Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-03-07 / 5. szám
4 VÁROS (Folytatás a 3. oldalról) Nem tudják figyelembe venni az idén azt sem, ha valakinek a testvére körzeten kívüli iskolába jár, hiszen az ezt megengedő önkormányzati rendeletet a képviselő-testület hatályon kívül helyezte. Péterné Iker Ivett elmondta, az eddigi információk szerint ez az iskolába készülők kis hányadát, legfeljebb kilenc gyereket érint. Alaphelyzetben a lakóhely szerinti körzet iskolájában fogadják a gyerekeket. Ha a szülő más iskolát szeretne választani, ott várólistára kell iratkoznia. A beíratás lezárulását követően döntenek az intézmények arról, hogy ezeket az igényeket teljesíteni tudják-e. A Bezerédjben kettő, a Deákban egy és a II. Rákóczi székhelyén három osztály indulhat. A minimális osztálylétszám 21 fő, az óvodákban pedig 20. Az óvodai beíratás az intézmények székhelyén történik, körzetek nincsenek. Az óvodai és általános iskolai beíratás időpontja: 2008. március 27-28. (csütörtök - péntek) 07.30- 17.00-ig. Péterné Iker Ivett arról is tájékoztatott, hogy idén is készült egy tájékoztató füzet. Az Ovodába-iskolába beíratás 2008 című kiadványból tájékozódhatnak a szülők a 2008/2009-es tanévre vonatkozó beíratás idejéről, rendjéről, a körzethatárokról, valamint elolvashatják az intézmények ismertetőit és nyílt napjainak időpontjait. Az általános iskolák és óvodák mellett a Pro Artis művészeti iskola is bemutatkozik a kiadványban. A tájékoztató füzethez a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és a polgármesteri hivatalban lehet hozzájutni. -vida-Elhunyt Stenger Pál Elhunyt Stenger Pál, Paks város díszpolgára, Pro Űrbe kitüntetettje. Temetése Reichershofenben, a városi temetőben lesz szombaton reggel kilenc órakor, a katolikus szertartás rendje szerint. Stenger Pál 1925-ben, Kömlődön született. O is részese volt a kitelepítettek keserű sorsának. 1947 óta élt Németországban, volt kereskedősegéd, kőműves, dolgozott a német villamos műveknél. Egyik kezdeményezője volt a testvérvárosi kapcsolat kialakításának, az 1989-ben aláírt szerződés a mai napig érvényben van. Paks város önkormányzata 1993-ban Pro Űrbe kitüntetést adományozott részére, 2001. október 23-án a díszpolgári címmel ismerték el tevékenységét, mert rendkívül sokat tett a két város kapcsolatért. Egy évvel ezelőtt érkezett a hír, hogy jelentősen romlott Stenger Pál egészségi állapota, akkor Hajdú János polgármester, dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző és Herczeg József tanácsnok háromnapos látogatásra Reichersthofenbe utazott hozzá. A nyolcvanhárom éves korábban távozott Stenger Pál temetésén jelen lesznek testvérvárosunk elöljárói, valamint Paks önkormányzatának delegációja. A küldöttséget Herczeg József tanácsnok vezeti, tagjai lesznek Hetzmann Albert, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Faller Dezső, a paksi önkormányzat frakcióvezetője és Etessy Gábor vállalkozó. A paksi delegáció elviszi a megemlékezés magyar nemzeti színű szalaggal átkötött koszorúját, és földet arról a településről ahonnan származott. Kiss G. Péter A honatya bővítést sürget Az atomenergia mellett érvelt a parlamentben Tóth Ferenc. A paksi körzet országgyűlési képviselője az ország 2020-ig érvényes energiakoncepciójáról szóló általános vitában fejtette ki véleményét. Hozzászólásában a stratégia hiányosságainak taglalása mellett a nukleáris energia fontosságára is rámutatott. - Az atomenergia a jelen és a jövő energiaforrása. Ma Magyarországon birtokában vagyunk annak a tudásnak, képességnek, s ez egyre kevesebb dologról mondható el, ami e bonyolult technológia üzemeltetéséhez szükséges - fogalmazott. Kiemelte, hogy nukleáris energia nélkül elképzelhetetlen Magyarország energiaellátása. A paksi atomerőmű üzemidő-növelése, mely eldöntött tény, ezt szolgálja, de bővítésre is szükség van. Tóth Ferenc felszólalásában rámutatott, ma politikai tehetetlenség, holnap pedig a gyártási, építési kapacitások hiánya lesz a fejlesztések fő akadálya. A kormányoldalról érkező reakciók összességében egyetértettek Tóth Ferenc mielőbbi döntést sürgető felvetésével.- Természetesen mindent meg kell tenni, és meg kell követelni a nukleáris energia biztonságos felhasználása érdekében. Ehhez a szakértelem, az intézményrendszer adott és működik, a jogi, szabályozási következetlenségek felszámolása pedig legyen a kormány sürgős feladata - húzta alá. A paksi választókerület országgyűlési képviselője elmondta, örömmel üdvözli, hogy a téma a parlament elé került, de a koncepció még sok finomításra, módosításra szorul.-vt-A Paks-Géderlak között üzemelő komp menetrendje megváltozott. A jövőben 7- től 12 óráig, majd 14-től 17 óráig közlekedik óránként. Igény esetén különjáratot biztosít a Charon Hajózási Kft. A kompátkeléssel kapcsolatban bővebb információ a (20) 539-2617-es kikötői telefonszámon kérhető. Nagy tavaszi könyvvásárt hirdet a városi művelődési központ könyvtára. A könyvtár használt könyveiből, mintegy 1000 kötet könyvből válogathatnak 8 forinttól 800-ig áron. A beiratkozott olvasók előnyt élveznek a vásárlásnál, tájékoztatott Gutái Istvánná. A könyvtár vezetője arról is hírt adott, hogy március 3- án hétfőn tartotta soros öszszejövetelét az olvasóteremben az irodalmi önképzőkör. Az e havi kötelező olvasmány Sántha Ferenc Sokan voltunk című novellája. Bevezetőt Serdültné Benke Éva mondott. Fotó: Kiss G. Péter