Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-08-27 / 16. szám
Paksi Hírnök 14 2010. augusztus 27. Augusztus 20. a A fotón épp a Reform Főzőklub bográcsánál állnak sorba, mint az később kiderült, a díjnyertes halászléért. Augusztus 20-án halászléfőzésre várták a nevezőket, 15 bogrács sorjázott a Duna-parton. Az asszonyok ezúttal a Pakson elmaradhatatlan tésztáért feleltek - no meg várták a végeredményt -, a főzőkanalat átengedték a férfiaknak. Kappelmayer János Sobriféle halászlevet tálalt, amivel aztán elnyerték a Reform Főzőklub színeiben a Paks Város Flalászléfőző Bajnoka címet. Második lett Csapó Sándor, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Paksi Chen Stílusú Tai Ji Quan Sportegyesület állhatott fel. A Duna átúszásra vállalkozóknak azonban nem kedvezett a természet: bár a szervezők készültek rá, mégis elmaradt az esemény, mivel a folyó áradt, erős volt a sodrás, sok az uszadék és hideg a víz - ilyen körülmények között nem garantálhatták az úszók biztonságát. Egyébként csütörtök este elkezdődtek, másnap pedig folytatódtak a programok a Dunaparton, ahol telt ház - illetve lépcsősor - előtt lépett fel a Csík zenekar. A hagyományőrzés jegyében folyt a Szent István napi műsor. A tűzijátékról - ahogy arról már beszámoltunk - lemondott a város, mivel annak összegét az árvízkárosultak javára ajánlották fel. -pré-A póker hazájában Sokat vártam az ezredfordulótól, sorsfordítónak reméltem. Úgy gondoltam, kellene valami nagy dolog, valami különleges. A New York-i J. F. Kennedy repülőtéren egy sporttáskával, amelyben benne volt addigi életem, értem földet... - így kezdődött Hegedűs László (sokaknak: Gice) külföldi karrierje évekkel ezelőtt. Nagy bizonyítási vággyal és semmi nyelvtudással várta a kalandot. Két napon belül munkába is állhatott, szállodában takarított, majd karbantartó lett, sofőr, festő és asztalos. Barátnője mindvégig mellette állt. Akkor is, amikor kisvállalkozásba kezdett, kisebb-nagyobb sikerekkel. László bármit csinált, mindig a legjobb tudása szerint cselekedett, szeretett volna mindenben megfelelni az amerikai társadalomnak, új hazájának.- Manapság külső és belső látványtervezéssel foglalkozom, dizájner vagyok; különböző stílusok és látványelemek kombinálása a feladatom. Az itt honos old country, barokk, rusztikus, de akár a futurisztikus, NASA-t idéző lakásbelsők kialakítását végzem, de elsősorban a ma már a belsőépítészetben mérföldkőnek számító toscaniai stílus lelkes hirdetőjének tartanak itt a keleti parton, ahol most élek. Itt már nem a pénztárca szabja meg a határokat, hisz egy bizonyos társadalmi réteg a megrendelő, a kreativitás alapkövetelmény a munkámban.- Szabadidőmet a hobbimnak szentelem. Aki ismer, tudja, hogy nagyon szeretek horgászni, a többnapos horgászkalandok, túrák a kedvenceim. A víz és a halak imádata még otthonról, Paksról ered, hisz a nagy Duna volt a mindenem. Érdekesség, hogy az amerikaiak nem szeretik a pontyot, semmibe nézik és nem is horgásszák, így ebből a halfajtából több marad az itt élő európai ponty horgászoknak. A másik kedvtelésem a póker. Örülök, hogy ezt a sportot itt, az őshazájában gyakorolhatom, akár itthon a barátaimmal, akár a napsütötte Las Vegas elegáns asztalain. Családommal szoros kapcsolatot tartok, azonban Magyarországon élő barátaim száma megtizedelődött, hisz a nyolcezer kilométernyi távolságnak nagy a hatalma... Az új világban új barátokat szereztem. A szüleim már nagyon sokszor meglátogattak. Nem kétlem: idővel eljön az a pillanat, az az év, amikor hazatérek abba a szép kis Duna-parti kisvárosba, ahol születtem, nevelkedtem, melyhez nagyon sok kellemes emlék fűz. Egyik kedves ismerősöm szavaival élve: a sivatag mesés, de apám vácikai szőlője is homok... Sólya Emma Fotó: Molnár Gyula
