Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-03-05 / 5. szám
2010. március 5. 13 Paksi Hírnök Ezek a mai fiatalok Paczolai Kinga A Vak Bottyán Gimnázium végzős tanulója reálosztályos lévén inkább a matematikához és a fizikához „ért”, a humán tantárgyak tanulása több hajlandóságot igényel nála. így a negyedik év végén - tekintettel a bizonyítványi jegyekre - próbál az érettségi tantárgyaiból a legjobban teljesíteni, angol nyelvből pedig emelt szintű vizsgára készül. Kinga hozzáteszi, hogy reál beállítottsága mellett szereti a művészeteket, csak nem tantárgyként: szabadidejében legtöbbször fest vagy rajzol. A gitározáshoz is konyít, azt leginkább autodidakta utakon járva tanulta meg. A matekos agy és a művészi beállítottság tehát nem összeférhetetlen. Kinga a hétvégék nagy részét Pécsett tölti az előkészítő kurzusokat látogatva. A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának több szakjára is beadta jelentkezését: építészetet szeretne tanulni. Kérdésemre, hogy miért pont az építészet, azt mondja: „Azért, mert az alkot maradandót. A többi embernek tervezzük meg az életük helyszíneit, ami különös kapcsolódási viszony. És azt hiszem én az építészetben tudnám kifejezni magam.” Kedvenc épülete nincsen, de jó néhányat megemlít, amelyek megnyerték a tetszését: „A szecessziós építészet egyik kiemelkedő alkotása például a budapesti Iparművészeti Múzeum, mely kívülről is rendkívül látványos, de belülről talán még szebb. Aztán az eklektika jegyében számomra a legkedvesebb épület a londoni Parlament, rendkívüli monumentalitásával és részletgazdagságával. De idetartozik a magyar Országház és az Eiffel-torony is. A modem építészetből pedig a Taliesin West és a Guggenheim Múzeum tetszik a legjobban.” A világról kérdezem őt, mondja el, egy magafajta tizenéves szerint mik a kilátások, mit, hogy érdemes és jó tenni. Kinga úgy érzi, hogy „az emberek nem elég nyitottak, nem igazán empatikusak egymás iránt. „Sokkal érdeklődőbbnek kellene lennünk. Persze mindenkinek a saját életében is nagyon sok megpróbáltatást kell kiállnia, emellett sok lehetősége adódik, amiket lehet, hogy észre sem vesz. Az emberek egyre idegesebbek és elfoglaltabbak, nagyon nehéz boldogulni manapság. Ezért kell mindent megmozgatni, minden szálat megragadni talán végtelennek tűnő kitartással.” Tovább kérdezném, mert a szűkszavú lány olyan mondatokat ejt el, amikről sokat lehetne beszélni. De azt hiszem, jó ez így, mert megismeréséhez sokkal több idő kellene egy inteijúharminc percénél. -ms-Mit ajánl olvasóinak a városi könyvtár? Antonia Arslan könyve, melyet elolvasásra ajánlok, 2008-ban jelent meg. Aki elolvassa, olyan világba nyer betekintést, amit kevesen ismernek. Franz Werfel Musza Dagh 40 napja című regényén kívül alig van szépirodalmi megjelenítése annak a szenvedéstörténetnek, amit a törökországi örmények voltak kénytelenek elszenvedni a XX. század első negyedében. A szerző személyes, családi sorsokat tár elénk. Olyan történeteket, amelyekről azt gondolhatták akkor: soha többé nem fognak megismétlődni. Tudjuk, azóta többször is megesett velünk ugyanez. Csak talán nem mindegyikről tudunk eleget. Ebben a fájdalmasan szép emberi történetben a szereplők sorsán keresztül közelebb juthatunk nemcsak eddig kevéssé ismert történelmi tényékhez, hanem örök érvényű kérdések megválaszolásához is: lehet-e embernek maradni az embertelenségben, megbocsáthat-e az ártatlan áldozat kínzójának. Antonia Arslan: Pacsirtavár A múzeumokba kerülő néprajzi tárgyak egyik fő értékét a hozzájuk kapcsolódó adatok, történetek adják. Sorozatunkban a paksi Városi Múzeumban őrzött darabok közül szeretnénk néhányat bemutatni, s az általuk felidézett történeteket összegyűjteni. A tárgy, amit ma bemutatunk, egy „csigacsináló”, vagyis a csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz, mely karcolt díszítése alapján 1848. február 26-án készült Bíró Julisnak. Érdekessége nem megformálásában található, hiszen a fából faragott változatok közt csipkézett, áttört szélű, igen díszes és különlegesen kidolgozott változatok is előfordulnak. A felirat és az évszám sem f meglepő, mivel a lányok, asszonyok | gyakran kapták szerelmi ajándékként a ^ csigacsinálót, évszámmal (a legkorábbi ° ismert évszámos cifra példány 1782-ben készült), monogrammal, kedveskedő fel-Tárgy/Történet irattal. Azért is igyekeztek a legények minél szebbet alkotni, mert a lakodalmak előtti, szintén csigacsinálónak nevezett alkalmakon, amelyen közösen készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy menynyiségű csigát, munkájuk közszemlére került. Ami miatt mégis ez a kis eszköz lett e Csigacsináló tábla (16,4 cm x 5,2 cm x 1,8 cm) heti kiválasztottunk, az ezen a vidéken való ritkasága. Környékünkön ugyanis a lakodalmi levesbe általában cérnametéltet - „laskát” - főztek, éppen a csigatészta elkészítésének időigényessége és drága mivolta miatt. (Ugyanis a csigacsináló aszszonyok egy hét alatt sok bort megittak.) Vajon hogy kerülhetett mégis Paksra? Lehet, hogy korábban itt is csigát készítettek a lakodalmakra? Vagy esetleg egy Alföldről származó legény készíthette kedvesének a hazai szokások alapján? Ezekre a kérdésekre természetesen nem várunk választ, hiszen tói sok idő telt már el ahhoz, hogy hiteles történetet találjunk. Viszont az önök által ismert lakodalmi, étkezési szokások, szerelmi ajándékokkal kapcsolatos történetek gyarapíthatják múltunkról alkotott ismereteinket. Köszönjük eddigi visszajelzéseiket, leveleiket továbbra is a muzeum.paks@gmail.com e-mail címre, vagy a Városi Múzeum. 7030 Paks, Deák F. u. 2. címre váijuk. Kövi-Ónodi Gyöngyi
