Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-08-13 / 15. szám
2010. augusztus 13. 13 Paksi Hírnök Mások örömére is ültettek Egyre több a szép kert Pakson és nem csak az udvarokban, hanem a házak előtt is, értékelte az idei lakossági virágosítási versenyt Pupp Józsefné, a zsűri tagja. A szervező „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány a közelmúltban hirdette ki a verseny eredményét, ahol az is kiderült, hogy ki lett a családi parlagfű-gyűjtési akció győztese. A lakossági virágosítási verseny és a családi parlagfű-gyűjtési akció is nagy múlttal rendelkező _o program, amelyekkel az „Együtt o a parlagfű ellen” Alapítvány a | gyommentes, szép virágos kör- ? nyezet kialakítására ösztönzi a ° lakosságot. Az idei virágosítási versenyben a legszebb virágos kertes ház, lépcsőház, illetve utca kerestetett. A jelentkezőkhöz tavasszal és nyáron látogatott el a zsűri: Klézl Terézia városi főkertész, Pupp Józsefné, a Paksi Kertbarát Egyesület elnöke és Zengrűbemé Fetter Szilvia, az alapítvány korábbi vezetője. Az értékelésnél fontos szempont volt, hogy a kert közterületről belátható, tiszta, rendezett, virágos és gyommentes legyen. A két mustra összesített pontszáma alapján alakult ki a végső sorrend. Családi ház kategóriában Vasadi András kertje találtatott a legszebbnek, az utcák közül az Április 4. utca, lépcsőházak kategóriájában pedig a Kishegyi út 18. (fotónkon) lakói örülhettek az első helyezésnek és az ezzel együtt járó kerámia plakettnek, valamint tekintélyes mennyiségű egynyári virágpalántának és muskátlinak, amelyet tavasszal vehetnek majd át. A második és harmadik helyezettek hasonló díjazásban részesültek. Más volt a családi parlagfű-gyűjtési akció dobogósainak jutalma. A győztes Borsi Gábor és családja lett, akik szeptemberben egyhetes balatonfüredi családi üdülésen vehetnek részt. Második lett Nikii Ferenc, harmadik Pataki Sándor és családja, akik 30, illetve 10 ezer forint értékű mezőgazdasági vásárlási utalványt nyertek. Idén nem a darabszám, hanem az összegyűjtött gyomnövény súlya alapján dőlt el a résztvevők helyezése, a versenyre nevezett kilenc család összesen 2019 kilogrammot szedett össze. -gyöngy-Idén is indul a mintaprogram Ismételten megszervezték azt az országos mintaprogramot, amelynek lényege, hogy a védőnők méhnyakszűrést végeznek településükön. Az október közepéig tartó programban a paksi kistérségből két védőnő vesz részt, képzésük már megtörtént. Több európai országban a méhnyakrák már nem halálok, Magyarországon azonban még mindig évente közel ötszáz nő esik a betegség áldozatául, pedig az időben felfedezett kór jól gyógyítható. A korai felismerés módszere a méhnyakszűrés, amely hazánkban megoldott, ám sajnos a nők tekintélyes hányada nem él a lehetőséggel. Az átszűrtség növelését célozza az Országos Védőnői Méhnyakszűrő Mintaprogram, amelyet először 2009-ben szervezett meg az Egészségügyi Minisztérium kezdeményezésére és támogatásával az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala az Országos Onkológiai Intézettel együttműködve. A tapasztalatok kedvezőek voltak, így idén ismét meghirdették a programot. A védőnők részvétele önkéntes, feltétele, hogy a szűrővizsgálathoz szükséges körülmények adottak munkahelyükön, és olyan településen végzik munkájukat, ahol nincsen nőgyógyászati rendelés, így közvetlenül nem érhető el a vizsgálat. A paksi kistérségből a németkéri, illetve az egyik dunafoldvári területi védőnő jelentkezett. A szakemberek elméleti képzésen vettek részt, majd megtanulták a kenetvételt dr. Wallner Tamás nőgyógyász szakorvos irányításával a paksi rendelőintézetben. A védőnők jelenleg azon munkálkodnak, hogy egy központilag kiadott címlista alapján felvegyék a kapcsolatot a programban érintett nőkkel, vagyis azokkal, akik 25 és 65 év közöttiek, három éven belül nem voltak ilyen vizsgálaton, és igyekeznek megnyerni őket a szűrésen való részvételre. A szükséges eszközöket, például tárgylemezeket, fixáló sprayt, gumikesztyűket, spekulumokat központilag biztosítják, valamint a minták laboratóriumi vizsgálata is finanszírozott. Ha a visszaérkező eredmény alapján szükséges, a védőnő a gondozottat nőgyógyász szakorvoshoz küldi, de akkor is, ha az egyébként nem fájdalmas kenetvétel alkalmával bármilyen rendellenességet észlel, például gyulladást, anatómiai elváltozást, tájékoztatott Molnámé Haholt Zsuzsanna. A kistérségi vezető védőnő hozzátette, hogy tavaly a paksi kistérségben Madocsán és Dunaszentgyörgyön működött a mintaprogram, ezeken a településeken most is élhetnek az érintettek a lehetőséggel. Kohl Gyöngyi Köszönet Edelényból Tisztelt Asszonyom! Ezúton szeretném megköszönni azt a segítséget, melyet Edelény árvízkárosultjainak nyújtott Paks városa. Gondoskodunk arról, hogy adományukat eljutassuk a rászorult családoknak, enyhítve ezzel is anyagi helyzetükön. Még egyszer köszönöm minden bajba jutott nevében adományukat. Tisztelettel: Molnár Oszkár polgármester A fenti levelet Edelcny polgármestere jutatta el Molnár Imrénének és Szabó Jánosnénak, akik - mint arról már beszámoltunk - gyűjtést szerveztek az árvízkárosultak számára. A felajánlások célhoz értek, többször is fordult a teherautó, hogy eljuttassa a térség lakóinak a paksi adományokat, melyeket örömmel fogadtak az ott élők.