Paksi Hírnök, 2010 (19. évfolyam, 1-24. szám)

2010-03-19 / 6. szám

2010. március 19. 5 Paksi Hírnök Rekordösszeg fejlesztésre Minden eddiginél magasabb költségvetésről döntött márci­usi ülésén a paksi képviselő­­testület, tízmilliárdot meghala­dó összegből gazdálkodik idén Paks. Az elmúlt évekhez ha­sonlóan egyensúlyban vannak a bevételek és a kiadások, fej­lesztésre több mint kétmilliárd forintot fordíthat a város. Közel 10,4 milliárd forint 2010-ben a város költségveté­sének főösszege. A bevételek várhatóan 16 százalékkal nő­nek annak ellenére, hogy közel 27,7 százalékkal kevesebb központi támogatásra számít­hat a város. A bevételi oldalon jelentős tétel a mintegy 4,5 milliárdos helyi adóbevétel, a tavalyról áthozott pénzmarad­vány 2,7 milliárdnyi. A város költségvetésében fejlesztésre 2,3 milliárd, intézményfenntar­tásra 3,6 milliárd forint áll ren­delkezésre, egymilliárdot meg­haladó összeg jut városüzemel­tetésre, és 1,4 milliárd a szoci­ális kiadásokra és a civil szer­vezetek, egyházak és egyéb szervezetek támogatására.- Biztonságosan végrehajtha­tó költségvetést fogadott el gyakorlatilag vita nélkül a kép­viselő-testület. Különlegessé­ge, hogy az önkormányzat ed­digi történetének legnagyobb fejlesztési összegét szerepeltet­jük 2,3 milliárd forinttal a fej­lesztési oldalon. Ebből jut a pa­nel-, valamint hagyományos szerkezetű lakások felújításá­nak támogatására, útépítésre, az utóbbi évek legnagyobb je­lentőségű útfelújítására: a Dó­zsa György út rekonstrukciójá­ra, sok kisebb intézmény és a közvilágítás korszerűsítésére, de a külterületeken is rendkí­vül sok praktikus beruházásra - mondta el értékelésében Haj­dú János. Paks polgármestere hozzátette: a csökkenő állami támogatások ellenére 2010-ben is biztosítani tudják a szokásos támogatásokat a civil szerveze­tek és egyházak részére, vala­mint a sport területére is. - A csökkenő állami juttatásokat továbbra is ellensúlyozni tudjuk a szociális ellátásokkal. Itt fo­lyamatosan hozzáigazítjuk a támogatási korlátot a valós helyzethez, ugyanis a nyugdíj­­minimum immár harmadik éve nem változik, és mivel bizo­nyos ellátások ennek két- vagy háromszorosához kötődnek, mint egy főre eső jövedelem­hez, egyre többen estek ki az ellátásokból. Paksnak nem csak a város üzemeltetése, az utcakép rendben tartása, a par­kok gondozása és a fejleszté­sek megvalósítása a feladata, kiemelt célja, hogy segítse az itt élő elesetteket - emelte ki a polgármester.- A költségvetés egyik nagy erénye, hogy a város teljes la­kosságát érintik a kisebb-na­­gyobb jelentőségű fejlesztések, így mindenki megtalálhatja ben­ne a számára kedvezőt - véle­ményezte az idei rendeletet Bagdy László, a Polgári Össze­fogás frakció vezetője. Közel 80 soron tárgyalja a költségvetés a fejlesztési célú bemházásokat, nagy jelentőséggel bír, hogy az intézmények magas színvonalú működtetésére is garanciát ad a büdzsé. A beruházások között szerepel a Szabó Erzsébet és az Újtemplom utcák közötti tömb­belső rekonstrukciójára elkülö­nített 63 millió forint, 38 millió a Cseresznyési út felújításának folytatására. 8 millió forintot különítettek el parkolóbővítésre a Barátság úti rendelő mögötti területen és 100 millió forintot a Kurcz György utca második szakaszának korszerűsítésére. Emellett több rossz állapotú út, így a Hattyú, a Komis, a Hunya­di és a Ságvári utcák tervezésé­re is biztosítottak a források a költségvetésben, csakúgy, mint az Öreghegy utca folytatásának terveire. Bagdy László kiemelte a külső városrészekre tervezett bemházások közül a gyapai jár­daépítést, valamint a csámpai buszmegálló létesítését. Országos szinten is példaértékű, hogy egyhangú szavazással fo­gadta el a képviselő-testület a város idei költségvetését. Kö­szönhető ez annak, hogy Pakson a városért végzett munka a fon­tos minden képviselő számára, nem a párthovatartozás - érté­kelte az ülést Szinger Ferenc. A Paksi Lokálpatrióták Egyesüle­tének képviselője elmondta, hogy két területen szerettek vol­na még idén eredményt elérni, az egyik a vácikai kutyamen­­hely ügye. Új telep kialakítására a költségvetésben 5 millió forin­tot különített el a képviselő-tes­tület, de mint azt Szinger Fe­­renctől megtudtuk: polgármes­teri ígéretet kaptak arra, hogy amint megoldást talál az önkor­mányzat az engedély nélkül mű­ködő menhely problémájára, az általános tartalékok terhére biz­tosítja a további szükséges for­rásokat. Az egyesület másik ter­ve, a Duna-part korszerűsítése az Erzsébet szálló és a Korzó közötti szakaszon, valószínűleg jövőre, a Dunakömlődig terve­zett kerékpárút megépítésének keretében valósul meg.- Jól átgondolt költségvetés jellemzi évek óta Paksot - mondta el az MSZP-SZDSZ frakció vezetője. Faller Dezső kiemelte, hogy 2010-ben is úgy tudják működtetni a várost, hogy a 20 ezer ember jó környe­zetben élhet, jól érezheti magát lakóhelyén. A beruházások kö­zül a főutca rekonstrukciója mellett az új szennyvíztisztító telep és a hulladékgazdálkodási rendszer tervezésének folytatá­sára hívta fel a figyelmet. Mindkét beruházás elkerülhetetlen a városban, és európai uniós for­rásokból épülhetnek meg, ha a második fordulóban is nyertes pályázóként szerepel Paks. Idén a tervezés és a beruházások elő­készítése áll feladatként az ön­­kormányzat előtt. A gyógyfürdő építésének ter­vezése is jó úton halad, mondta el a frakcióvezető, mert látszik, hogy bár önerőből folytatódik a beruházás előkészítése, meg­hagyják annak lehetőségét, hogy pályázat megjelenésével külső tőkét tudjanak bevonni. - Az utánunk következő önkor­mányzatnak képviselő-testüle­tünk egy olyan tarisznyát ha­gyott, amivel lehet gazdálkodni, és amivel tovább lehet folytatni a város fejlesztését - tudtuk meg Faller Dezsőtől. Dallos Szilvia

Next

/
Oldalképek
Tartalom