Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-01-22 / 2. szám

2010. január 22. 15 Paksi Hírnök A panaszkodás nem visz előbbre Megjárta Svájcot, az Egyesült Államokat, majd a karrierlehetőséget oda­hagyva hazajött Paksra fe­leségével, hogy itt neveljék fel gyermekeiket. Mindig is ez volt a tervük, amit csak megerősített, amikor ráébredtek, hogy nagyma­mát nem lehet „vásárolni”. Dr. Kiss Péter a világot járva rengeteg tapasztalat­tal gazdagodott, s hazatér­ve is nyitott szemmel jár, sőt, ha a sors úgy hozza, síkra is száll a maga és má­sok igazáért. Bár nem Pakson született, pak­sinak vallja magát, ide köti min­den gyermekkori emléke. Ez a gyermekkor olyan szép és meg­határozó volt, hogy Kiss Péter számára nem volt kérdés, itt lesz az otthona, ha családot alapít. Annak ellenére így lett, hogy igen nagy volt a csábítás. Biológus diplomáját Pécsett, a Janus Pannonius Tudomány­­egyetemen szerezte. Judittal - aki akkor még nem a felesége, hanem barátnője volt és szintén kutató - együtt mentek Svájcba. Péter az atomerőműben segéd­munkásként dolgozva gyűjtött pénzt az útra, de a családjuk is összefogott, hogy ők külföldre mehessenek. Ennek ellenére rendkívül nehéz volt az első idő­szak. Egy genfi kutatóintézet­ben foglalkoztak molekuláris biológiával. Nagyon sokat ta­nultak, munkájukat elismerték, ami jó ajánlólevél volt ahhoz, hogy versenyképes kutatók le­gyenek Amerikában. Mint Péter mondja, a magyar amolyan ku­tatónemzet és tapasztalatai sze­rint mindenütt ott van. Ok is sok, kiváló magyar szakember­rel találkoztak és dolgoztak együtt. Jól képzett fiatalok ke­rülnek ki az egyetemekről, akik­ben a hajlandóság is megvan külföldi munkavállalásra. Az Egyesült Államokban lowában telepedtek le, ami sok­ban hasonlít Tolna megyére, így igazán otthon érezhették magu­kat. Jó állás és jó egzisztencia szólt amellett, hogy maradja­nak, s így is tettek volna, „ha az otthon nem itt lett volna”, mondja Péter. Ám amikor kislá­nyuk megszületett, feladta azt, hogy marad megalapozni a jö­vőt. Látva felesége édesanyját Flórával a kezében, ráébredt, hogy bébiszittert igen, de nagy­mamát nem lehet venni, s dön­tött: hazahozza a családot. Az első év itthon sem volt egy­szerű, szűk egy éven át sokat volt távol a családjától. Most azonban már lehetősége nyílt otthoni munkára azzal együtt, hogy sokat utazik az országban. Egy gyógyszerkutatással foglal­kozó nemzetközi cég munkatár­sa. Sokat dolgozik, szereti mun­káját, s a cégnél uralkodó szelle­miséget is. Kevés szabadideje van, s azt kislányával, családjá­val tölti, de mint elárulta, arra soha nem sajnálja az időt, hogy a közösségért tegyen, saját vagy mások jogainak érvényt szerez­zen. Elárulta, sok tapasztalattal gazdagodott a külföldön töltött évek alatt, nagyon sok mindenre megtanította a multikulturális környezet, amelyben élt. Ameri­kában a munka becsülete na­gyon fontos, ott nem illik - sőt szégyen - nem dolgozni. Óvják az értékeket, minden racionáli­san működik és sokkal nagyobb az átláthatóság. Teljesen termé­szetes például, hogy költözés előtt utánanéznek a hatóságnál, hogy a leendő szomszédok vol­tak-e büntetve. A fizetések nyil­vánosak, az adó pedig sokkal alacsonyabb: áfával együtt csak 25 százalék. Pétert a külföldön töltött idő arra tanította, hogy nyitottnak kell lenni a világra, nem szabad elzárkózni, aktívan részt kell venni a közösség életében. Ott tanulta meg, hogy nem keres ki­fogást, ahogyan Amerikában sem mondják, hogy valamit nem lehet megcsinálni, hanem megkeresik a megoldást. Mindez persze nem jelenti azt, hogy kint minden fenékig tejfel, de Péter szavai szerint volna mit tanulnunk. Számára meglepő, hogy itthon sok intézet nincs tu­datában annak, hogy szolgálta­tóként hogyan kellene bánnia az ügyfelekkel. Sokszor csak a sza­bályok kikerülésével lehet érvé­nyesülni. Amerikában például illik befizetni adót, és ott min­denki büszke rá, ha sokat fizet, ami hazánkban nem jellemző, mint ahogyan az sem, hogy aki gazdag, talál rá módot, hogy ja­vait a környezetével megossza. Hiányzik az egymás iránti biza­lom, az emberek nem elég aktí­vak. - Nem kellene panaszkod­ni, nincs értelme, attól nem ju­tunk előbbre. Ötletek kellenek, kezdeményezés, összefogás! - fogalmazott a fiatal kutató. Hoz­zátette: ha kell, szót emel azért, ha úgy látja, nem jól mennek a dolgok, legyen szó közlekedési problémáról, betegjogokról, mi­egymásról. Ezt ma még csak magánemberként teszi, de kész arra, hogy tudását és tapasztala­tait környezete és a város javára fordítsa „szervezett” keretek kö­zött is. Elárulta, hogy a városhoz szinte megmagyarázhatatlanul ragaszkodik. Hiába vannak en­nél gyönyörűbb helyek, azok nem pótolhatják azt, hogy itt van a család, a barátok, a Du­na. Péter számára a város a fo­lyóról nézve a legszebb, ha pe­dig partjáról a homokba fekve felnéz az égre, azzal a látvány­nyal nem versenyezhet semmi. Vida Tünde Ha Ön vagy gyermeke náthás vagy megfázott, netán asztmás, JÖJJÖN A SÓBARLANGBA! Szeretettel várjuk meglévő és új vendégeinket! „Együtt a parlagfű ellen" Alapítvány 7030 Paks, Gesztenyés utca 24. Tel.: 75/510-413, 510-414

Next

/
Oldalképek
Tartalom