Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-04-02 / 7. szám

Paksi Hírnök 22 2010. április 2. Készülnek a szabadba Ranglista 2010 néven rendeztek amatőr teniszversenyt a PSE te­­niszcsamokában, ahol 22-en ra­gadtak teniszütőt. - A nagy nemzetközi tornákhoz hasonló­an ranglistát vezetünk, melyen évek óta az egyéni versenyek helyezettjeit értékeljük. A jó versenyzők a B csoportban, míg a jobbak az A-ban szerepelnek - mondta el Gulyás Zoltán, a PSE Tenisz Szakosztályának Sza­badidősport felelőse. A szezon­záró amatőr ranglistaversenyt, küzdelmes, látványos összecsa­pások után a jók mezőnyében Gracza Tibor, míg a jobbaknál Szilágyi István nyerte. A követ­kező megmérettetést, ha az idő­járás is engedi, immár a szabad­ban, salakon rendezik. Az amatőr versenyen nem in­dulhattak azok a játékosok, akik az NB 11-es bajnokságban sze­repelnek. Barta Attila, a csapat kapitánya azonban kilátogatott az impozáns csarnokba, akit a 2010-es másodosztályú bajnok­ságról kérdeztük.- Készülünk a salakpályákat rendbe tenni, ugyanis azok min­den télen felfagynak. Jelenleg a salakot váijuk, melyet leteríthe­tünk, a feladatok nagy részét társadalmi munkában végezzük. Az eszközeink rendben vannak, így legkésőbb április közepéig elkészülhetnek a játékterek - sorolta Barta Attila, a PSE te­niszcsapatának kapitánya. A bajnokság tavaszi fordulói május 9-én kezdődnek, a cél a biztos bennmaradás. A játéko­sok ugyan még a teremben, de már javában készülnek. Április végén edzőtáborba vonulnak és Balatonfüreden alapozzák meg idei terveiket. efgé Fuss, ússz, kerékpározz A futás volt a Paksi Sportegye­sület immár hagyományos „Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért” programjának második állomása, amelyen is­mét több százan vettek részt. A találkozó az Ürgemezőn volt, ahol így szólt az utasítás: A rajt a Faháznál lesz, majd a piros szalagokat követve az ASE csarnokig fut a társaság, ott balra fordul a strand irányá­ba, elfut a domb mögött, majd kettéválik a mezőny. A rövi­­debb távot választók az indulá­si ponthoz kocognak, míg a többiek a Cseresznyési útig szaladnak és térnek vissza a Faházhoz, ahol mindenkinek regisztrálnia kell. Az útvonalat az autópálya-építkezés miatt módosítani kellett, így kicsit ugyan rövidebb volt a teljesí­tendő táv, de ez nem szegte kedvét senkinek, több százan álltak rajthoz. Volt, aki lassan kocogva tette meg az előírt tá­vot, és volt, aki gyorsan vé­gigszaladt. Egy jó helyezést elérni termé­szetesen jó érzés és tiszteletre­méltó, de az óvodák és iskolák közötti vetélkedéssorozat vég­eredményét tekintve nincs jelen­tősége, itt ugyanis az a győztes intézmény, amelytől a legtöbben vesznek részt a próbákon. A har­madik és egyben az utolsó meg­méretés a kerékpározás lesz.- Felvettem a rendőrséggel a kapcsolatot, akik csakúgy, mint eddig, a város széléig fogják kísérni a csoportot. Az úti cél sem változott: Cseresz­nyés felé vesszük az irányt, bár az Mó-os autópálya miatt a fe­lüljárót is igénybe kell majd vennünk - fogalmazott Horváthné Szeip Ildikó, a Pak­si Sportegyesület Szabadidő Szakosztályának vezetője. A kerékpározáshoz tehát várha­tóan minden feltétel adott lesz, már csak olyan kellemes időjá­rásra van szükség, mint ami­lyen a futáson volt. A követke­ző próbát a tervek szerint ápri­lis 17-én rendezik. Faller Gábor Eddig jók az eredmények A Paksi SE ökölvívói a tavaszi idényben eddig két tornán vet­tek részt. Nagyberkiben a Nemzetközi Szalacska Kupán 19 klub 101 férfi és 42 női ver­senyzője lépett kötelek közé. Innét két aranyat, két ezüstöt és két bronzot hoztak haza. Nagykanizsán a Pláza Kupán 102 versenyző mérlegelt. Itt a PSE színeiben négy arany- és két ezüstérem született.- Idáig jók az eredmények, úgy látszik, jól sikerült az ala­pozás, az új versenyzőink is jól mutatkoztak be. A Szalacska és a Pláza Kupa is erős volt, elég kevés a verseny, ezért aki tud, indul. Mi 15-20 ember kö­zül választjuk ki azt a 6-7 ver­senyzőt, akiket egy-egy verse­nyen indítunk. A hétvégén Pé­csett lesz a diákolimpia, ahol négy serdülő és két junior ökölvívó képviseli a Paksi SE- t, sok függ attól, hogy milyen sorsolást kapnak a gyerekek - tudtuk meg Szakály Sándor edzőtől. (joko) Eboltás A veszettség elleni oltás minden 3 hónapnál idősebb eb ré­szére kötelező. Ennek elmulasztása 60.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható. 2010. január 1 -je után minden oltá­si könyvet ki kell cserélni központilag sorszámozott új „Kisállat egészségügyi könyvre”. Ennek költsége 200 Ft, a kötelező féregtelenítés 100 Ft/10 kg élősúly után, mely ösz­­szegeket az oltással egy időben kell megfizetni. A veszett­ség elleni oltás ára: 2200 Ft. Időpontok: Április 6: Sportpálya 8-12, 14-17-ig Április 7: Hősök tere 8-12, 14-17-ig Pótoltás Április 12: Sportpálya 14-17-ig Nyitva tartás: ^ H-V 05-19-ig Telefon: 75/315-983 Paks 20/9450-992 Ingatlanközvetítői, de nem ügynöki munka. Fix+jutalék Tel: 30/520-45-12-TETŐSZERKEZETEK -ÁCSMUNKÁK •TETŐFELÚJÍTÁS -KÜLSŐ ÉS BELSŐ FAMUNKÁK MOCSÁN LÁSZLÓ TEL: 06/20-569-0416 KIADÓ INGATLANOK Paks főutcáján, iroda­házban (Tolnai u. 2.) adminisztrációs vagy szolgáltató tevékeny­ségre irodák kiadók. (15 m2-80 m2). Érdeklődni: 30/9372-668,75/511-252.

Next

/
Oldalképek
Tartalom