Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-22 / 2. szám
Paksi Hírnök 10 2010. január 22. Telt házzal működik az idősek otthona „Nézze, ez olyan dolog, hogy először nehezen ment, de most már megszoktam. Jó helyem is van. Tiszta, minden rendben van, ösmemek is, szeretnek is az emberek.” így fogalmazott a 88. életévében járó Fritz Mihály a kérdésre, önként és örömmel költözött-e a paksi idősek otthonába. Mint elmondta, tizenöt éve özvegyült meg, több mint tíz éven át élt egyedül, amikor beteg lett, gondozásra szorult. A gyerekei pedig dolgoztak... Megoszlanak az ezzel kapcsolatos érzések, van olyan idős, aki maga is szívesen jön ide, nem szégyenként éli meg. Hiányzik neki a társaság, ő maga is belátja, hogy neki jobb itt, mint egész nap egyedül otthon. Megnyugvást jelent bekerülni az otthonba, teszi hozzá Gogolák Róbertné. Az idősek otthona vezetője elárulta, hogy találkozott olyan esettel is, ahol a család szégyelli, hogy otthonba került a szülő, az idős ember pedig úgy éli meg, hogy eldobták. Megesik, hogy a gyerekek nem tudják feldolgozni, naponta kétszer bemennek, etetik, fürdetik a mamát, papát, próbálják nyugtatni lelkiismeretüket, ami nem mindig sikerül. Gogolák Róbertné arról is beszélt, hogy a lakók harminc százaléka demenciában szenved. Ez különböző mértékű leépülést jelent, ami azzal jár, hogy egy ilyen idős szülőt felügyelet nélkül már nem lehet otthon hagyni. - Úgy dolgozni sem lehet, hogy az eszem otthon van, és az sem megoldás, hogy otthagyunk mindent és ápoljuk a szülőket - teszi hozzá az intézményvezető. Szerinte ilyen esetben mindkét fél számára a bentlakásos otthon jelenti a biztonságos megoldást. Ezt az idősek azért fogadják nehezen, mert ők még a régi hagyományos családmodellben éltek. A lakótelepi idősek otthonát 1998-ban adták át. Az ötven férőhelyet egy átszervezés segitségével néggyel, majd 2006-ban harminccal növelték. Az, hogy megszűntek a kiemelt férőhelyek, újabb két helyet jelentett. A jogszabály 5%-os túllépést enged, amivel élnek is, így 86-90 idős embert ápolnak. A várólistán jelenleg tizennégyen vannak, a várakozási idő körülbelül fél évre tehető, mondta el Gogolák Róbertné. A listára felkerülni csak az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet szakvéleménye alapján lehet. Jelentkezni azonban az intézményben kell. A térítési díj 85.110 forint havonta, ám nem haladhatja meg a lakó nyugdíjának 80%-át. Amennyiben nincs ennyi jövedelme, a polgármesteri hivatal első lépésként megkérdezi, hogy a hozzátartozók tudják-e vállalni a kiegészítést. Ennek hiányában az ellátott ingatlanvagyonára terhelik. Miként Gogolák Róbertné elmondta, ezt általában szeretné elkerülni a hozzátartozó, így többnyire vállalják a különbözetet. Ezért a pénzért teljes ellátást kap a lakó. Ez napi háromszori étkezést, cukorbetegeknél hetet foglal magába. Ápolást, 24 órás nővéri felügyeletet és a gyógyszerek zömét. Minisztériumi rendelet szabályozza, melyek azok az orvosságok, amelyekért fizetni kell. Az intézményvezető elmondta, hogy a « bentlakásos otthonra várók sem maradnak | ellátás nélkül, a házi betegápolás, nappali fó ellátás is az intézmény feladatkörébe tartozik. Az előbbi körülbelül negyven főt érint, az idősek klubja húsz férőhelyes. Az intézmény fenntartói körében év elejétől változás történt, de ez a lakókat semmilyen formában nem érinti. Badics Istvánná a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője elmondta, hogy múlt év végén módosították a szociális törvényt, az új változatban egyértelműen szerepel, hogy egy intézménynek egy fenntartója lehet csak, ám a Paksi Szociális Intézmények Igazgatóságának kettő volt eddig. Az egyik a paksi önkormányzat, a másik egy Dunaszentgyörggyel, Geijennel és Németkérrel közös alapszolgáltatási társulás. Ha az idősek otthona a társulásban maradt volna, akkor az érintett községekből is köteles lett volna fogadni ellátottakat, ami megoldhatatlan, mert még a paksi igényeket sem tudja kielégíteni, ezért Paks maradt a kizárólagos fenntartó.-vt-Nagyanyáink idejében az volt a természetes, hogy nagy család élt együtt. Az anya gyakorta „csak” a ház körüli munkákat végezte, nem járt dolgozni. A bölcsődét hírből sem ismerték, és az sem volt természetes, hogy óvodába vitték a gyerekeket háromévesen. A családi tűzhely körül nemcsak az apróságoknak volt helye, hanem az öregeknek, betegeknek is. Ma viszont már természetes, hogy a kicsik háromévesen óvodába kerülnek. Ha a sors úgy hozza, kollégiumba adjuk tizenéves lányainkat-fiainkat. Jó esetben nem is neheztelnek ránk, és mi sem érzünk bűntudatot. Igaz, nem is tehetnénk más. Az édesanyák munkába járnak, a gyerekek az üres lakás helyett töltik idejüket azokban a gyermekintézményekben, ahol - hisszük -, jó kezekben vannak, szakértő gondoskodás fogadja őket. Az idősek valószínűleg nehezebben alkalmazkodnak a változáshoz. Többségük zokon veszi, ha intézetbe dugják. Gyerekeik Ha megöregszünk... azonban általában nem engedhetik meg maguknak, hogy feladva munkájukat, idős szüleiket gondozzák. Arra kényszerülnek, hogy — ha már végképp nincs más megoldás, - keresnek egy otthont és beköltöztetik a nagymamát, nagypapát, miközben lelkiismeret-furdalástól gyötrődnek. Számomra - remélhetőleg még sokáig — ez elvi kérdés, de úgy gondolom, ugyanúgy el kellene fogadnunk, mint a bölcsőde és óvoda esetében, hogy ez az élet rendje. Én mindenesetre igyekszem szokni a gondolatot, hogy, ha majd úgy hozza a sors, beköltözöm egy otthonba, ahol lesz, aki elém teszi az ebédet, gondoskodik arról, hogy bevegyem a gyógyszert, lesz, aki szól hozzám. A gyerekeimnek majd nem azon kell idegeskedniük munka közben, hogy elestem-e, megfagytam-e az udvaron, kiraboltak-e, magamra öntöttem-e a forró levest. És amikor meglátogatnak, nem azzal kell foglalkozniuk, hogy mossanak, főzzenek, takarítsanak. Mondom ezt most, alig több mint negyvenévesen abban bízva, hogy majd élesben is ugyanezt fogom gondolni. Vida Tünde
