Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-11-06 / 21. szám
2009. november 6. 15 Paksi Hírnök Vissza a gyökerekhez Kigondolt valamit 12 éve, s azóta évről-évre meg is csinálja. Nem kíséri nagy csinnadratta sem a rendezvényt, sem szervezőjét, mégis újra meg újra belevág, mert hisz valamiben, ami fontos és értékes számára. Ő ezt teszi hozzá a világhoz, s ettől érzi jobban magát benne. Egy zenész Paksról: Ruff Ferenc. Bár főállásban már elszakadt a zenéléstől, mégis olyan útra lépett általa, ami akkor is a sajátja, ha nem veszi kézbe nap mint nap a pengetőt. Ami maradt: gitár háttérkép a számítógép monitorán, és a fesztivál, ahova az ország minden részéből jönnek az amatőr poprock-jazz zenekarok, hogy megméressék magukat minden év novemberében. S, hogy ez a bizonyos út mikor sejlett fel előtte? Nagyapja, a paksi parasztember, gombos # harmonikán játszott, amíg a ^ hangszert el nem vitték az oroszok, utána citerázott - a zene nem hiányozhatott az életükből. Édesapja visszatért a harmonikához, s ha munkája engedte, hétvégén előkerült a zeneszerszám, a kis Ferenc pedig előállt és lábával verte a ritmust. Ott találjuk a 35 éve induló zeneiskola első növendékei között, majd később a felnőtt fúvós zenekarban. Itt akár véget is érhetett volna a zenei pályafutás, hiszen időközben hivatásos sportolóvá vált és a judo is adott elfoglaltságot bőven, ám annak ellenére, hogy műszerészként helyezkedett el az atomerőműben, továbbra is kereste saját útját. Először autodidakta módon sajátította el a gitározás alapjait, majd Pesten, az Országos Szórakoztató Zenei Központban a jazz fortélyait leste el — e fajta zenét nem tanítottak itt Pakson akkoriban. Előadóművész végzettséget szerzett gitár szakon, amit paksi zenekarokban, fesztiválokon, klubokban kamatoztatott. Őrült nagy könnyűzenei élet volt a 80-as évek elején a városban, eleveníti fel a hőskort és sorolja az akkori zenekameveket. Aztán jött egy lehetőség, amikor döntenie kellett a már egy évtizede nyugodt egzisztenciát nyújtó cég és az önmegvalósítás között. Utóbbit választotta, és 91-ben az éppen éledező jazz tanszak irányítását vette át a művészeti iskolában. Hozzá fűződik az iskolába járókból álló Friends zenekar létrehozása, amellyel a fellépésekből származó bevételnek köszönhetően megteremtették a jazz tanszak technikaigényes hátterét. Az időről időre megújuló csapat (hiszen a növendékek cserélődtek) utolsó nagy dobása a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical színpadra állítása volt, amelyről ma is nagy szeretettel beszél Ruff Ferenc. Fontos, hogy az iskola jól eladható legyen, amiben egy ilyen produkció sokat segíthet, vallja. Hogy a szomszéd kissrác is kedvet kapjon a zenéléshez. A zenetanulás nem elit elfoglaltság, állítja. Minél több gyereknek kellene zenét tanulnia, amivel a koncentrációs képessége, kreativitása nő. A zene ugyanolyan logikus rendszer, mint a matematika, s a hallás, az érzék fejleszthető. Minden egyes új környezet szocializál, a cél a tanítás során, hogy a gyerek több legyen annál, mint amikor bejött, s vigyen magával valami újat, valami mást, mesél lelkesen arról a világról, amiben - aki ezt választja - ki tud teljesedni. A 16 évnyi tanítás alatt kikerült néhány „extra” tehetség a kezei közül, s jó néhány ember, akinek az a bizonyos plusz került az életébe. A zenetanítás négyszemközti óráiban sok olyan dolog is terítékre került, ami túlmutatott a kottán, s ami tovább kísérte a formálódó személyiséget. Ma is kap születésnapjára leveleket, s van olyan egykori tanítványa is, aki évről évre felkeresi, néhány baráti szó, s őszinte kíváncsiság erejéig. De már nem az iskolában, ahonnét a jazz tanszak vele együtt tűnt el. Hiába az előadóművészi, s az egyetemi művelődésszervezői végzettség - egy új előírás következtében már nem taníthatott intézményi keretek között. Ki tudja, hogy miért kuszálódnak néha össze az utak, s aztán merre visznek tovább... Bár más területen dolgozik, az oktatástól mégsem szakadt el teljesen. Ma már projektszervezőként az ESZI egykori főiskolai épületében pályázatok írásában és képzések szervezésében működik közre a Dél- Dunántúli Humánerőforrás Kutató és Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft.-nél. A háttérben, a monitoron azért ott a gitár. No meg az országosan elismert fesztivál, ahova 50-60 zenekar jelentkezik, s közülük a legjobbak a színpadon is teret kapnak. Az elnevezés nem a színvonal miatt amatőr, lemezszerződéssel nem rendelkező fellépőket takar, akik más elfoglaltság mellett űzik hobbijukat, ami akár komolyra is fordulhat. Hiszen futott már be itt bemutatkozó csapat Angliában is, de Pakson csendült fel először az a dal is, ami aztán Rúzsa Magdi lemezén Rövid utazás címen látott napvilágot. Hogy mi minden kell egy jó zenekarhoz? Hatalmas alázat a zene és a társak iránt. Egy ilyen fellépés, azon túl, hogy kiléphetnek a négy fal közül, alkalmat ad arra is, hogy megtalálják helyüket a csoportban, s mindeközben szakmai iránymutatást kapjanak, ne csak díjat. Az ország zenei élvonalából kikerülő zsűri példaként is megjelenik mint muzsikus és mint ember. S, hogy miért érzi úgy Pakson Ruff Ferenc, hogy teret kell adnia a mostani zenészpalántáknak? Mert annak idején neki is teret adtak, szól a rövid válasz, ami sejtetni engedi: nem felejtette, milyen hálás volt kezdőként minden olyan lehetőségért, ami előrevitte az úton. A VMK színháztermébe várja november 14-én mindazokat, akik kíváncsiak a számypróbálgatókra. A rádiókban, zenei csatornákon már követik a trendeket, „csinált” zenekarok felelnek meg a legújabb elvárásoknak, itt a gyökereket hallhatják, a romlatlan indulást, vázolja Ruff Ferenc, miből lesz a cserebogár. Persze nem lesz mindenkiből sztár, de nem is ez a cél: részese lehet egy olyan közegnek, amiben jól érzi magát. Dávid Ildikó
