Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-22 / 2. szám
2010. január 22. 15 Paksi Hírnök A panaszkodás nem visz előbbre Megjárta Svájcot, az Egyesült Államokat, majd a karrierlehetőséget odahagyva hazajött Paksra feleségével, hogy itt neveljék fel gyermekeiket. Mindig is ez volt a tervük, amit csak megerősített, amikor ráébredtek, hogy nagymamát nem lehet „vásárolni”. Dr. Kiss Péter a világot járva rengeteg tapasztalattal gazdagodott, s hazatérve is nyitott szemmel jár, sőt, ha a sors úgy hozza, síkra is száll a maga és mások igazáért. Bár nem Pakson született, paksinak vallja magát, ide köti minden gyermekkori emléke. Ez a gyermekkor olyan szép és meghatározó volt, hogy Kiss Péter számára nem volt kérdés, itt lesz az otthona, ha családot alapít. Annak ellenére így lett, hogy igen nagy volt a csábítás. Biológus diplomáját Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte. Judittal - aki akkor még nem a felesége, hanem barátnője volt és szintén kutató - együtt mentek Svájcba. Péter az atomerőműben segédmunkásként dolgozva gyűjtött pénzt az útra, de a családjuk is összefogott, hogy ők külföldre mehessenek. Ennek ellenére rendkívül nehéz volt az első időszak. Egy genfi kutatóintézetben foglalkoztak molekuláris biológiával. Nagyon sokat tanultak, munkájukat elismerték, ami jó ajánlólevél volt ahhoz, hogy versenyképes kutatók legyenek Amerikában. Mint Péter mondja, a magyar amolyan kutatónemzet és tapasztalatai szerint mindenütt ott van. Ok is sok, kiváló magyar szakemberrel találkoztak és dolgoztak együtt. Jól képzett fiatalok kerülnek ki az egyetemekről, akikben a hajlandóság is megvan külföldi munkavállalásra. Az Egyesült Államokban lowában telepedtek le, ami sokban hasonlít Tolna megyére, így igazán otthon érezhették magukat. Jó állás és jó egzisztencia szólt amellett, hogy maradjanak, s így is tettek volna, „ha az otthon nem itt lett volna”, mondja Péter. Ám amikor kislányuk megszületett, feladta azt, hogy marad megalapozni a jövőt. Látva felesége édesanyját Flórával a kezében, ráébredt, hogy bébiszittert igen, de nagymamát nem lehet venni, s döntött: hazahozza a családot. Az első év itthon sem volt egyszerű, szűk egy éven át sokat volt távol a családjától. Most azonban már lehetősége nyílt otthoni munkára azzal együtt, hogy sokat utazik az országban. Egy gyógyszerkutatással foglalkozó nemzetközi cég munkatársa. Sokat dolgozik, szereti munkáját, s a cégnél uralkodó szellemiséget is. Kevés szabadideje van, s azt kislányával, családjával tölti, de mint elárulta, arra soha nem sajnálja az időt, hogy a közösségért tegyen, saját vagy mások jogainak érvényt szerezzen. Elárulta, sok tapasztalattal gazdagodott a külföldön töltött évek alatt, nagyon sok mindenre megtanította a multikulturális környezet, amelyben élt. Amerikában a munka becsülete nagyon fontos, ott nem illik - sőt szégyen - nem dolgozni. Óvják az értékeket, minden racionálisan működik és sokkal nagyobb az átláthatóság. Teljesen természetes például, hogy költözés előtt utánanéznek a hatóságnál, hogy a leendő szomszédok voltak-e büntetve. A fizetések nyilvánosak, az adó pedig sokkal alacsonyabb: áfával együtt csak 25 százalék. Pétert a külföldön töltött idő arra tanította, hogy nyitottnak kell lenni a világra, nem szabad elzárkózni, aktívan részt kell venni a közösség életében. Ott tanulta meg, hogy nem keres kifogást, ahogyan Amerikában sem mondják, hogy valamit nem lehet megcsinálni, hanem megkeresik a megoldást. Mindez persze nem jelenti azt, hogy kint minden fenékig tejfel, de Péter szavai szerint volna mit tanulnunk. Számára meglepő, hogy itthon sok intézet nincs tudatában annak, hogy szolgáltatóként hogyan kellene bánnia az ügyfelekkel. Sokszor csak a szabályok kikerülésével lehet érvényesülni. Amerikában például illik befizetni adót, és ott mindenki büszke rá, ha sokat fizet, ami hazánkban nem jellemző, mint ahogyan az sem, hogy aki gazdag, talál rá módot, hogy javait a környezetével megossza. Hiányzik az egymás iránti bizalom, az emberek nem elég aktívak. - Nem kellene panaszkodni, nincs értelme, attól nem jutunk előbbre. Ötletek kellenek, kezdeményezés, összefogás! - fogalmazott a fiatal kutató. Hozzátette: ha kell, szót emel azért, ha úgy látja, nem jól mennek a dolgok, legyen szó közlekedési problémáról, betegjogokról, miegymásról. Ezt ma még csak magánemberként teszi, de kész arra, hogy tudását és tapasztalatait környezete és a város javára fordítsa „szervezett” keretek között is. Elárulta, hogy a városhoz szinte megmagyarázhatatlanul ragaszkodik. Hiába vannak ennél gyönyörűbb helyek, azok nem pótolhatják azt, hogy itt van a család, a barátok, a Duna. Péter számára a város a folyóról nézve a legszebb, ha pedig partjáról a homokba fekve felnéz az égre, azzal a látványnyal nem versenyezhet semmi. Vida Tünde Ha Ön vagy gyermeke náthás vagy megfázott, netán asztmás, JÖJJÖN A SÓBARLANGBA! Szeretettel várjuk meglévő és új vendégeinket! „Együtt a parlagfű ellen" Alapítvány 7030 Paks, Gesztenyés utca 24. Tel.: 75/510-413, 510-414
