Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-08-28 / 16. szám
2009. augusztus 28. 15 Paksi Hírnök A régi Paks emlékeit kutatja Látom, amikor egy ház udvarára belépek, látom az első pillanatban, ki lakik ott. A kertnek arca van, gazdája arcát mutatja. Élénk pillantást vetnek felém az egynyári növények, halkan, egyenes derékkal állnak az örökzöldek és a cserjék. Az augusztusi forró nyárban érzem a kert fényességét, tavaszias tisztaságát, őszbe vágyó, hűvösödő kedvét. Ilyennek láttam Bencze Barnabás tanár úr kertjét, amikor meglátogattam. A kertnek arca volt, a tanár úrnak varázsa, mely a csendes, hűvös falak között magával ragadott, egészen messze, a XX. század közepére, a tanár úr gyermekkorába...- Grosch József ügyvéd úrral találkoztam nemrég, ő mesélte el nekem, hogy osztálytalálkozót szervez. Amikor megkérdeztem, kik jártak vele egy osztályba, tanár urat is említette. így kiderült, hogy a középiskolai tanulmányait Pakson végezte, a gimnáziumban. És melyik általános iskolába járt?- Általános iskolás éveimet a régi I. számú Általános Iskolában töltöttem. Az első évfolyamot - az államosításig - még egyházi keretek között. Ezt követően kerültem a gimnáziumba, ahol a miénk volt az első gimnáziumi osztály, hiszen korábban mezőgazdasági technikumként működött ez a középiskola Az ötvenes évek közepén, 1955-ben, úgy tűnt, hogy az utolsó technikumi osztály ballagásával megszüntetik az intézményt, megszűnik Pakson a középiskolai oktatás. így én a dunafoldvári gimnáziumba jelentkeztem, több iskolatársammal együtt, de az 1955-ös tanév végén üzent Kovács Győző igazgató úr: mégis sikerült megoldani a középiskola helyzetét és indulhat az első gimnáziumi osztály. így kerültem néhány társammal együtt a gimnáziumba, hiszen fontos volt, hogy helyben tanulhassunk.- Pályaválasztás?- Nekem eszembe sem jutott a pedagógus pálya! Orvosi műszerésznek jelentkeztem az érettségi után. Fel is vettek Budapestre, a Gyáli útra, a Közegészségügyi Intézethez. Tanulótársaim között én voltam az egyetlen vidéki. Szeptemberben, a tanév kezdetén egy nemzetközi konferenciára készült az intézet, ahol fizikai munkára fogtak minket: kábeleket hordtunk, a tolmács-berendezést építő mesterek segítségére kellett lennünk. Nekem nagyon tetszett, mert szakmai gyakorlatnak tekintettem. A két budapesti társamnak azonban nem, és felhasználva szüleik befolyását, mindenkit mozgósítottak, hogy erről a „világraszóló igazságtalanságról” hírt adhassanak. így a felsőbb körökből érkező kijelentés alapján, mely szerint, ami ott folyik, az nem orvosi műszerész-képzés, megszüntették a szakot. Ekkor, 1959 októberében kerültem Ercsibe, a cukorgyárba, majd Dunaföldvárra, végül Bikácson vettem át a cukorrépát. Nagyon kalandos időszak volt, amikor - mondhatom — nagyon jól kerestem. Csak azért jegyzem meg, mert amikor végeztem a tanitóképzőben, fele annyi volt a fizetésem, mint ekkoriban... Egyszer, tél volt még - emlékszem - találkoztam Kovács Győző bácsival, aki azt mondta, mindenképpen tanulnom kell. Azt javasolta, jelentkezzek a Kaposvári Tanítóképzőbe. így kerültem Kaposvárra. A tanítóképzés hároméves volt akkoriban és féléves volt a tanítói gyakorlat. Az nagyon szép időszak volt - a szakmai gyakorlat, melyet Tengelicen töltöttem.- Meghatározta a későbbi életét, tanítóitanári személyiségét?- Igen. Az az időszak érlelte meg bennem a felismerést, hogy a pedagógus pályán kell maradnom. 1962-őt írtunk...- Melyik iskolában, hol kezdett tanítani?- A cseresznyési iskolába kerültem, ami szintén nagyon szép időszak volt. Igazából azt sem tudtam, hol van Cseresznyés. A Molnár Jóska bácsi mondta: mész a Györkönyi utcán és a telefonoszlopot követed, akkor megtalálod az iskolát...Nyár volt, az úton „folyt” a homok, az iskola nagyon nehezen került elő. Amikor megérkeztem, Arany Béla tanár úr motort szerelt az udvaron és rövid beszélgetés után mindenféle feladattal megbízott. Közel száz gyerek volt az iskolában. Az évszám 1963... Az én osztályomban akkor tizenkilenc elsős volt és tíz harmadikos.- Szeretett összevont osztályban tanítani?- Először nagyon furcsa és egyben nehéz volt az önálló és közvetett órákat megtartani. Az óvoda hiánya megmutatkozott a gyerekek közösségi viselkedésén. Szívem szerint maradtam volna az alsó tagozaton, de aztán egykori évfolyamtársaim ösztönzésére jelentkeztem Pécsre, rajz szakra. Akkoriban mindenféle engedély kellett a továbbtanuláshoz, melyeket befolyásos patrónus hiányában nehezen kaptam meg, de végül - a kezdeti nehézségek ellenére - elvégeztem a rajztanári szakot és állást kaptam Harasztdombi József igazgató úrtól.- Melyik volt az utolsó cseresznyési évfolyam?- Az 1967/68-as. Pakson aztán rajzot tanítottam, alsó és felső tagozaton egyaránt, egészen nyugdíjazásomig... S hogy mikor kezdett a tanár úr Paks múltjával foglalkozni? Már a cseresznyési időkben, ahol annak idején néprajzi gyűjtő munkát is végzett. Nehéz feladat volt, mert az ott élő pusztaiak nem őrizték a hagyományokra épülő múltat - túlságosan közel volt a város. Aztán Pakson, a tantermek díszítéséhez, a családok padlásain keresett díszletet, miközben a háziakkal beszélgetett. S az évek során egyre bővült a gyűjtemény és vele együtt a tudás, az ismeret, melyet alázattal őriz s ad át bárkinek, akinek szüksége van rá. Látogatásom idején az Erzsébet Nagyszálloda emlékeit kutatta saját gyűjtései között, de szerencsém volt a tanár úr rajzait látni, melyek a régi Paks utcáit ábrázolták az ott lakó egykori polgárok nevével és szakmájával együtt feltüntetve — a múlt századból. A nevek beszédesek voltak, a szakmák dolgosak, az épületek jellemek... Teli Edit
