Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)
2010-03-19 / 6. szám
2010. március 19. 17 Paksi Hírnök Egyre többen szállnak meg nálunk Ötmillió forint idegenforgalmi adót fizettek 2009-ben Pakson az itt éjszakázó vendégek. A bevétel jelentős, hiszen ehhez az összeghez 10 millió forintot igényelhetett még városunk a központi költségvetésből. Egyre több látogató érkezik évről évre hozzánk - köszönhető ez egyrészt a várost népszerűsítő programoknak, amelynek jelentős állomása volt a 33. Utazás kiállítás, amelyen Paks idén először önálló standon volt jelen. Harmadik éve van jelen Paks városa az Utazás kiállításon, idén először önálló standon népszerűsítették településünket a Paksi Turisztikai Információs Iroda munkatársai. - Elsősorban a látnivalókat tartalmazó programcsomagok után érdeklődtek. Paksról szinte mindenki tudja, hogy itt van az atomerőmű, de a vállalat látogatóközpontját például kevesebben ismerik - mesélte el tapasztalatait a kiállításról az információs iroda vezetője. Czink Dóra elmondta, hogy nagyon népszerűek voltak a „Szeretettel vár Paks” és a „Hogyan működik az atomerőmű” című tájékoztatók. A március elején a HUNGEXPO területén megrendezett kiállítás első napján a szakma képviselőit, az újságírókat és utazásszervezőket várták, a nagyközönség a második naptól látogathatta a standokat. Az előző évekkel ellentétben idén a legnagyobb pavilonban, az A- ban, a külföldi kiállítókkal egy épületben kapott helyet Paks. A jó helyszín mellett a látogatók számát megnövelte, hogy minden bejáratból látható volt a várost jelző tábla, emellett a balatoni és az Európa Kulturális Fővárosa standok közelsége is hozzájárult a jelentős számú érdeklődőhöz. Jót tett a forgalomnak az is, hogy a paksi mellett volt a Duna-Sió Turisztikai Egyesület standja, így együtt kínálhatták a város látnivalói mellett a kistérség turisztikai attrakcióit. Több mint 40 ezren látogattak el a 33. alkalommal meghirdetett kiállításra.- Részvételünk eredményét igazán az esztendő végén tudjuk mérni, hiszen akkor derül ki, hány turista kereste fel városunkat - mondta el Czink Dóra, aki hozzátette: a turizmus területén folyamatos fellendülés tapasztalható, köszönhetően a jó minőségű szálláshelyeknek, a népszerűsitő programoknak és a munkásturizmus megjelenésének. Tavaly vezette be az idegenforgalmi adót a paksi képviselőtestület. Minden itt töltött éjszaka után 300 forintot kell fizetnie a nem paksi lakosoknak. - Az előző években minimális volt a bejelentett vendégéjszakák száma, tavaly viszont mintegy 17 ezer vendégéjszakát jelentett be 12 szállásadó. Ez több mint 5 millió forint adóbevételt jelent a városnak úgy, hogy a 17 ezer vendég közül 9,5 ezer itt éjszakázónak nem kellett idegenforgalmi adót fizetnie, mivel mentesült a fizetési kötelezettség alól - mondta el dr. Török Erzsébet, az önkormányzat adóosztályának vezetője. A mentességeket a helyi adótörvény határozza meg, eszerint tavaly nem kellett fizetnie a 70 év feletti és a 18 év alatti magánszemélyeknek, illetve a munkavégzési célból városunkban tartózkodóknak. A 2009-ben megállapított mentességek nagy része az ideiglenesen Pakson dolgozókra vonatkozott, hiszen az Mó-os építése miatt jelentős volt tavaly városunkban a munkásturizmus. Számos turisztikai pályázat feltétele az idegenforgalmi adó, emiatt döntött bevezetéséről a képviselő-testület, de ekkora mértékű bevételre nem számítottak - tudtuk meg dr. Török Erzsébettől. Az adófajta működtetését a kormány is támogatja, hiszen minden beszedett idegenforgalmi adóforinthoz két forintot tett hozzá tavaly, így a városnak 2009-ben 15 millió forintot hoztak a turisták. -dal-Képeslapokon megelevenedő történelem Számtalan múlt századi képeslap és mintegy 20 oldal Paksról, ezt kínálja többek között az áprilisban megjelenő Üdvözlet Tolna Vármegyéből című kiadvány második kötete. Vitéz Attila, a könyv szellemi gazdája és finanszírozója arról beszélt: a történet 2004-ben kezdődött, az Üdvözlet Szegzárdról boltokba kerülésével, amely a második világháború előtti megyeszékhelyet mutatta be a nagyközönségnek, majd 2007-ben követte ezt az Üdvözlet Tolna Vármegyéből első kötete, amely A-tól K betűig reprezentálta a településeket - a kiadványt a képeslapok mellett korabeli tárgyak fotóival, hirdetések bemutatásával tették színesebbé.- 1896 óta létezik képeslapkiadás Magyarországon, valamennyi településnek volt abban az időben legalább egyféle képeslapja. Ma már ez a tendencia megszűnt, az épületek nem is nagyon fotózhatok a reklámok miatt. A régi lapok megjelentetésével a célom az volt, hogy gyönyörködtessenek és tanítsanak. Tíz éve foglalkozom gyűjtéssel, kezdetben régiségvásárokon, manapság pedig az internetes aukciós portálokon jutok a kuriózumokhoz, melyeknek ára folyamatosan emelkedik. Azoknak a képeslapoknak, amelyek különlegességek, vagy nagy a gyűjtőkörük - mint például a zsinagógákat, vasútállomásokat ábrázolóknak - az ára akár százezer forint is lehet. A kötetben Paksról is találhatnak az érdeklődők ritkaságokat. Vitéz Attila figyelmét külön felkeltette az Erzsébet sétánnyal szemben egykor a Dunán úszó strand, illetve a vízi malmok. Valamennyi városról történelmi bemutatás is olvasható lesz a kötetben, amelyhez a tervek szerint turisztikai irodákban juthatnak hozzá az érdeklődők. Sólya Emma