Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-04-16 / 8. szám

2010. április 16. 21 Paksi Hírnök Mészáros Zalán célja tíz bajnoki arany A ZTE elleni hazai győzelem után már lehe­tett tudni, hogy negyediknél rosszabb helyen nem zárja az alapszakaszt az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapata. A listavezető elleni 63-54-es győzelem nem csak a helyezés, ha­nem az önbizalom-növelés szempontjából is jól jött. Az alapszakasz utolsó mérkőzését a szebb napokat is megélt, a tizedik helyen szerénykedő, tavalyi döntős Pécsi VSK ellen idegenben játszották Gulyásék. Az ASE szá­mára csak a győzelem volt az elfogadható a Mecsek alján, ennek megfelelően Horváth Imre tanítványai magabiztosan nyertek Ba­ranyában: Pécsi VSK-PANNONPOWER - ASE 69:83. A Szolnok kikapott Körmenden, így a tavalyi évhez hasonlóan a második he­lyen zárta az alapszakaszt az Atomerőmű. Az esélyekről Mészáros Zalán nyilatko­zott lapunknak.- Kísértetiesen hasonló a tavaszunk a ta­valyihoz, ismét felálltunk a padlóról, min­dent kihoztunk, amit lehet és elcsíptük a második helyet.- Minek köszönhető a feltámadás?- Tavaly egy kemény kezű edzőre volt szükség a válságos időszakban, most arra, hogy nyugalom legyen a csapatnál. Az ál­landó bizonytalanság, az embercserék, a sé­rülések mind belejátszottak abba, hogy vál­tani kellett. Meg kell nézni a ZTE-t, az ál­landóságnak köszönhetően hol tartanak. Úgy látszik, jót tett a csapatnak, hogy keve­sebb a konfliktus, a szakmai munkával törő­dünk. Tudni kell, hogy egy jó csapat akkor nyer nagyobb százalékban kiélezett helyze­tekben, amikor a játékosok bíznak egymás­ban. Most több meccsünk volt, amit két-há­­rom ponttal nyertünk, decemberben ez pont az ellenkezője volt. A szerencséhez tenni is kell, ami a Kecskemét ellen már megmutat­kozott. Visszajött az önbizalom, nyugalom volt a csapat körül, nem volt konfrontáció. Ez mind együtt adta, hogy a kiélezett mécs­eseken a végjátékból mi jöttünk ki jól. Ez a jövőre nézve is biztató, úgy gondolom, egy csapat erejét ezek a meccsek mutatják, ami­kor nem biztos, hogy jó a játék, de nyer a csapat. Ez a rájátszásban jól jöhet!- Melyik csapat nyerheti a bajnokságot?- Az első hat közül bármelyik lehet baj­nok. A Falco jó csapat. Az Albacomp kupa­döntőt rendez, egy esetleges győzelem ha­talmas lendületet adhat nekik. A Szolnok játékosállománya a legjobb, a Körmend életveszélyes, pláne ha visszatér Németh Isti. A ZTE pedig magáért beszél.- Mostanában megint a csapat vezére vagy, minek köszönhető?- Az utóbbi 2-3 évben az volt a koncep­ció, hogy legyen egy külföldi irányító, aki mögött én a cserepadról beszállva se­gítem a csapatot, amennyire tudom. Ez egyrészt a koromból, másrészt a felgyor­sult játékból adódott. Ma már nem ját­szatnak 30-40 percet senkit az alapsza­kaszban. English távozása után nekem kellett a sereg élére állnom, mert megvan a tapasztalatom és tudásom. LaGrange személyében olyan irányító érkezett, aki hasonló habitusú, mint én, sokszor háttér­be szorítja a saját játékát a csapat érdeké­ben. így most én több lehetőséget kapok. A rájátszás az én világom, az alapsza­kaszban már nem akarom eladni magam sehova, csakis a bajnoki cím motivál. Kritikus szituációkban oda tudom tenni a tapasztalatom és a tudásom, akkor jöhe­tek én. Tíz éve vagyok itt, kisebb sérülé­sek mellett mindkét kezemet operálták, de a bajnoki döntőkre mindig összedró­toztak. A bokám még fáj, ha játszom, még kell a fájdalomcsillapító, de már 100%-os munkát tudok vele végezni.- A jövőt hogy tervezed?- Egyéves szerződésem van, Jánossal (Tóth János szakosztályvezető - a szerk.) mindig annyit kötünk. Úgyis hosszabbí­tunk, hajói megy, ha meg nem, akkor a két­évest is fel lehet bontani. Lesz még helyem a csapatban, ha tartom a formámat, és a négybejutunk, de ez természetesen tőlem is függ, hogy döntök. Még a jövő szezont is az ASE-nál szeretném eltölteni. Szeretnék tíz­szeres bajnok lenni, most nyolcnál tartok! A mai világban ez keveseknek sikerülhet. (joko) Országos döntőben az ASE serdülő Az országos döntőbe jutott az Atomerő­mű SE fiú serdülő kosárlabdacsapata, miután mindhárom ellenfelét legyőzte a Pakson rendezett négycsapatos közép­döntőn. A május közepén sorra kerülő országos döntőre való felkészülés fontos állomása volt a hónap elején Bécsben rendezett nagyszabású nemzetközi ko­sárlabdatorna, melyen kb. 400 fiú és lány csapat vett részt. A csoportmérkőzések során két német és két olasz együttest le­győzve sikerült a paksi fiataloknak a csoport első helyét megszerezni. Külö­nösen nagy fegyvertény volt az Álba Berlin elleni 50-20-as győzelem, hiszen a berlini klub felnőtt csapata már évek óta az Euroligában játszik. A csoportküz­delmek után az egyenes kieséses sza­kaszban a későbbi torna győztes Köln 99ers ellen egy nagyon szoros mérkőzé­sen szenvedett vereséget az ASE serdülő.- Sajnos egyből a későbbi torna­győztest kaptuk az egyenes kieséses sza­kaszban. A Köln veretlenül vezet a né­met bajnokságban, a fiúk dicséretére le­gyen mondva, csak szoros végjátékban kaptunk ki tőlük. Nagyon jó meccseket játszottunk, ez a mérkőzéssorozat jól szolgálta a felkészülésünket az országos döntőre - mondta el ilj. Morgen Frigyes, a csapat edzője. Kovács József Judo sikerek Pakson rendezték a Regionális Diák­olimpiát, melyen diák A,B,C és serdülő korosztályban léptek tatamira a verseny­zők. A mintegy kétszáz versenyzőt felvo­nultató mezőnyben a az ASE versenyzői hat arany-, három ezüst- és három bronz­érmet szereztek. Edzőtábort követően Kikindán lépett szőnyegre egy nemzetközi judo verse­nyen három paksi versenyző. A nagy­részt balkáni országokból érkezett spor­tolókból álló mezőnyben Bor Barna (+100 kg) és Csoknyai László (81 kg) a dobogó tetejére állhatott fel, Dúsa Ákos (100 kg) az ötödik helyen végzett. Kovács

Next

/
Oldalképek
Tartalom