Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-02-06 / 3. szám
2009. február 6. 11 Paksi Hírnök Ismerős hang a katolikus rádióban Kollégáról írni mindig nehezebb, mint idegen emberekről. A találkozás Janikával — talán megbocsátja nekem, hogy így emlegetem - megerősítette bennem ezt a korábban is vallott nézetet. Beszélgetésünk talán ötödik percében zökkentett ki szerepemből, amikor arra kértem, mondja el, hogyan talált rá erre a pályára, ahova - mint sokan valljuk - Isten is teremtette.-Végzős gimnazista voltam, amikor hármunkat megkeresett egy újságíró, hogy mint tehetséges diákokat bemutasson minket. Néhány hónap múlva csörgött a telefonom, ő hívott, és mondta, hogy a rádiónak szüksége volna egy hírolvasóra. Az újságírót Vida Tündének hívták - mesélte. Az általam már elfeledett epizód felidézését követő elérzékenyülést legyőzve sike- g rül megtudnom, hogy ifjú kollégám szá- >£ mára ma is érthetetlen, hogyan kaphatott | kamaszként lehetőséget arra, hogy egy rádi- í óban hírolvasóként, riporterként, hovato- o vább hírszerkesztőként dolgozzon. Nem- 12 csak az első, élőben elmondott hírek és az ennek örömére eldurrant pezsgő emléke él élénken benne, hanem a nehéz helyzeteké is, amit fiatal mivolta jelentett. Sikertelen felvételijét követően egy esztendőt dolgozott a paksi rádiónál. Ez az idő meghatározó volt, már nem a korábban választott iskolákba, hanem Esztergomba adta be jelentkezési lapját, ahol kommunikáció-művelődésszervező szakon tanult. Azért választotta ezt az iskolát, mert a Magyar Rádió számos munkatársa, a „kossuthosok” tanítottak itt. A főiskola családias volt, rengeteg lehetőséget adott, és azzal kecsegtette ifjú paksi hallgatóját, hogy a Kossuth adóig vezethet útja az iskolapadból. Harmadikban, amikor már rádiózásra szakosodott, egyszer csak megcsörrent a telefonja. Mezei Károly hívta, hogy az akkor induló katolikus rádióban munkát ajánljon neki. Az előzőhöz hasonló csodálkozással fogadta, hogy ismét „kiválasztott” lett. Rögtön indulásakor csatlakozott a csapathoz. A második napon ő volt a bemondó. Szinte csak annyit tudott róla előre, hogy 4:30-kor kezd, de azt, hogy mégis miből áll majd a munkája, nem. így hát lábremegve ment be a stúdióba azon a reggelen. A remegő láb effek-Tizennyolc évesen még nem, de egy évvel később már határozottan tudta, hogy rádiózni akar. Pontosabban fog. Ezt így, ellentmondást nem törően elsőéves főiskolásként ki is jelentette Esztergomban, míg társai többnyire egy „talán” vagy egy „nem tudom” kíséretében beszéltek leendő munkájukról. Niki János pályafutása a paksi Fortunában tett bizonytalan lépésekkel indult. Most a Magyarországi Katolikus Rádió adás vezető-bemondó ja ként dolgozik. tus sokáig megmaradt, de mára már a múlté lett. A rádiózás iránti szerelem viszont, úgy tűnik, örök. János szereti - néha kimerítő - munkáját, s legfontosabb célja, hogy szakmailag a lehető legjobb legyen. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy rendszeresen visszahallgassa megszólalásait, akár évek elteltével is. Ilyenkor rendszerint roppant elégedetlen a hallottakkal. Ebben valószínűleg az játszik főszerepet, hogy nagyon komolyan veszi a szakma szabályait, és figyelemmel kíséri a szakma nagyjait, akikhez mérten - úgy érzi - még sokat kell tanulnia. Közülük sokan most munkatársai, amin még ma is gyakran elcsodálkozik. Sokuk hangja még gyerekkorából cseng a fülébe, aztán egyszer csak ott állnak előtte és azt mondják: itt van ez a szöveg, kolléga, fel kellene olvasni. És ő ilyenkor ösztönösen hátrafordulna, mert alig hiszi, hogy neki szóltak. Munkahelyéről, a Magyar Katolikus Rádióról, a rádiózás szakmai aspektusairól és az ott megélt kedves, tréfás történetekről egyaránt szívesen mesél. A katolikus rádiót, neve hallatán a többség rosszul ítéli meg. A vallási műsorok aránya nem éri el a tíz százalékot, a környezetvédelmi, autós, vagy éppen nyelvművelő műsorban pedig semmi olyan nincs, ami a nem hívő embert zavarhatná, fejtegeti. A műsorokat viszont valóban áthatja a katolikus értékrend, egyébként pedig a magyar rádiós, szigorú szakmaiságot, rendet örökítették tovább. Az irányt az öregek szabják meg, akikről mély tisztelettel beszél, a fiatal munkatársak léte viszont arra jelent garanciát, hogy a munkahelyi légkör is kiváló. A szakmai fejlődés nem csak a szerkesztők, bemondók sajátja náluk, a technikusok is sokat áldoznak rá. János szerint a legjobban felszerelt stúdiókat ma az ő rádiójuk mondhatja magáénak. Ebben tölt el heti négy nyolcórás műszakot. Híreket olvas, információkat továbbít a hallgatóknak, gondoskodik arról, hogy az adás időben kezdődjön és végződjön, konzervműsorokban közreműködik. Amikor éppen nem rádiózik, dokumentum- vagy oktatófilmekben dolgozik narrátorként. A film egyébként is fontos számára, szereti a science-fictiont, a krimit és a vígjátékot. Legszívesebben celluloidon nézi ezeket, feliratozva, eredeti nyelven. Páljával, aki egy kerületi televízió munkatársa, budapesti lakásukban élnek. A főváros, mint mondja, sok lehetőséget és munkát ad, de ott élni nem olyan jó, mint mondjuk Pakson, ahol felnőtt. Szeretnének a külvárosba költözni, kertes házra vágynak. - Én szeretem a csöndet, szeretek hazajönni, lemenni a Duna-partra - mondja. Vida Tünde
