Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-09-10 / 17. szám
Paksi Hírnök 10 2010. szeptember 10. Kezdődik a vadászidény Szeptember elseje nemcsak az iskola, hanem a szarvasbőgés kezdete is. Ettől az időponttól lehet gímszarvasra vadászni, ekkor veszi kezdetét az az időszak, amire minden vadász egész évben vár. E hobbi hódolói azt mondják, semmihez sem hasonlítható élmény kint a természetben találkozni a vaddal, leteríteni azt. Manapság az egyre szigorodó szabályok lohasztják a vadászok lelkesedését, korlátozzák mozgásterüket. Pakson három vadásztársaság működik, ezek vezetői kalauzolják olvasóinkat a paksi vadászterületeken. Többségünk bele is halna, ha nem vadászhatna, de közel sem olyan szép, mint a kívülállók gondolják, annyi bosszúsággal, jogszabálydömpinggel meg kell küszködni, fogalmazott dr. Grosch József. Az 1950-es évek elején alakult Dunakömlődi Vadásztársaságról szólva az elnök elmondta, 38-an vannak. A többség, ha teheti, sokat van az erdőn. Nem a húsért, bár ilyen is akad, fogalmaz. Mint mondja, az igazi vadász nem arról ismerszik meg, hogy jól tud-e lőni, hanem például arról, hogyan bánik a kezdőkkel. Tanítja vagy megmosolyogja, pellengérre állítja vagy jó szándékban segíti őket. A törvényeken, rendeleteken túl íratlan szabályok is vannak: például, ha mezei nyúlra vadásznak, nem illik letérdelni, mert az megtéveszti az állatot, és arra igyekszik menekülni, ahol „kaput” lát. Az elnök úgy emlékszik viszsza, hogy régen nehezebb volt bekerülni a társaságba. Ok például osztályidegennek számítottak, nem sok esélyt adott magának. Más kérdés, hogy mindig igyekeztek orvost, ügyvédet felvenni a csapatok, így az egyes problémák, netán balesetek belügyek maradhattak. Egyébként többnyire hétköznapi, gyakorta kétkezi munkát végző emberek alkották a társaságot. A '70-80- as években nem volt drága hobbi a vadászat, akkoriban 3 forint volt egy lőszer. Az is, a fegyverek is borzalmasan megdrágultak, s a felszerelés terén hasonló a helyzet. Csak olyanokat vesznek fel, akit ismernek, a többség 2-3 évig kijár hajtani, mielőtt tag lesz. A Dunakömlődi Vadásztársaság nagyjából 5000 hektáros területtel bír. Nagyvad legfeljebb „átutazóban” van, az apróvadállomány pedig jelentősen csökkent. Ez az oka például annak, hogy önmérsékletet tanúsítottak, és éveken át nem vadásztak mezei nyúlra. Egyéb esetben kényszerű a tartózkodás, egy-két éve olyan rendelet látott napvilágot, ami Ráckevétól Mohácsig megtiltotta a Dunán a vízi vad elejtését. Minden társaság fellebbezett, erre tavaly év végén kijelöltek néhány területet, ahol - bár komoly korlátozásokkal - vadászható. Mint dr. Grosch József mondja, mint más területeken, a magyar gyakorlatra itt is az a jellemző, hogy túlszabályozott. - Nem olyan könnyű lelőni a vízi vadat, a vadkacsa óvatos madár, kitűnő a szeme, egyébként pedig jól alkalmazkodik, mindenütt megtalálható, indokolatlan a korlátozás. A szalonkavadászatot is feleslegesen tiltják - vélekedik. A tavasz első madara, az erdő hangulata olyankor semmihez sem hasonlítható, a vadászok többsége nem nyakló nélkül akarja irtani, és nem vágyik egyébre, minthogy egy szalonkát elejtsen, a tollát a kalapjára tűzze és egy éven át büszkélkedhessen vele. Ám ezt nem tehetik meg, míg például az olaszoknál nincs ilyen tilalom. A társaságnak két hivatásos vadásza van, az ő feladatuk a vadgazdálkodás, a magaslesek, etetők karbantartása, az orvvadászok megfékezése. Orvvadász rengeteg van, és nagyon sok kárt okoznak. Őket csak a hús érdekli. - Nem az fáj, hogy ellop egy őzet vagy vaddisznót, a baj, hogy a minőséget teszi tönkre, meglövi májusban a mezei nyulat, pedig az vagy vemhes vagy kicsinyei vannak - fogalmaz. Hajtást apróvadra, azaz nyúlra, fácánra rendeznek. Utóbbit nevelik is. Őzbakot a tagság nem lő, azt vendégvadászoknak „tartják fenn”, mert kell a bevétel. Vaddisznó van bőven, ami öröm is, bosszúság is, hiszen sok kárt okoz a földtulajdonosoknak, amit meg kell térítenie a társaságnak. Az Úttörő Vadásztársaságnak szintén sok fejfájást okoz a vadkár. Mint Gallyas Vilmos elnök mondja, más megoldás nincs, vetéskor ügyeletet tartanak, villanypásztorral védik a földeket. A társaság területe 5000 hektár, ebből a lakott terület, az autópálya nagyjából ezret vesz le. Vegyes terület, a vadállomány változó, van „kíméled terület”, ott nem vadásznak, így van néhány ott lakó vad is. Egyébként az apróvad és a vonuló vad a jellemző. Csupán 21 tagja van a társaságnak. A munkát el tudják látni ennyien, több vadászt nem bír el a terület. Amikor holdvilág van, nagy a tolongás, kevés az olyan hely, ahol eséllyel lehet vadászni, ezért - hogy megelőzzék a torzsalkodást - nem növelik a létszámot. Vendégvadászokat őzre és szarvasra hívnak kényszerűségből, hogy fenn tudják tartani magukat. Ugyanezért termelnek körülbelül 30 hektáron saját maguk szemes takarmányt a téli etetéshez. Lassan több a szenvedés, mint az élvezet, mondja félig komolyan, félig tréfásan Gallyas Vilmos. Sok munka, sok kiadás, elég nagy ára van, hogy hódoljanak szenvedélyüknek. A többség egyébként nem konyhára vadászik, és tevékenységük nem is teljesen öncélú, az állomány tudatos szabályozását, minőségének javítását is szolgálja. Nagy tolongás egyébként nincsen, általában 2-3 fő vár felvételre. Igaz nemcsak a tagdíjjal, hanem komoly belépési díjjal is kell számolni. Ez az Úttörő Vadásztársaságnál 600 ezer forint, de Gallyas Vilmos szerint másutt eléri az 1-2 milliót. Miután a vadásztársság 1950 körül alakult, rengeteg munka van benne, nem beszélve a létesítményekről. Ezt kell „megváltani”. (Folytatás a 11. oldalon)
