Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)

2009-05-08 / 9. szám

2009. május 8. 17 Paksi Hírnök Hozni kell a hazai mérkőzéseket A férfi kosárlabda NB I-ben véget ért az alapszakasz, és megkezdték a csapatok a leg­jobb négy közé jutásért zajló párharcokat. Az Atomerőmű SE gárdája a második helyen zárta az alapszakaszt, így a hetedik helyen befutó Szol­noki Olaj KK ellen kell ki­harcolnia az elődöntőbe kerü­lést. Ezért nem kell mást ten­ni Dzunics mester tanítvá­nyainak, mint Ludas Matyinak: mindössze három­szor kell megverni a Tisza­­parti alakulatot. Ami így leír­va nem is tűnik túl nehéznek, de aki ismeri a tiszaligeti sportcsarnokban honos lég­kört, az tudja, hogy hatalmas nyomás nehezedik mind a vendégjátékosokra, mind a bírókra. A Szolnok az őszi bukdácsolás után tavaszra magára talált, úgyhogy nem csak a közönség az ellenfél, hanem a csapat is. Az első ta­lálkozót az alapszakasz má­sodik helynek köszönhetően a Gesztenyés úton játszották Mészárosék. A játék kezdete előtt nyugdíjba vonulása al­kalmából a klub legendái - Kovács Antal, Kozmann György - köszöntötték Ju­hász Sándor ügyvezető igaz­gatót. Az ASE egyik legjobb­ja, lan Johnson vállsérülés miatt kidőlt a sorból, szeren­csére a térdműtétből felépülő Gulyás Róbert már tudta vál­lalni a játékot. A mérkőzés nehezen indult, a paksi csapat sok hibával játszott, a vendé­gek kapták el jobban a fona­lat, ami az eredményben is megmutatkozott. A második negyedben feljavult a véde­kezés, a Szolnok tíz perc alatt csak kilenc pontig jutott, így a félidőben már négypontos előnnyel vezetett az ASE. A nagyszünet után ott folytatta a pontgyártást az Atom, ahol abbahagyta, most már Kiss Zsolt hárompontosai is célba értek. Amikor a szolnoki cen­ter Jurkunas kipontozódott, tulajdonképpen eldőlt a mér­kőzés. Az utolsó felvonásban a vendégek már nem tudtak újítani, a végén biztos ASE győzelem született. Atomerő­mű SE-Szolnoki Olaj 86-73. A második találkozón a tiszaligeti sportcsarnokban jól tartották magukat Gosáék egészen a 26. percig, amikor 48-45-re vezetett a paksi csa­pat. Ezután azonban 20-0-ás (!) szolnoki roham követke­zett, ami el is döntötte a talál­Jobb későn, mint soha A Sport Állandó Választott Bíróság április 23-án meghozta döntését a Szolnok-ASE 2008. november 18-ai mérkőzésé­vel kapcsolatban, melyben a pályán elért eredményt hagyta jóvá. A mérkőzés nem kerül újrajátszásra. A döntés az ASE­­Szolnok rájátszásbeli párharc előtt egy héttel született. kozót. Az utolsó percekben még sikerült kozmetikázni az eredményt, és sikerült elke­rülni a súlyos vereséget. Szolnoki Olaj KK - ASE 78- 69. A harmadik mérkőzésre is­mét a Gesztenyés úton került sor. lan Johnson vállán rögzí­tőkötéssel vállalta a játékot, de a csapattársak gondoskod­tak róla, hogy ne kelljen a fá­jó testrészt túlságosan meg­terhelni. A keddi időpont mi­att kissé foghíjas lelátók előtt kezdődött a mérkőzés, de azért Szolnokról még így is sokan jöttek szurkolni. A pak­si játékosok az első negyed­ben óriási vehemenciával es­tek neki az ellenfélnek, és a tíz perc végén már 13 pont volt az előny. A folytatás már kiegyenlítettebb játékot ho­zott, de nem sokat tudott fa­ragni hátrányából az Olaj. Gulyásék a harmadik negyed­ben végleg eldöntötték a mér­kőzést, a mérkőzés utolsó hat percében mindkét oldalon már a kispadon pihentek a külföldi játékosok, tartalékol­va az erőt a következő, szol­noki mérkőzésre. ASE — Szolnoki Olaj KK 89-70. A párharc állása 2-1 az ASE ja­vára. Kovács József Szombathelyen rendezték az Országos Ser­dülő Bajnokság középdöntőjét. Az ASE serdü­lő csapata az első mérkőzésen a Falcótól vere­séget szenvedett, de a folytatásban egy izgal­mas, szoros mérkőzésen legyőzte az esélye­sebb Óbudai Kaszásokat. A második napon jó játékkal magabiztos győzelmet aratott a PVSK felett. A fiatalok győzelmeiket küzdőszelle­müknek, és szigorú védekezésüknek köszön­hetik. A két győzelemmel a csapat bejutott az ország tizenkét legjobb csapata közé, ahol a Nyíregyházával vív páros mérkőzést. Öröm Budapesten, bánat Grúziában A Budapest Kupa Nyílt U23- as Országos Bajnokságon Csoknyai László (81 kg) és Gombár Szabolcs (+100 kg) ezüstérmet szerzett, míg Ko­vács Márton (73 kg) és Petró- Józsa Ákos (+100 kg) nyakába bronzérem került. A Budapest Kupa Ifjúsági Ju­do Versenyen Őri Felícián (55 kg) a dobogó második fokára állhatott fel, Ömböli Renátó (+90 kg) harmadik, míg Ko­vács Botond (66 kg) az ötödik helyen zárta a versenyt. A Tbilisziben rendezett Euró­pa bajnokságon a paksi Bor Barna +100 kg-ban lépett tata­mira. Az első mérkőzésén a vb- és Eb- bronzérmes francia Robintól ipponnal kikapott, így Barna egy vereséggel bú­csúzott a kontinens viadaltól. A magyar csapatból Ungvári Miklós arany-, Csemoviczki Éva ezüst-, Karakas Fledvig pedig bronzérmet szerzett Grúziában. Kajak-kenu Budapesten az Újpesti-öböl­ben rendezték meg a Hídépítő Kupát. Az Atomerőmű SE ver­senyzői közül K-l női, serdülő VI. korcsoportban Fenyvesi Réka második, Kiszli Vanda az ötödik helyen végzett. MK- 1 leány, gyermek I. korcso­portban Pupp Noémi nyakába aranyérem került, akárcsak az Mk-1 fiú, gyermek III. korcso­portban Pinczés Alexander­nek. Ugyanebben a mezőny­ben Molnár Balázs a harmadik helyen ért célba. K-l fifi serdü­lő V. korcsoportban Árki Dá­vid ezüst-, K-l ffi, ifi VII. kor­csoportban Somorácz Tamás bronzérmet szerzett.-joko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom