Paksi Hírnök, 2009 (18. évfolyam, 1-24. szám)
2009-01-09 / 1. szám
Fotó: Paksi Hírnök archív Paksi Hírnök 2 2009. január . Mérleget von a polgármester 81 éves korában, december 27-én elhunyt Hans Hammeri, Reichertshofen hajdani polgármestere. Hans Hammeri 24 évig állt németországi testvérvárosunk élén. 1989. december 1-jén Jákli Péter tanácselnökkel ő írta alá Paks és Reichertshofen között a testvérvárosi megállapodást. Ugyanebben az évben megkapta a Paks Város Díszpolgára címet. A hajdani polgármester temetésén részt vett és búcsúbeszédet mondott Hajdú János polgármester és Herczeg József tanácsnok.- A helyi politika minden korábbi évnél nyugodtabb és rendezettebb volt. Feladatainkat elvégeztük, tettük a dolgunkat - értékelte Hajdú János polgármester az elmúlt esztendőt a TelePaks Kistérségi Televízió újévi műsorában. Vizet szolgáltattunk és szennyvizet vezettünk el, közvilágítást üzemeltettünk és elhordtuk a szemetet - ezek mind olyan dolgok, amit természetesnek veszünk, ám komoly önkormányzati erőfeszítés áll mögötte, sorolta a polgármester a „láthatatlan” feladatokat. Ami viszont látványos: az Erzsébet szálló. Ez ugyan atomerőművi beruházás, ám a város életéhez, jelenlegi és leendő képéhez markánsan hozzátartozik, s itt marad a paksiaknak. Kiemelte még az oktatási intézmények jó működését, mint mondta, Paksot elkerülték az országosan jelentkező tanár-diák-szülő konfliktusok. Az egynapos sebészetet, amely több mint egy éve szolgálja már a paksi és környékbeliek gyógyulását, ugyancsak kihangsúlyozta a polgármester. Persze azért a nehézségek sem kerültek el bennünket. Megemlítette a Deák iskola esetében jelentkező beiratkozási feszültséget és a Kápolna utcai bölcsőde bezárását. Mindkettő komoly indulatokat szított, ám végül a gyerekek elhelyezésével nyugvópontra került. Az intézménykarcsúsítás során megtakarított összeget a panellakások felújításával hozta párhuzamba, melyet idén már 200 millió forinttal támogatnak. A pályázatok kapcsán elmondta: azok nagyon drága előkészítési költségekkel járnak. Annak érdekében, hogy minél több forráshoz jussanak, eddig megpróbáltak mindenre pályázni, de most át kell gondolni a stratégiát. Például a II. Rákóczi iskola felújítását illetően vajon nem célszerűbb-e a mintegy 100 milliós előkészítési költséghez inkább hozzátenni, és kis lépései ben megkezdeni a felújítás mint belevágni egy olyan pályázatba, amelyen kevés az esély, hogy nyernek. Egyébként sikeresnek értékelte a pályázatokat többek között két nagy projek is sikerrel szerepelt az első fordulóban, így az új hulladékgazdálkodási rendszer és a szennyvíztelep terve is továbbjutott. Az idei év terveivel kapcsolatos az a pályázat, amelyen 96 millió forintot nyert az önkormányzat a Dózsa György út ke forgó és Villany utca közti szál szának „faltól falig” megújítás ra. A több százmilliós beruházá illetően a képviselő-testületne kell döntést hoznia. Folytatódik, panelfelújítás, és folynak az előkészületek a gyógyfürdőt illetően. Napokon belül megkötik a kivitelezővel a szerződést a második hévízi kút kialakítási munkáira. Nem lehetetlen, hogy - pályázat híján — akár saját forrásból 2010-11-ben elkészülhet a gyógyászati központ, fogalmazott Hajdú János. -dávid-Lakossági fórum az óvárosban Ulbert Sándor 2004 óta képviseli az óvárosban, ezen belül a 2. számú választókerületben élők érdekeit. Legutóbbi lakossági fórumán elmondta: a többi körzethez képest még mindig nagy a lemaradás, de 2008-ban így is tovább épült-szépült a település ezen része. - Az Árok utca teljes rekonstrukciója évek óta húzódott, ezért ennek megvalósítása mindenképp az első helyre kívánkozik, az utca lakói nagy ünneplést tartottak az átadást követően. Megépült a Duna utcában az Áfész Áruház mellett egy széles járdaszakasz is, melyet a képviselői keretemből, valamint az Áfész Áruház segítségével sikerült megvalósítani - kezdte értékelőjét Ulbert Sándor. Az idei tervek közt sok egyéb mellett újabb nagyberuházás várható a kettes körzetben. A Dózsa György út újabb szakaszának felújítására már jelentős összeget nyert az önkormányzat. - 96 millió forint biztosan rendelkezésünkre áll a körforgalom és a Kereszt utca közötti rész rekonstrukciójára, melynek összköltsége közel 450 millió forint. További pályázatokat is benyújtottunk, sikeres elbírálás esetén további források állhatnak rendelkezésünkre. Azonban semmit sem szabad elkiabálni, hiszen sok más feladat is van, melyeket szintén szeretnénk megvalósítani - tette hozzá a 2. számú választókerület képviselője. Ulbert Sándor elmondta, a választókörzetben élők összefogása kiemelendő, mindenki segít, ahol tud, ennek is köszönhető a folyamatos fejlődés. Faller Gábor Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4500 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Dávid Ildikó Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: 2009. január 23.