Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-05-07 / 9. szám
2010. május 7. 9 Paksi Hírnök Balin járt az ifjú feltaláló Izgalmas játék, hobbi, kikapcsolódás Kirchkeszner Csaba számára a kutatás. A Vak Bottyán Gimnázium diákja már hatodik osztályos korában felhívta magára a ügyeimet környezetanalitikai vizsgálataival. A fiatalemberré cseperedett ifjú tudóspalánta már az ország határain túl is letette névjegyét. Hatodik osztályos kisdiákként kezdett a Duna vízminőség-vizsgálatával foglalkozni Kirchkeszner Csaba. A kömyezetanalitika, aminek azóta sem mondott búcsút, nemrég egyenesen Indonéziába repítette. A tizenegyedik évfolyamos gimnazista az ELTE Természettudományi Karán rendezett konferencián nyerte el a jogot, hogy tagja legyen a 17. International Conference of Young Scientists, azaz Ifjú Kutatók 17. Nemzetközi Konferenciája magyar delegációjának. Az öt fiatal eredetileg egy hetet töltött volna Bali-szigetén, de ezt az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzár egy héttel megtoldotta. Csaba egy új, a jelenlegi nemzetközi normáknál precizebb vízanalitikai monitoring rendszer kifejlesztésén dolgozik. Ezt mutatta be a középiskolai tudományos kutatás legnagyobb nemzetközi seregszemléjén 15 perces angol nyelvű előadásában, amelyet egy hasonló hosszúságú diskurzus, vita követett. Az előadás harmadik díjat hozott számára, az út maga sok élményt. Mint mondta, nagyon jónak bizonyult a témaválasztás, hiszen az általa kifejlesztett rendszer gyors helyszíni eredményeket hoz, nincs szükség hosszan tartó nagylaboratóriumi vizsgálatokra, ami a fejlődő országok számára nagy lehetőség. Kutatásának gyakorlati hasznosítását érzékeltetve elmondta, hogy ez a módszer például a tiszai ciánszennyezés esetén is jól alkalmazható lett volna, hiszen azonnali eredményeket hoz és megoldásokat is kínál. Báli - legalább is az első hét, amíg a konferencia valójában tartott - sok tapasztalatot hozott szakmai és emberi téren, és persze a nyelvgyakorlásban. Kulturális programok is voltak, és megnézték a sziget nevezetességeit, köztük - milyen érdekes egybeesés - vulkánokat. A további egy hét kényszerpihenő, amit egy néhány ezer kilométerre lévő vulkánnak köszönhettek, már nem volt ilyen jó, annak ellenére, hogy főként azzal töltötték, hogy fürödtek az óceánban. Becsomagolva, indulásra készen várták, hogy hazautazhassanak. A kapcsolat sokakkal megmaradt, mondja Csaba, aki szerint ez a legnagyobb hozadéka ennek a találkozónak. A fiatal kutató számára a konferencián elért harmadik helyezés is nagy öröm és elismerés, de legalább ennyire fontos, hogy az ELTE-n, ahova kéthetente jár kutatni, kollégának tekintik. Ha elképzelései valóra válnak, persze az is lesz, mert Csaba arra a kérdésre, hogy miként képzeli jövőjét, egyértelműen rávágja: fehér köpenyben, lombikokkal a kezében. Neki ma is ez a legfontosabb. Kémiai, esetenként fizikai problémákkal foglalkozik. És, hogy még mivel tölti az idejét? A laboratóriumi munka mellett nagyon sok elméleti tanulással. Persze ugyanebben a témakörben. Azt, hogy kicsit kilóg a sorból, a többség, tanárok is, diákok is elfogadták, ami abban is tükröződik, hogy ősztől ő a diákönkormányzat elnöke. Túrázik, nordic walkingozik, fotóz, de neki az igazi hobbi és kikapcsolódás a kutatás. - Ez igazából egy játék. Egy nem túl egyszerű, viszont szép játék - mondja. Hozzáteszi, hogy véleménye szerint változtatni kellene a magyar oktatási rendszeren, hogy minél több fiatal felfedezze ezt a játékot, s ahelyett, hogy kilométeres képleteket és a kovalens kötés elméletét kérnék számon, hagyni kellene, hogy kísérletezzenek és maguk is felfedezzék ezt az izgalmas világot, -vida-Bejött a zsűrinek a Menedék Újabb sikert ért el kollégáink- Babai István és Kövi Gergő- filmje, a Menedék. A zalaegerszegi Göcsej Filmszemlén harmadik díjat kapott a paksi filmesek produkciója. Halmy György filmrendező, a zsűri egyik tagja elmondta lapunknak, hogy a kisjátékfilmek nagyon eltérő színvonalúak voltak, de véleménye szerint a Menedék kiemelkedett a mezőnyből. - Abszolút fődíjas - fogalmazott. - Majdnem azt tudnám mondani, hogy hibátlan - tette hozzá. Miként kifejtette, nem egyszerű megteremteni egy ilyen hangulatot, és fenntartani a feszültséget mindvégig. - Nemcsak a szokásos krimis, háborús feszültséget, hanem a belső indulatoknak, a férfi-nő viszonynak, az árulásnak egész rendszerét megmutatva - fejtegette. Elárulta, hogy szerinte rendkívül jó volt a színészi játék, különösen Lovas Rozi, akinek nem volt egyszerű dolga, mégis remekül oldotta meg. - Nem volt amatőr, nem volt „sok”, hanem pont annyi, amennyi kell. Az egész nagyon feszült, pillanatig sem volt az az elképzelésem, hogy ez egy amatőr film, hanem az, hogy egy abszolút profi módon készült munka - dicsérte a filmet. Jónak értékelte a képi világot, a kameramozgásokat, díszletet, a forgatókönyvet, amiről így beszélt: - Nagyon jó a forgatókönyv, egy pillanatra sem esik ki az ember belőle, egy félmondata sincs, ami fölös. A felvezetés kifejezetten nagyon jó, minden a helyén volt a legutolsó dologig, minden ki volt találva, mindez rendkívül jó ritmusban. És - tette hozzá végül - rendkívül izgalmas és nagyon jó, nagyon mai a filozófiája. Babai István és Kövi Gergő Menedék című filmjét februárban mutatták be Pakson. A zalaegerszegi előtt a 39. Dunántúli Függetlenfilm Szemlére is nevezték készítői, ott produceri díjat nyertek vele. -tünde-A Göcsej Filmszemlére több mint 80 pályázat gyűlt össze. Lovass Tibor, a Zalaegerszegi Televízió ügyvezetőjének tájékoztatása szerint az ország szinte minden térségéből és a határon túlról is érkeztek filmek. Kisjátékfilm kategóriában nem osztott első díjat a zsűri. Babai István és Kövi Gergő Menedéke Püsök Botond és Bántó Csaba Farsang című mozijával osztozott a harmadik díjon.