Paksi Hírnök, 2011 (20. évfolyam, 1-24. szám)
2011-03-18 / 6. szám
Fotók: Molnár Gyula Bemutatkozik Szentgáliné Erőss Márta, a városi könyvtár új vezetője, és ismerteti terveit Hefner Erika, a művelődési központ frissen kinevezett szakmai igazgatója. írásaink az 5. oldalon I 'aksi Hírnök fa írás megmarad. XX. ÉVF. 6. SZÁM ALAPÍTVA 1989-BEN 2011. MÁRCIUS 18. TISZTES POLGÁROK Negyedik alkalommal adta át a Magyarok Világszövetsége Tolna Megyei Szervezete a Tisztes Polgár kitüntetést, amelyet idén Örvös Ferenc és felesége, Örvös Ferencné Jantner Mária vehetett át a március 15-i városi ünnepi esten. Örvös Ferenc pedagógusként kezdte pályáját, aztán a város életében meghatározó szerepet játszó egykori konzervgyárba hívták, ahol tíz évig osztályvezető volt, majd az üzem vezetésével bízták meg, amelyet húsz éven keresztül igazgatott. Vezetése alatt a kis üzemből gyár lett, amelyet családias hangulat és pezsgő közösségi élet jellemzett. Mária néni szülei példáját követve választotta a tanári hivatást. A pécsi diák-, majd első tanítói évei után Paksra került és 36 éven át tanította a gyerekeket írni és olvasni, és adott nekik életre szóló útravalót emberségből. Ahogy a méltatásban elhangzott, a nyugalom és a békesség városának nevezik Paksot, ami a szülőföldet és az otthont jelenti számukra. Azt kívánják, hogy minden embert olyan szeretet vegyen körül, mint amilyen az Örvös családot is összetartja. A példamutató életpályák elismerésére alapított kitüntetés átadása előtt Teli Edit, Paks város alpolgármestere mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi műsort a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai adták. Örvös Ferencről és Örvös Ferencnéről lapunk következő számában olvashatnak portrét. Kohl Gyöngyi JÓ NAPOT, MI ÚJSÁG? Múltból építkező, annak értékeit szem előtt tartó alkotó ember Tövisháti Béla, aki boldog, mert szerető családja és olyan hivatása van, amire mindig is vágyott. Pakson olyan közegre, a Városi Múzeumban pedig olyan kollektívára, munkára talált, amiért nap mint nap hálát ad az Úristennek. r MECSEKVIDÉKE NYUGDÍJASHITEL ^ lop TAKARÉKSZÖVETKEZET Szeretné felújítani lakását, családi házát? Energiatakarékosra cserélni 50 éve Ügyfeleink szolgálatában! háztartási gépeit? Szeretne kirándulni, üdülni? Vegye igénybe a nyugdíjashitelt 75 éves korig! Paks, Villany u. 4. Telelőn: 75/511-240 Felvehető összeg 100 ezertől akár 1 millió Ft-ig, futamidő max. 60 hónap. Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. 100 ezer forintnál 2567 Ft, 500 ezer forintnál 12831 a havi törlesztőrészlet. A szerződések részletes leírását az üzlet- és termékszabályzatok tartalmazzák! Kamat 16%, kezelési költség 2%. THM 23,88% a félmilliós kölcsön esetében. J