Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-11-19 / 22. szám
2010. november 19. 15 Paksi Hírnök Hivatása a hobbija Diákként a biológiát és a kémiát szerette, így biológusnak vagy állatorvosnak készült. Végül szülei ösztönzésére választotta az utóbbit, akik úgy vélekedtek, hogy biztosabb megélhetést nyújt. Másodéves volt az egyetemen, amikor dr. Kováts Jenő egykori megyei főállatorvos egy ösztöndíj ígéretével fordult hozzá, miszerint a Pakson megépülő halbiológiai kutatóintézetben dolgozhat majd mint kutató állatorvos. Az építkezésből nem lett semmi, ám az ösztöndíj maradt, így az egyetem után felkerekedett a budapesti fiatalember és Németkéren lett állatorvos. Huszonnégy esztendő múltán családjával Paksra költözött, közben megszerezte második diplomáját, amely kisállat specialista klinikus szakállatorvos végzettséget adott, és azóta is a városban praktizál. Szereti, amit csinál, számára inkább hivatás és hobbi, mint munka, mondja. Az sem probléma, ha rendelési időn kívül keresik, amennyiben alapos oka van rá a gazdinak. Amikor azonban azzal hívják fel vasárnap délben, hogy „Doktor úr, tíz napja tüzel a kutyám, mikor fedeztessem?”, attól nem boldog. Pacientúrájában az ember leghűségesebb barátja mellett cicából van a legtöbb, de gyakori a hörcsög, a tengerimalac, a teknősbéka, de halakat is hoznak és előfordul degu, csincsilla, valamint néhány sikló, sőt kígyó és madárpók is van. A váróteremben meg egy vitrin, tele a kedvencekből kioperált „nyalánkságokkal”, ilyen például az autóalkatrész, evőeszköz, szőnyegdarab és zokni. Egy másik vitrinben kutyakiállításokon nyert trófeák sorakoznak, hiszen a doktor úr a németkéri időkben kutyákat is tenyészett, dalmatát, orosz agarat és skót terriert, volt belőlük vagy harminckettő. Máig vezetője a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete paksi szervezetének. Ennek ellenére nem lehet egyértelműen állítani, hogy „kutyás” lenne, a cicákat is éppen úgy szereti, most éppen három dorombol a ház körül. Egyikük, egy koromfekete előszeretettel üldögél rendelési időben a gazdi fekete foteljében, így bizony néha ráül. Olyankor együtt „jajgatnak”. Mint mondja, nem tart egy állattól sem, hiszen a legtöbb páciensének ismeri minden rigolyáját, az új „betegek” kezelésénél pedig segít a sokéves tapasztalat, de azért úgy ötévente beszerez egy harapást vagy 'ö o Egyszer bevitt a rendelőbe egy férfi egy teknősbékát, mondván, hogy az egyik szemére nem lát. A doktor úr megnézte és mondta, hogy ez az állat lát. A férfi egy darabig vitatkozott vele, aztán egyszer csak felkapta, megnézte, majd így kiáltott fel: a fene egye meg, a másikat hoztam el! Ehhez hasonló vidám történeteket napokig tudna mesélni, hiszen majd negyven éve állatorvos dr. Plachy Gábor. Mint mondja, számára ez nem munka, hanem hivatás és egyben hobbi. mélyebben szántó karmolást. A rendelőn kívül a sündisznókkal gyűlik meg rendre a baja. Egyszer például betett az autóba egyet, hogy majd megmutatja az unokáknak, ám mire hazaértek, a kis tüskés bevette magát az üléskárpit alá, ahonnan nem lehetett kipiszkálni. Nem volt mit tenni, hogy ki tudjon jönni, nyitva hagyta éjszakára az autó mind a négy ajtaját, sűrűn fohászkodva azért, hogy ne legyen gond a kocsival. Még ennél is nagyobb volt az aggodalma, amikor megharapta egy sündisznó, ugyanis a, jobb félni, mint megijedni” jegyében veszettség elleni védőoltás-sorozat lett a vége, és egy fogadalom, miszerint a jövőben annyi süni mászkál körülötte, amennyi akar, az életben többet nem vesz róluk tudomást. Elbeszéléseiből is látszik, hogy a doktor úr igen jó humorú ember, ám mérges is tud lenni. Ami leginkább kihozza a sodrából, az a felelőtlen állattartás. Mint mondja, nem szabad hirtelen ötlettől vezérelve kedvencet választani. Alaposan át kell gondolni, hogy életstílusunkhoz, környezetünkhöz, anyagi lehetőségeinkhez milyen állat illik leginkább, milyen gondozást igényel, mert évekre választunk. A legigényesebb kedvencek egyike a kutya, amire a család vizslája is kitűnő példa. Bár kertes házban élnek, mégis napi szinten igényli a gazdi társaságát, és ha nem kapja meg, máris „büntet”. Nemes egyszerűséggel elrágcsálja a kuka fülét, vagy az utánfutó elektromos vezetékeit, de ilyenkor a száradó ruha is felcsigázza. Szeret a gazdival sétálni, főleg a Dunánál, ami Gábor egyik kedvenc helye Pakson, csak azt sajnálja, hogy a hatos út a város és a folyó között van, így nem élhetünk olyan szimbiózisban a folyóval, mint például Baja. A Duna-parti séták mellett a síelés és a teniszezés a kedvenc szabadidős tevékenysége. Ha azonban jön három kis unokája, akkor nem létezik semmi más. Elmondta, titkon bízik abban, hogy valamelyikük állatorvos lesz, két lányát ugyanis nem sikerült a szakmával „megfertőznie”, így már nyugdíjasként, továbbra is ő viszi a rendelőt, de csak addig, amíg számára jólesik, mert nem minden a pénz. Persze szükség van egy bizonyos összegre, hogy normális életet éljen az ember, de a mai világunkra jellemző pénz körüli hajsza, az emberek egymástól való eltávolodása irritálja. Az embereknek érezniük kellene, hogy nem egy még nagyobb ház vagy egy jobb kocsi a legfontosabb az életben, hanem szeretteink. Ám úgy látja, hogy erre sokan csak akkor döbbennek rá, amikor valakit elveszítenek, és nincs több esélyük beszélgetni vele, megölelni, rámosolyogni. Kohl Gyöngyi
