Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-11-07 / 21. szám

2008. november 7. 3 Paksi Hírnök Regényírásba fogott az olimpikon Ha újrakezdeném, ugyanúgy a sportpályafutást vá­lasztanám - mondja Kozmann György, akinek igen­csak felbolydult élete a pekingi olimpia előtt és után. Városunk újdonsült díszpolgára nemrégiben tért ha­za egyhónapos külföldi útjáról, így helyette édesapja vette át az ünnepi testületi ülésen az elismerést. Sok minden várt Gyurira az olimpia utáni egy hónapban, pi­henés azonban nem. Reggeltől estig várták valamelyik médi­umba, határidőnaplójában nem sok hely maradt. Nem utasított vissza senkit, aki kíváncsi volt mondandójára, ám csak azért, hogy szerepelhessen, nem vál­lalt felkérést. Bulvárhírességgel nem akart főzőcskézni, úgy érezte, más feladata van. Mint meséli, Kólót (Kolonics Györ­gyöt - a szerk.) nagyon irritálta az a világ, amelyben a szöveg jobban érvényesül, mint a telje­sítmény, a „sztárvilágból” így mindig is kimaradtak. - Szeren­csés vagyok Pakssal, itt olyan szeretet vesz körül, amit egy pesti soha nem kaphat meg - mondja. Kozmann Gyurit nem sodorta el a fővárosi élet, ma­radt, aki volt, s nem felejti, hon­­nét indult. Ugyan Csepelen él, de kétlaki maradt, ha csak tehe­ti, minden hétvégén hazajár, s várják a régi barátok is. Tudja, most az emberek a te­nyerükön hordozzák - még egy darabig. Utána is van (és előtte is volt) azonban élet, amire készülni kell, mégpedig okosan, két lábbal a földön ma­radva. Már megkezdte a válto­zást, nem mindent az edzésnek rendel alá. Hirtelen váltani azonban nem akar, hiszen ez az életforma, amit imád, s ami be­­léivódott az évtizedek során. Nem csalódott a paksi emberekben Nem jár dicséret azért, ha az ember jól végzi a felada­tait, hiszen az kötelessége, vallja dr. Kárpáti István tü­dőgyógyász szakorvos, akit idén Pro Űrbe emlék­éremmel tüntetett ki a város. A gyógyításban alapfilo­zófiája az a kínai közmondás, mely szerint „késő ak­kor elkezdeni a kútásást, amikor megszomj áztál”. A dusnoki származású tüdő­­gyógyász szakorvos a kalocsai gimnáziumban végezte közép­iskolai tanulmányait. Egyik ta­nára biztatására fordult érdeklő­dése az orvoslás felé. Kalocsa ösztöndíjasaként végezte el a Szegedi Orvostudományi Egyetemet, majd kezdő tüdő­­gyógyászként a kalocsai kórház tüdőosztályán dolgozott. Ami­kor egy továbbképzésen arról értesült, hogy Pakson megüre­sedik a tüdőgondozói állás, jött 1973-ban. Ahogy azt megérke­zésekor dr. Csók Sándor „meg­jósolta”, nem csalódott a paksi emberekben, sok barátja lett, és egy pillanatig sem gondolt arra, hogy búcsút intsen Paksnak. A minden iránt érdeklődő, nyitott, örök vidám orvos a nyolcvanas évek elején kezdte elsajátítani az akupunktúrás kezelések gya­korlatát, a Magyar Akupunktú­rás Orvosok Társaságának ala­pító tagja, később elnöke, és lé­zergyógyászatból is vizsgát tett. Aktív részt vállalt a Magyar Vöröskereszt tevékenységében. Érdeklődve figyelte, hogyan épül meg az atomerőmű, ho­gyan válik Paks várossá. Mint mondja, örömteli, hogy az or­vostudomány fejlődésének, az új gyógyszereknek köszönhető­en ma már nem kell meghalnia sem tuberkulózisban, sem aszt­mában szenvedő betegnek, és az allergia is jól kezelhető. Kár­páti doktor mindig érdeklődött a fotó és mozgókép iránt. Volt idő, amikor a fényképezés meg­élhetés volt számára, vidéki la­kodalmakban fotózott. Bár Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4500 példányban Kiadja a TelePaks Közhasznú Társaság Főszerkesztő: Dávid Ildikó Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. u. 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 70/310-8374 Következő megjelenés: 2008. november 21. Újra kenuba térdel, de közben befejezi informatika-közgaz­dász szakon a főiskolát, és ter­vezi a jövőt. Most pihent is egy hónapot, persze aktívan, hiszen többedmagával az „outrigger” elnevezésű hajóba ült, s némi felkészülés után elindult azon a versenyen, ahol 66 km várt rá két Hawaii-i sziget között. La­zításképp 33.-ak lettek a 106 hajóból. A kikapcsolódásnak azonban vége, hiszen hazatér­vén, októberben megkezdőd­tek az edzések. Van azonban más is. Régi vá­gya volt, hogy megörökítse azt a csapatéletet, azt a világot, amely oly sokáig a mindent je­lentette. Naplót mindig is írt, ez szolgál támpontul ahhoz a re­gényhez, ami december elején fog megjelenni. - Ha lesz egy fiam, oda tudom neki adni - mondja. Mesélni is lesz azon­ban miről. Dávid Ildikó 1989-ben nyugdíjba vonult, ma is teljes állásban dolgozik a tü­dőgondozóban, magánpraxisá­val együtt heti minimum ötven órában látja el a betegeket. Ahogy felesége elmondta, le sem lehetne beszélni arról, hogy dolgozzon. A munka mel­lett szívesen kertészkedik, és nagy örömmel él át minden pil­lanatot feleségével, Verával, aki nyugalmazott pedagógus, két felnőtt gyermekével, Virággal és Viktorral, valamint lánya ré­vén két szép unokájával. Édes­apja intésének szellemében igyekszik élni, miszerint: úgy élj, hogy amikor majd elérkezik a végső búcsú ideje, csak jót tudjanak mondani rólad az em­berek. Kohl Gyöngyi Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom