Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-09-25 / 18. szám

2009. szeptember 25. 17 Paksi Hírnök Várják az iskolásokat a pingpongozok Több mint negyvenen álltak asztalhoz a második alkalom­mal megrendezett Asztalite­nisz Atom Kupán Pakson, a Gesztenyés úti sportcsarnok­ban. Az amatőr versenyre jöt­tek versenyzők többek között Székesfehérvárról, Budapest­ről, Mórról, Dunaszekcsőről és Enyingről. A mezőnyben g voltak a szeptember végi or- i? szágos bajnokságra készülő | mozgássérült sportolók is. Öt | asztalon folyt a játék, a cél az ^ volt, hogy minden résztvevő ° minél több mérkőzést tudjon játszani, ezért először négy fős csoportokban körmérkő­zésekre került sor, majd fő­táblára és vigaszágra vált szét a társaság. A győztesek és he­lyezettek is értékes díjakat kaptak. -joko-Az ASE szabadidő szakosztályában működik az asztalitenisz szakcsoport, melynek 1999 óta Szabó Sándor a vezetője, aki amellett hogy ját­szik is, vizsgázott versenybíró. Minden évben szerepelnek a szekszárdi városi bajnokságban, ami színvonalában megyebajnokságnak felel meg. A 14-15 résztvevő között más megyékből is találni csapatokat, Bács-Kiskunból Baja, Ba­ranyából pedig Dunaszekcső vesz részt a küz­delmekben. Az ASE gárdája tavaly a 9. helyen végzett az NB Il-es és NB Ill-as játékosokkal teletűzdelt mezőnyben.- Az ASE csarnokban van az otthonunk, har­mincán járunk edzésekre, két asztalon tudunk gyakorolni. Hétfőn, szerdán és pénteken este 6 és 9.45 között vannak a foglalkozások, kedden a szekszárdi bajnokságban szereplők készülnek együtt, csütörtökön pedig azok, akik nem ját­szanak a bajnokságban. Szeretnénk az általá­nos iskolásokkal is megismertetni ezt a sportot, keressük a helyet, ahol hetente tudnánk foglal­kozni a gyerekekkel. Az idén még két versenyt tervezünk, az egyiket „Morgató Kupa” néven az Atomerőmű 30 km-es körzetében található települések részvételével, a másik pedig egy egynapos paksi városi bajnokság lenne, remél­jük sok-sok résztvevővel - beszélt terveikről Szabó Sándor. NB I.: kemény Az már a júliusi sorsoláskor kiderült, nem lesz könnyű a Paksi FC Soproni Li­gában szereplő labdarúgócsapatának. Az első hat fordulót követően a gárda nyolc szerzett ponttal a 10. helyen állt, ez a tel­jesítmény megfelelt a várakozásoknak. Szeptemberben azonban komoly sorozat elé nézett a PFC. A bajnok, BL-főtáblás Debrecent hazai környezetben fogadta ugyan Gellei Imre együttese, de a végén a papírforma igazolódott, és Szakály góljával l:0-ra győzött a Fehérvári úton a DVSC. A következő játéknapon a Vi­deotonhoz utazott a paksi együttes. A Mezey György irányította székesfehér­vári egylet ragyogóan kezdte a szezont és listavezetőként várta a PFC-t. 1:0-s félidőt követően 3:0-s vereséggel távoz­tak Égerék. - Nem indult jól a találkozó, hiszen Tököli Attila belázasodott, nem tudta vállalni a játékot, így nélküle vet­tük fel a küzdelmet. A Videoton határo­zottabban, erőszakosabban, gólra törőb­­ben játszott. Ugyanakkor, egy-nullnál vagy akár kettő-nullnál is voltak olyan lehetőségeink, amelyekkel nem tudtunk élni. Az a csapat, amelyik a kínálkozó al­kalmakat nem tudja kihasználni, úgy jár, mint most a Paks. A Videoton megérde­melten nyerte meg a mérkőzést - értékelt Gellei Imre a mérkőzést követően a pák­ellenfelek sifc.hu honlapon. Az elmúlt két forduló­ban tehát nem sok babér termett a zöld­fehér első osztályú csapat számára, de keseregni nincs idő. Újabb két kőke­mény mérkőzés vár a paksiakra. Szep­tember 27-én 17.30-kor az Újpest FC lá­togat a Fehérvári úti stadionba, míg a kö­vetkező fordulóban Győrben vendégsze­repei majd a Paksi FC. Mindkét össze­csapást a Sport Televízió élőben közvetí­ti. A két bajnoki meccs között a Magyar Kupában a Kozármisleny ellen idegen­ben játszott a Paks, mely találkozót 1:0- ra megnyerte a Gellei csapat, igy az MK- ban a következő körbe jutott. Faller Gábor Jó szelet fogtak Taroltak a paksiak a vitorlás találkozón: a kalózok és a nagyhajósok egyaránt előke­lő dobogós helyekkel büszkélkedhetnek. Az MVM Zrt. rendezésében az Atomerőmű SE Vitorlás Szakosztályának segítségével bonyolították le a szeptemberi Villamos­energiaipari Vitorlás Találkozót a Balatonon. A megmérettetésen 45 kalóz és 23 nagyhajós egység képviseltette magát összesen 210 ver­senyzővel a fedélzeten. A kisebb kategóriá­ban hat, míg a nagyhajók közt két ASE VSC- s egység küzdött az érmekért. A kalózok közt taroltak a paksiak, az első három hely mind­egyike az atomosoké lett. A célvonalon első­ként a Lipták Dániel -Varjú Gábor, második­ként a Nagy Róbert Mészáros Miklós, mig harmadikként a Bornemissza László- Bomemissza Tamás kettőse haladt át. így a csapatversenyt is az ASE nyerte, az aranyér­met Lipták, Varjú, Nagy és Mészáros nyaká­ba akasztották. A nagyhajós kategóriában második hely jutott az atomos egységnek. A Gál Attila-Gál István Fenyvesi Gábor-Itj. Fenyvesi Gábor-Gáspár Szilvia alkotta ötöst csak a Magyar Energia Hivatal csapata tudta megelőzni. A dobogó legalsó fokára az OVIT gárdája állhatott. Idén több versenyt nem szervez a paksi egyesület, októberben azon­ban még két nagyhajós megmérettetésen vesznek részt az atomos egységek. röné

Next

/
Oldalképek
Tartalom