Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-10-22 / 20. szám

Fotó: Paksi Hírnök archív 2010. október 22. 17 Paksi Hírnök NB Ill-ban a dobogó a cél A Paksi FC tíz fordulót követő­en 4 győzelemmel, 2 döntetlen­nel és 4 vereséggel 16:14-es gólkülönbséggel, 14 ponttal az NB I-es táblázat 9. helyén áll. A három idegenbeli győztes mér­kőzést követően a listavezető Videoton FC otthonában meg­szakadt a sorozat, mivel a baj­noki cim legfőbb várományosa 2:l-re legyőzte Kis Károly együttesét. A székesfehérvári összecsapást megelőzően a Pá­pa ellen Pakson 4:0-ra győzött a zöld-fehér egylet.- Sűrű a mezőny, de mi elő­re tekintünk. Az eddigi ide­genbeli mérleggel elégedettek vagyunk, itthon azonban le­hetne jobb is teljesítmény - mondta el Lisztmajer Balázs, az Atomic Strike szurkolói csoport tagja. - A mutatott já­ték alapján még előrébb is le­hetnénk. Nehéz sorozat előtt állunk, hiszen a most követ­kező találkozók sem ígérkez­nek sétagaloppnak - tette hoz­zá Tesényi Norbert, a szurko­lói csoport vezetője. A PFC megjelenésünk nap­ján a Győrt fogadta, majd ok­tóber 31-én 17.30-tól az Új­pest ellen lép pályára. Kilenc fordulót követően má­sodik helyen áll a Paksi FC II. az NB III Dráva csoport­jában. Lengyel Ferenc gár­dájának szereplése eddig re­mek, hét győzelem mellett egy döntetlen és egy vereség a mérleg. A gárda szakmai irányítását az a Lengyel Ferenc vette át nyá­ron, aki 2006 májusában az NB I-be vezette a zöld-fehér klu­bot. - Vegyes csapatot vettem át, ami az előző szezonban jól szerepelt, negyedikként zárt. Az állomány az U19-es együt­tesből „kiöregedő” játékosok­ból, fiatal tehetségekből és az első gárda keretéből kimaradó futballistákból áll, éppen ezért fordulóról fordulóra változik - fogalmazott Lengyel Ferenc, a Paksi FC II. vezetőedzője. Az eltelt fordulók alapján elmond­ható, hogy a zöld-fehér csapat és a jelenlegi listavezető Szentlőrinc kiemelkedik a me­zőnyből. A harmadosztályban játszó egylet célja nem is lehet más, mint a dobogóra kerülés. Az NB Ill-as csapat minden nap edz, sőt, a hét elején napi két tréninget tart a vezetőedző, ami az osztályban egyedülálló. - Próbáltam a csapat védeke­zését összerakni. Zömében vé­dő vagy védekező játékosok­kal foglakozom a közös gya­korlásokon, a támadó szekció általában az NB I-es PFC-től kerül hozzánk. Az elöl futbal­­lozóktól azt kérem, amit az el­ső gárdában tanultak, eddig ez a rendszer jónak tűnik - tette hozzá a tréner. A lélekre sok­szor kell hatni, folytatta Len­gyel Ferenc, mert az NB I-ből érkező játékosok gyakran ne­Olimpia után értékel a nagymester Az oroszorszá­gi Hanti-Man­­szij szkban megrendezett 39. sakkolimpi­án a magyar férfi csapatban Berkes Ferenc, az Atomerőmű SE nemzetközi nagymestere kiválóan szere­pelt. A 149 csapat közül a Lékó Péter, Almási Zol­tán, Polgár Judit és Berkes Ferenc alkotta magyar válogatott holtversenyben a harmadik helyen zárt az izraeliekkel, de rosszabb Berger-Sonnebom pontszámmal végül negyedik lett. Rövid értékelés­re kértük az ASE játékosát:-Az olimpia előtt mindenki aláírta volna a negye­dik helyet. A csehek, kínaiak és az oroszok elleni győzelem után azonban már többet szerettünk vol­na. Az esély meg is volt, de a 9. fordulóban rosszul ment az izraeliek ellen, elfáradt a csapat. Utána már a beloruszok és a lengyelek elleni győzelem nem volt elég, hogy visszakapaszkodjunk a dobogóra. Tíz partit játszottam, háromszor nyertem, hétszer döntetlenre végeztem. Mivel többet voltam fehér­rel, mint feketével, kevesebb volt rajtam a nyomás, bizonyosfajta előnyben volt részem. Viszont igazi bravúr nem jött össze, a játékom jó volt, de nem ki­magasló - összegzett az olimpikon. (kovács) Rangadóval kezdődött az idény az ASE első számú sakkcsapata számára. Az NB I első fordu­lójában a legutóbbi két bajnokság nyertese, a Nagykanizsa látogatott Paksra. Gosztola István, a piros-kékek szakosztályvezetője tavalyi bronzér­mes gárdájától ettől függetlenül jó eredményt várt. - Célunk a dobogó, aminek minél maga­sabb fokán szeretnénk állni - vázolta a terveket. Az ASE első csapata végül 7,5- 4,5-re kikapott, a hazaiak közül Berkes Ferenc és Szabó Krisztián győzött, míg Nevednichy, Grószpéter, Berescu, Vidéki és Vajda Szidónia döntetlent ért el. Az ASE II. négy héttel ezelőtt kezdte a küzdelemso­rozatot, így a téli hónapokban a másodosztályú egylet nem ül asztalhoz. A legutóbbi fordulóban 8,5-3,5-re legyőzték Balatonfüredet, igy az elő­kelő második helyen állnak a táblázaton, röné hezen élik meg a mellőzöttsé­get. A fiatalok motivációjával azonban nincs gond a Fehér­vári úton, edzéseken és a mér­kőzéseken is becsülettel hajta­nak. Berkó Adám és Cziráki Attila edzőjük elmondása sze­rint húzóemberei a csapatnak. - 2008 nyarán kerültem Paks­ra. Dunaújvárosban megszűnt a labdarúgás, Karszt József hí­vó szavára azonnal igent mondtam, és nem bántam meg. Először az ifiben játszot­tam, most az NB Ill-ban, ez az eddigi legjobb szezonom - összegzett Berkó Ádám, a csa­pat védője. - Az edzések na­gyon kemények, de a sikerek feledtetik a napi fáradságot. Eddig ugyan én lőttem a leg­több gólt ebben a bajnokság­ban, de mind a csapat érdeme. Egyéni célom, hogy bemutat­kozhassak az NB I-ben - mondta el Cziráki Attila. A csapat a következő fordulóban október 24-én, 14 órakor a Szentlőrinccel játszik, majd egy héttel később a Bonyhád érkezik a Fehérvári útra. Faller Gábor Teke-tória A legkisebbek csak szurkoló­ként, a nagyobbak már verseny­zőként térnek vissza időről idő­re a tekézőbe, ahol nyolc csapat részvételével rendezte a PSE Szabadidő Szakosztálya a Teke-tória bajnokság őszi for­dulóját. - Ezúttal nem voltak külön csoportok, viszont a gurí­­tások számát ötről tízre emeltük mondta el a főszervező Horváthné Szeip Ildikó. A baj­nokság kísérő rendezvényei közt a gyerekek is találtak ked­vükre valót, különböző kézmű­ves foglalkozások és kisebb versenyek voltak. A gasztronó­miát kedvelő felnőttek a sza­badban pörköltfőzéssel, hússü­téssel és jóízű beszélgetésekkel múlatták az időt. A versenyt vé­gül a Középcsatoma nyerte a Bal csatorna, valamint az Újvá­rosi Lengőhere előtt. Folytatás tavasszal. efgé

Next

/
Oldalképek
Tartalom