszvendége India, a hazai pedig Győr volt. Paks negyedik al­kalommal mutatkozott be a rendezvé­nyen. Az első évben a Tolna megyei Tu­risztikai Nonprofit Kft., majd a Dél-Du­nántúli Regionális Marketing Igazgató­ság standján, két éve pedig önállóan. Idén 16 négyzetméteren kínálta városunk turisztikai látnivalóit, programjait az ön­­kormányzat.- Az elmúlt négy év közül ez volt a leg­sikeresebb kiállításunk - értékelte a paksi részvételt Czink Dóra. A turisztikai refe­rens szerint ez egyrészt a tavalyinál jóval nagyobb, önálló installációval és épített dekorációval készített standnak, másrészt az Energetikai Szakközépiskola tanárai és diákjai által tartott bemutatóknak köszön­hető. A fizikai kísérletekkel az atomerő­műre hívták fel a figyelmet az ESZl-s fizi­ka szakkörösök, nagy sikert aratva a láto­gatók körében. Az elektromosságtani, ra­dioaktivitással kapcsolatos, vákuum- és infrakamerás kísérleteket úgy állították össze, hogy érdekesek, figyelemfelkeltőek és kipróbálhatók legyenek a közönség szá­mára. - Az eredeti elképzelés az volt, hogy napi négy alkalommal, fél-fél órában fogjuk bemutatni a kísérleteket. Ám mivel a látogatók, akik között sok volt a család, állandóan érkeztek és kérdeztek, minden nap szinte folyamatosan tartottuk a bemu­tatókat — tájékoztatott Csajági Sándor, az atomerőmű bázisiskolájának igazgatóhe­lyettese. Az Utazás kiállítás négy napja alatt hat­vanezren látogattak el a vásárközpontba. A paksi standon vasárnapra már elfogyott az atomerőmű támogatásával 1500 pél­dányban elkészített új turisztikai kiad­vány, amelyben a római kortól napjainkig, a történelmi korokhoz kapcsolódó és kü­lönböző korosztályok számára szóló prog­ramok sorakoztak. A városunk látnivalói iránt érdeklődők között több diák is volt, akik főként az újdonságként kínált geo­caching programról kértek információkat, az érdekes megkeresések közül egy kínai csoportot emelt ki Czink Dóra. Az ázsiai turisták az atomerőmű látogatóközpontjá­ra voltak kíváncsiak, de akadt, aki a paksi sillerről, más pedig Lussoniumról érdeklő­dött a standnál. A kiállításon való megje­lenés eredménye körülbelül fél év múlva, a bejelentkező csoportok száma alapján lesz látható, tájékoztatott a turisztikai refe­rens. Az idegenforgalmi adó bevezetése óta a regisztrált vendégéjszakákon keresz­tül mérhető igazán a városba látogató tu­risták száma. Az adat évről évre változik Pakson. Legutóbb az M6-os autópálya építése miatt emelkedett meg jelentősen, és idén az Erzsébet Nagy Szálloda átadá­sának köszönhetően ismét számítanak a turisták számának növekedésére. A szál­láshelyek tekintetében nagyon jó kínálatot biztosít Paks, magasan felülmúljuk a me­gyeszékhely választékát és nagy városok­kal is versenyezhetünk, hangzott el az Utazás kiállításon. - Van magánszálláshe­lyünk, panziónk, egy három- és egy négy­­csillagos wellness szállodánk. Emellett a Cseresznyéskert Erdei Iskola projekttel létrejön egy olyan szálláshely is, amely ki­fejezetten a diákturizmusnak kedvez. Egyetlen dolog hiányzik a palettáról, a kempingezési lehetőség, de ezt az elmúlt években nem is keresték Pakson - tájékoz­tatott Czink Dóra. Dallos Szilvia Fotók: Kövi Gergő

Next

/
Oldalképek
Tartalom