Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-08 / 1. szám

Paksi Hírnök 8 2010. január 8. Életutak elismerése A paksi önkormányzat 2009-ig kilenc ki­tüntetést alapított. Közöttük van, amely­nek adományozásáról évente és van, amelyről kétévente dönt a képviselő-tes­tület a beérkezett javaslatok alapján. Tavaly öt elismerést adtak át. Összefogla­lónkban felidézzük ezeket a pillanatokat, a kitüntetettek néhány gondolatát. A „Pro Űrbe Emlékér-1 met” 2009-ben Juhász 2 Sándor, az Atomerőmű =0 ’ | Sportegyesület közel­­| múltban leköszönt x ügyvezető igazgatója, a ° Tehetséges Paksi Fiata­lokért Alapítvány kuratóriumának egykori elnöke kapta. A kitüntetést Hajdú János pol­gármester az október 23-i ünnepi testületi ülésen adta át. Juhász Sándor 1990-ben ke­rült Paksra, először edzőként dolgozott, majd három évvel később az egyesület ve­zetője lett. Paksot mosolygós városnak ne­vezi és többek között azért kedveli, mert itt nem csupán beszélnek arról, hogy mit kell csinálni, hanem meg is teszik, amiről be­szélnek, mondta. A „Gyermekeinkért” díjat Németh Lászlóné, a Bezerédj Általános Is­kola és Hartmann Jó­zsef, a Pro Artis Alapfo­kú Művészetoktatási Intézmény igazgatója vehette át a pedagógusnap alkalmából rende­zett városi ünnepségen, a tanév végén mind­ketten nyugdíjba vonultak. Németh Lászlóné 1975-ben kezdett dolgozni az iskolában, az 1989/1990-es tanévtől volt igazgatója. Mint mondta, megtisztelő az elismerés, amely egyben közösségi dij az iskolának, hiszen jól vezetni az intézményt csak úgy lehetett, hogy egy kiváló csapat állt mögötte. Hartmann Józsefnek, a művészeti iskola ala­pító igazgatójának a díj egy olyan pálya lezárá­sát jelenti, amelynek 35 esztendeje alatt olyan értéket tudott adni kol­légáival az intézmény növendékeinek, amely nélkül szegényebbek lettek volna: a művészetek élményét, fogalmazott. Minden esztendőben Semmelweis Ignác szü­letésének napján, július 1-jén adják át az egész­ségügy területén ki­emelkedő munkát vég­zők elismerésére alapí­tott Pongrácz Sándor-díjat. Az elismerést dr. Pásztor Hildának ítélték, aki 1995-től vezette a városi rendelőintézetet, s az új rendelőinté­zet létrehozásában, a város egészségpolitiká­jának alakításában érdemei elévülhetetlenek. Sokszor embert próbáló, konfliktusokkal és kihívásokkal teli a munkája, de annak szerete­­te, az elismerő szavak és a sikerek nagyon nagy erőt tudnak adni, mondta a díj átvétele­kor. Dr. Pásztor Hilda 2009. október 2-án, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Gyakran módosulnak a jogszabályok, vál­tozik a finanszírozás, évről évre csökken a normatíva, ami igencsak megnehezíti az ágazat helyzetét, de a nehézségek ellenére is jó színvonalú munkát végeznek a szociális területen dolgozók, mondta köszöntőjében a polgármester az ünnepségen, ahol átadták a „Segítő Kéz” kitüntetést. Az elismerést Benedeczki Mihály vehette át, aki tizenhét esztendeje dolgozik az Idősek Otthona és Gondozóházában. Ahogy fogalmazott, nem igazán tudja meg­határozni a beosztását, hiszen a hivatalos meg­fogalmazás szerint gép­kocsivezető, anyagbe­szerző, de munkája ennél sokrétűbb, beteg­­szállító, sőt ha kell karbantartó is, mikor mi adódik. Az idősek kedvelik, Misi bácsinak hívják. Kiemelkedő munkájával, szakmai verse­nyeken elért eredményeivel és oktató tevé­kenységével érdemelte ki Koloh László tűz­oltó zászlós a „Paks Város Közbiztonságá­ért” díjat. 2005-ben az Országos Tűzoltóver­senyen első helyezést ért el gépjárművezető kategóriában, hasonlóan kimagasló Tolna me­gyei eredmény azóta sem született. A kitünte­tett 1991 óta dolgozik a paksi önkormányzati tűzoltóságon gépkocsi­­vezetőként, s mint mondta, munkáját meg­könnyíti, hogy jó kollektíva tagja lehet. Az önkormányzati kitüntetések átadása mellett új alapításáról is döntöttek 2009-ben. A környezetvédelmi és mezőgazdasági bi­zottság javaslatára a képviselő-testület meg­alapította a kétévente odaítélhető „Környeze­tünkért” díjat, amelyet először 2010. április 22-én, a Föld napján adnak át. -gyöngy-Mi drágult januártól? Emelkedtek a helyi autóbusz-közlekedés díjai, magasabb összeget kell fizetni a csatorna használatért és a 110 literes ku­kák ürítéséért. Nem változott az ivóvíz­ért fizetendő ár, az 1100 literes konténer ürítés díja és a hődíjakat sem emelte meg a képviselő-testület. Decemberi utolsó ülésén határozott a saját hatáskörben megállapított szolgáltatások dí­jairól a képviselő-testület. A helyi autóbusz­közlekedés viteldíjai átlagosan 5 százalékkal emelkedtek, a menetjegyárat kivéve, ahol 7,1 százalékos volt a növekedés. így a helyi­járatos buszon január elsejétől 150 forintért válthatunk jegyet, összvonalas bérletet 3230 forintért, míg tanuló bérletet 990 forintért vá­sárolhatunk. - Az áremelést döntően az üze­meltetési költségek és az infláció növekedé­se indokolta - tájékoztatott Ág Erzsébet sze­mélyforgalmi osztályvezető. A Gemenc Vo­lán Zrt. munkatársa azt is hozzátette, hogy emellett az évközbeni áfa-emelést a cég nem tudta érvényesíteni a paksi árakban, mivel csupán 3,8 százalékos emelést hagyott akkor jóvá a paksi képviselő-testület, így most a ki­csit magasabb növekedés mértékét ez is be­folyásolta, mint ahogy az is, hogy kerek összeggel számolnak, megszűntek az 1-2 fo­rint végű árak. 10 forinttal emelkedett a 110 literes kukák ürítésének díja: 250 forintot számláz alkal­manként a DC Dunakom Kft. Változatlan lesz a folyékony települési hulladék gyűjtésé­nek és szállításának ára, és az 1100 literes konténer ürítése. A 4 köbméteres konténer cseréjéért viszont 4,16 százalékkal kell töb­bet fizetni 2010-ben. A szeméttelepi ártalmat­lanítási díjak egységesen 7 százalékkal nőt­tek. - Mindenhol inflációt követő vagy az alatti áremelésre tettünk javaslatot a testület­nek - tudtuk meg Saáry Miklósnétól. A DC Dunakom Kft. ügyvezető igazgatója elmond­ta: az ártalmatlanítási díjakat kellett nagyobb mértékben emelni, mivel az árakban a sze­méttelepi nagyberuházáshoz kapcsolódóan meg kell jelennie a valós költségeknek. (Folytatás a 9. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom