Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-04-10 / 7. szám
Paksi Hírnök 14 2009. április 10. Kitettek magukért a paksiak Tamás Zsolttal (a háttérben balra) futott egy szakaszon Kovács Antal (előtérben) olimpiai és világbajnok cselgáncsozó is. Egyik fontos állomása volt Paks annak a jótékonysági akciónak, amit a Bonyhádi Easy Star Egyesület sportolói szerveztek. Ez volt a harmadik alkalom, hogy a Pécsi Gyermekklinikáért futottak. Idén azt a célt tűzték maguk elé, hogy a klinika felújítása mellett demonstrálnak, és ahhoz igyekeznek pénzt gyűjteni. Hétmillió forint összegyűjtésének reményében vállalkoztak a Buda- | pest-Pécs távolság lefutására, | ez jóval hosszabb volt, mint az o előzőek, hiszen első évben " Bonyhádról, tavaly Paksról rajtolt a mezőny. Persze nem minden alap nélkül fogtak hozzá a 220 km-es távnak, azok, akik elejétől végig teljesítették, nem először vállalkoztak ilyen embertelennek tűnő feladatra. Az akció vezéralakja Tamás Zsolt, a bonyhádi vasember, aki ultratriatlon világkupa-győztes és az egyetlen olyan ember a világon, aki kétszer teljesítette Deca Ironman Day, azaz a tíz nap alatt tíz ironman próbát. A tíznapos viadal minden napján 3,8 kilométert úsznak, 180 kilométert kerékpároznak és a lefutják a maratoni távot (42,195 km). Tamás Zsolt március végi jótékonysági futásához több sporttársa csatlakozott, többen pedig védnökként igyekeztek az ügy mellé állni, így Halász Judit, Vörös Zsuzsanna, Nagy Bandó András, illetve Gyenesei István sportért felelős miniszter. A demonstráló futáshoz az érintett városokban - Budapest, Érd, Ercsi, Dunaújváros, Dunaföldvár, Paks, Szekszárd, Bonyhád, Pécs - csatlakozhattak mindazok, akik egyetértve a bonyhádi vasember kezdeményezésével segíteni szeretnék a gyermeksebészeti ellátást, népszerűsíteni a testmozgást és az egészséges életmódot. A futók március 28-án reggel indultak Budapestről a Lánchidtól, Paksra nem sokkal éjfél után érkeztek. A Fortuna Rádió szerkesztőségében tartottak rövid pihenőt, miután a rádió első évtől fogva támogatója a jótékonysági futásnak. Erre az alkalomra rendkívüli élő adással készült a stáb, így Pakshoz közeledve a rádióból értesültek a futók arról, hogy Süli János, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója ötmillió forint átutalására tett ígéretet. A hírt Kovács Antal olimpiai és világbajnok cselgáncsozó jelentette be, aki Braun Ákos és több paksi magánember és vállalkozó társaságában a futókhoz is csatlakozott. Tamás Zsolt, a vasember szinte könnyekig meghatva fogadta a hírt. Az egyedülálló akcióval párhuzamosan egy számlán is fogadták az adományokat, útközben pedig egy urnát vittek magukkal. Péter Albert paksi vállalkozó hallva az ügyről, amiért demonstráltak a futók, pénztárcáját és sportcipőjét is magához véve érkezett a Fortuna Rádióhoz, és társult a csapathoz, amelyhez Dunafoldvárnál és a Gyűrűsnél paksi hosszútávfútók is csatlakoztak már. A paksi felajánlások jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy szinte maradéktalanul teljesüljön a futók álma: Tamás Zsolték közel hatmillió forinttal a „zsebükben” érkeztek Pécsre vasárnap este. A sportoló elmondta lapunknak, hogy szeretne még sok versenyen rajthoz állni és célba érni, jó ügyeket szolgálva hasznosítani azt a népszerűséget és ismertséget, amit elért. Tamás Zsolt abban bízik, hogy idén is eljut Mexikóba, hogy harmadszor is teljesítse a Deca Ironman Dayt, amivel beírná nevét a rekordok könyvébe. Vida Tünde Tisztelet Paksnak! A fenti címmel levelet tett közzé dr. Pintér András gyermeksebész professzor, amelyben őszinte köszönettel és tisztelettel fordul a paksi atomerőmű, a paksi vállalatok és polgárok felé. „Az Önök önzetlen anyagi támogatása, segítsége nélkül nem érhette volna el a jótékonysági futás a célját és nem kerülhetett volna sor a Gyermekklinika Sebészeti Osztály két műtőjének felújítására.” - áll a sebészeti osztály levelében, ahol már sok paksi gyermeknek segítettek egészsége visszanyerésében. Fiatal nyugdíjasok Negyven bejegyzett taggal működik Paks harmadik nyugdíjasklubja, mely ettől az évtől hivatalosan is bejegyzett Delelő Nyugdíjas Egyesületként tevékenykedik. Székhelye a városi művelődési központ, a nagyklubban szervezik ugyanis öszszejöveteleiket. Wollner Pál, az egyesület elnöke elmondta, az ő klubjuk csak nevében nyugdíjas, a célközönség az Atomerőműből 50-60 évesen nyugállományba vonult még aktív polgárok. - A fiatal nyugdíjasoknak olyan programlehetőségeket kell biztosítani, melyek érdeklik őket. Tagjaink többsége az atomerőműben dolgozott, műszaki beállítottságúak. Nyugdíjazásuk óta csak a médiumokból értesülnek arról, hogy mi történik korábbi munkahelyükön, ezért összejöveteleinkre igyekszünk olyan előadókat hívni, akik számukra érdekesek - fogalmazott Wollner Pál, a Delelő Nyugdíjas Egyesület elnöke. A klub több kirándulást is szervez tagjainak, de az Atomerőmű Egészségcentrumával is felvették a kapcsolatot. Többen közülük elvégezték már a Légy netre kész internetes tanfolyamot is. Márciusban a Pákolitz István Városi Könyvtárba Gutái István hívó szavára érkeztek. - Számos nyugdíjas korú könyvtári tagunk van. A mostani látogatáson igyekszünk bemutatni szolgáltatásunkat, különös tekintettel a könyvtári adatbázisainkat, valamint a hangos könyveket - mondta el az intézmény igazgatója. Idén októberben az immár hagyományos könyvtári napokon a nyugdíjasokat, a nagymamákat és nagypapákat várják majd, ennek lebonyolításában is segédkezik majd a Wollner Pál vezette egyesület. A Delelő nyugdíjasklub következő nagy rendezvénye április 18-án lesz. Akkor húsvéti élőzenés, táncos batyusbált szerveznek, melyre nemcsak a tagokat, hanem mindenkit szeretettel várnak. Faller Gábor