Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-05-29 / 10. szám
Paksi Hírnök 4 2009. május 29. Sz inger Ferenc Valaha a községi tanács legfiatalabb tagjaként munkálkodott a településért, ma a képviselő-testület korelnöke. A közélet állandó szereplője jövőre nyugdíjba vonul, ám addig is lobbizik az általa fontosnak tartott dolgokért. A kitartás, meglehet, a sportmúltból ered, ami hivatásává is vált. Egykoron a paksi Kinizsiben rúgta a bőrt, ám egy sérülés a játékvezetői posztra terelte. Vezetőként a városi labdarúgó szövetség elnökeként debütált, számos sportvezetői tisztséget betöltött, jelenleg is az MLSZ megyei elnöke. Szinger Ferenc a Paksi Lokálpatrióták Egyesületének listás képviselőjeként dolgozik a testületben, s nem véletlen, hogy nem csak arról a körzetről mesél, ahol él. Ő az egész városban folyó beruházásoknak sajátjaként örül, mondja, s ezért is van az, hogy sok olyan tennivalóért emelte fel szavát, ami nem is a körzetében merült fel. Szinger Ferenccel a Táncsics utcai parkban kezdtük a beszélgetést, ahol valaha épületek sorjáztak, ma a város egyik zöldfelülete. Mint meséli, annak idején még arról volt szó, hogy itt épül az atomerőműnek egy lakótelepe. A beruházásból aztán nem lett semmi, ő pedig azért emelt szót, hogy maradjon zöldövezet, s ne építsék be a területet. Lekerültek a közművek, elültették a fákat, ma már semmi más nincs vissza, mint a gyalogutak kivitelezése, hogy a város polgárai birtokba vehessék a parkot. - Ebben az évben szerettem volna, ha bekerül a költségvetésbe, de idén más feladatok előzték meg, ám nem adom fel, talán jövőre sikerrel járok - mondja. A képviselő megélhette, milyen volt a községi, nagyközségi, városi tanácsban, most pedig az önkormányzatban dolgozni. Már ez utóbbi időszak egyik említésre méltó eseménye, hogy új helyre költözött az idősek otthona. Mikor az egészségügyi és szociális bizottság elnöke volt, látogatást tett az egykori szülőotthonban, ami idősek gondozóházaként funkcionált. - Az első emeleten beszéltem két tolószékbe kényszerült asszonynyal, akik, mikor megkérdeztem tőlük, hogy mikor voltak utoljára a szabad levegőn, elsírták magukat. Tudtam, hogy a szociális otthon nincs jó helyen, hiszen nem megoldott az épületen belüli közlekedés. Ekkoriban a gyereklétszámcsökkenés miatt felszabadult a Gesztenyés úti óvoda épülete, s úgy véltem, hogy tökéletes lenne a célra - idézi fel a történeteket. Nem volt vita nélküli az ötlet, de végül megvalósult, s ma már az idő azt a döntést igazolja. Története van a piacnál lévő zebrának is, ugyanis néhány éve még nagy problémát okozott, hogy a Táncsics és a Duna utca között a főutcán nem volt gyalogos-átkelőhely. - A régi Birka csárdát néztem ki erre a célra, s a szekszárdi közlekedési felügyelet képviselőjével közösen számoltuk a főutca gépkocsi forgalmát. Persze tudtam, hogy piacnapon kell megbeszélni a találkozót, így fél óra alatt annyi strigula gyűlt össze a papíron, hogy nem volt kérdés a zebra sorsa - avat be a döntés hátterébe. így alakult, hogy ma már piacnapokon nem kell az autók között rohangálva átkelni az úttesten. Az alvég, melynek egyéni képviselője is volt Szinger Ferenc, egyik legfaj súlyosabb tennivalójaként említi, hogy amikor a 6-os út megépült, minden utcának levágták a végét, s akkor nem gondoltak arra, hogy egyik utcából a másikba biztosítsák az átjárást - ezt mindenképp meg kellett oldani. Erről egy tűzeset győzte meg, mikor a saját szemével látta, hogy ha baj van, nem lehet menekülni. Azóta már minden alvégi utcát kinyitottak a főút felőli oldalra is. Sokak örültek annak a lépcsőnek, ami a Villany utca végén épült meg. - Nem volt lejárat a Dunához, az emberek hatalmas terméskövek között bocsátották vízre a ladikokat. Akkor a képviselői keretemből megépült a betonlépcső a folyópartra - mondja, s kihangsúlyozza: a képviselői keret önkormányzati pénz, nem a sajátja, mely felett az adott körzet képviselője rendelkezik. Számos olyan beruházás van, amelyért többedmagával sokat lobbizott annak idején, meséli. Ezek közé tartozik a Kálvária úti temető támfalának megépítése és a csapadékvíz-elvezetés megoldása, a Tolnai úti óvoda gépkocsibejárójának létrehozása (mivel csak a szomszédos gazdabolton át lehetett megközelíteni), a Sárgödör tér helyi védelem alá helyezése, hogy ne garázsok és műhelyek legyenek a présházak helyén, a Duna-korzón a lelátó megépülése, amely bővítésére a további tervek is készen vannak. - Soha nem csak az én választókörzetem volt a fontos. Persze az is nagyon, de ha van előrébb való, akkor az mellé kell állni. Aki ezt teszi, hosszú távon képviselő marad. Aki csak a saját várát akarja építeni, annak nem sikerül befejezni a várat, mert ahhoz minden ciklusban, minden testületi ülésen, a képviselők többségének a szavazatát meg kell nyerni. Indoklás kell, és jó célokat kitűzni - avat be, hogyan lehet keresztülvinni egyegy elképzelést. - Tanácstagként nem kaptunk tiszteletdíjat a munkánkért, nem lehetett mondani, hogy ezért vállaltuk. Ma is így érdemes, mert aki csupán a díjazásért vállalja, annak nem lesz sikerélménye, és nem érzi övének azt az eredményt, amit a város a polgárainak ad - osztja meg, ő hogyan látja a képviselői munkát.- Nálam nem az anyakönyv dönti el, hogy ki paksi. Aki idekerült és szeret itt élni, akar a városért dolgozni, azt én már honosítom, mert nem csak az a paksi, aki itt nőtt fel, hanem aki tesz azért, hogy itt mi jól érezzük magunkat. Dávid Ildikó Zsarnai Sándornét ismerhetik meg a Félidőben utolsó adásában, június 8-án, a TelePaks híradó után.