Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-02-22 / 4. szám
14 MOZAIK Híres paksiak, paksi hírességek Vasvári Kovács József Alakját megőrizték a lexikonszócikkek, de olvashatunk róla Krúdy Gyula: A holt Kossuth Pesten című írásában is: Vasvári Kovács József, az egykori 48-as honvéd, akit a kitűnőbb hazafiak temetésén önként vállalt szereplése miatt a »nemzet funerátorának« neveznek: a koporsókocsi elé áll az egyszerű fejfával, amely a halott nevét mutatja, amely fejfa kis- és nagyemberek holtát egyformán hirdeti, »Kossuth Lajos. Élt 92 évet.«” Vasvári Kovács József Pakson született, 1832. február 17-én. Apja, Vasvári Kovács István megyei orvos és felesége tizenkét gyermeket, négy lányt és nyolc fiút nevelt. József gyermekként is színész szeretett volna lenni, s először a bátyja, Ferenc által írt Véletlen halál című népszínműben lépett fól Dunafóldváron. Bár jó hangja volt s megbízható hallása, szülei nem akarták, hogy színész legyen, s Pestre adták inasnak Bárány Lajos orgonakészítő mesterhez. A szabadságharc kitörésekor a Kovács fivérek közül heten álltak be a honvédseregbe, hősünk tüzér altisztként mindkét lábán meg is sebesült. Felgyógyulása után már nem tért vissza a szülei által ráerőltetett mesterség gyakorlásához, hanem felcsapott színésznek. 1850-ben Kalocsán beállt Bács Károly vándortársulatába, s itt játszott 1858-ig, majd Molnár György truppjának tagjaként járta az országot. Közben saját társulat alapításába is belefogott, s a Szekszárdon működő színházába, mely bár rövid életű volt, 1863-ban sikerült néhány szerep eljátszására megnyernie a híres Egressy Gábort. Ezután ismét a vándorélet következett, játszott Kolozsvárott, majd a budai népszínházban, s néhány évadra a Nemzeti Színházhoz is szerződtették. 1875-ben megnyílt a pesti Népszínház, melynek alakulásától nyugdíjaztatásáig, 1892 áprilisáig volt tagja. Népszínművek kisebb zsánerszerepeit játszotta, főként részeges kántorokat. A források szerint Állaga Géza az első magyar operett, A szerelmes kántor címszerepét is neki írta. Ám az igazságnak tartozunk annyival, hogy tudjuk, ismertségét nem elsősorban színpadi sikereinek köszönhette, mint inkább annak a különleges, egyedi szerepnek, melyet nagyjából az 1880-as évek közepétől, mint „a nemzet funerátora”, a nagy temettető megjelenítésével alkotott. Hétköznapi kedvteléseiben is az elmúlás, az enyészet jó barátja szerepét alakította. 0 volt „a halál nyájas cimborája”, gyűjtötte a nevezetesebb temetések relikviáit is, szobája falára a koszorúkból mindig bekereteztetett egy-egy virágot, levelet. Jó előre elkészíttette saját koporsóját, melyet tulipánokkal maga festett be, az ágya alatt tartotta, s gyakorta benne is aludt. Összeállította és megjelentette A budapesti Kerepesi úti temető térképét (Budapest, évsz. nélkül, kőnyomat), s 1894-ben az E század jelesebb magyar elhunytjainak névsorát. Vasvári Kovács József 1894. október 2-án halt meg a nagysurányi színészotthonban, ott is temették el, Nagy- Surányban. Forrás: - Dr. Németh Imre: Olvasmányos szemelvények Paks város múltjából, Kézirat, - Révai Nagylexikon, - Saly Noémi. Pesti csodabogarak, Ab Ovo, 2005. Bp. - Sipter Gézáné: Korok és emberek, - Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, - Töttös Gábor: Rejtett értékeink. Kernné Magda Irén fis én városom STRASSZER ANDREA Érdekes hangulatú, zárt közösségben nőttem fel a PAV- os gyerekekkel. A zárt közösséget az adta, hogy egy helyen dolgoztak a szüléink, egy helyen jártunk óvodába, iskolába. Semmiért nem kellett lemenni a faluba, ahogy akkor hívtuk. Együtt játszottunk, szórakoztunk. Ha betegek voltunk, ránk nem a nagymama vigyázott. Emlékszem, hogy apukám beültetett a Barkasába, és mentem vele dolgozni én is, mert nem volt, aki vigyázzon rám. Az évek múltával aztán megváltoztak a dolgok. A gimnáziumba már le kellett járni. Új barátokra leltem, apránként felfedeztem a régi Paks szépségeit. Lassan a faluból Óváros lett. Olyannyira, hogy ma már itt lakom a családommal, tyúkokat, nyulakat tartunk. Mikor kinézek az ablakon, nem az erőművet, hanem a Dunát látom, és lassan megtanulom a szomszédoktól, hogyan lehet megtudni az időjárást a víz színéből. Megszerettem a zegzugos utcákat, megismertem a Sándorlépcső történetét. Szeretek itt élni. Jól érzem itt magam. AKKERMANN GÁBOR A paksi szülőotthonban kezdtem, a 2-es iskolában folytattam. Minden ideköt, a szüleim, a barátaim, a régi, nagyszerű tanáraim. Azt gondolom, hogy az ember élhet bármelyik városban, de az őt körülvevő emberek határozzák meg, hol van az otthona. Én itt találtam meg az otthont, itt szeretnék élni. Gyermekkorom óta sokat változtak a lehetőségek. Régen azt csináltuk, amit lehetett, fociztunk, kosaraztunk a szabadban, bringáztunk a környéken. Ma már van uszoda, jégpálya, teniszcsarnok. Ha valamiből sok van, nem is olyan fontos számunkra. Tudunk róla, mégsem használjuk ki. így aztán ülünk a számítógép előtt, vagy bámuljuk a televíziót. Ismerőseim közül sokan nagyobb városokban élnek. Ott még nagyobb a kínálat, de ott sem használnak többet belőle. Ez belső igény kérdése. Szeretek robogóval, biciklivel csavarogni a városban és környékén. Gyönyörű helyeket fedez fel az ember, ha nyitott szemmel jár. Biztatnék erre sokakat... dínó Fotók: TelePaks Városi Televízió
