Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-02-08 / 3. szám

4 VÁROS Döntés után Újabb rendkívüli ülés össze­hívására kényszerült Hajdú János polgármester egy szoros határidő miatt. A tét az I. István Szakképző Isko­la sorsa volt, mivel egy tör­vénymódosítás nyomán a jö­vőben nem vehet fel szak­képzési hozzájárulást olyan intézmény, mely nem tagja a Térségi Integrált Szakkép­ző Központnak (TISZK). Amennyiben önálló marad a biritói iskola, 24 millió forint­tól esik el, tájékoztatta la­punkat Hajdú János. Az in­tézmény ugyanis ekkora összegre kötött szerződést partnereivel. Másik nyomós érv a csatlakozás mellett: amelyik fenntartó ezt nem teszi, nem vehet részt állami pályázatokon. Az ülésen el­hangzott, két lehetősége van Paksnak, egyik, ha csat­lakozik a megye szakképző iskoláit tömörítő TISZK- hez, mely az intézmény fenntartásának átadásával jár. A másik egy lazább kö­teléket jelentő, pécsi szék­helyű, főként alapítványi is­kolákat összefogó társulás, melyhez már a másik paksi iskola, az ESZI is csatlako­zott. A frakcióvezetők sorra emelkedtek szóra az ülé­sen, s tették le voksukat az utóbbi verzió mellett. Dr. Potoczky Iván a Polgári Összefogás frakcióvezetője elsőként arra mutatott rá, hogy ez az oktatási tárca újabb döntése, mely kifor­ratlan jelzővel illethető. - Szép dolog emlegetni, hogy pályázzunk, pályáz­zunk, de még szebb lenne, ha megteremtenék annak lehetőségét - fogalmazott. Aláhúzta, néhány napja szerzett tudomást arról az önkormányzat, hogy febru­ár 8-ig csatlakozni kell, ha nem akarnak elesni a lehe­tőségektől. Mint mondta, megeshet, hogy a megyei TISZK szakmailag kidol­gozottabb, de fontosabb, hogy a város megtarthassa iskoláját. Faller Dezső, az MSZP frakcióvezetője ugyanemel­­lett szövetség mellett érvel­ve kifejtette, megmarad a vagyon, a városnak marad rálátása a diákok és pedagó­gusok sorsára. - Ez egy na­gyon jól felszerelt intéz­mény, ha egy megyei nagy központba integrálódna, va­lószínűleg nem idejönne a pályázati pénz, hanem a töb­biek felzárkóztatására - mondta. Hozzátette, szep­tember óta tudható volt, hogy lépni kell a szakképzé­si intézetek fenntartóinak Kovács Sándor, a Paksi Lo­kálpatrióták Egyesületének frakcióvezetője azt emelte ki, ha megmarad az iskola önállósága, megmarad a di­ákok kötődése is a városhoz, vállalkozókhoz. Ki tudják építeni kapcsolatrendszerü­ket, nagyobb sikerrel vállal­koznak maguk is. - Szükség van a jó szakemberekre - szögezte le. Barnabás István alpolgár­mester azt hangsúlyozta, hogy egy jogállamban jog­gal várhatná bárki, hogy közlönyökből, hivatalos úton tájékozódhasson, s ne infor­mális úton kelljen megtud­nia egy önkormányzatnak ilyen fontos döntés kapcsán a határidőket, elvárásokat. - A mostani információk birtokában igyekeztünk a legjobb döntést hozni, de ma még senki nem ismeri ennek pontos hatását - erő­sítette meg Hajdú János. A polgármester elmondta, nem tudni, mi alapján hatá­rozzák majd meg az erre il­letékes regionális bizottsá­gok, mely iskola, milyen szakembereket képezhet, de most nem volt más vá­lasztása az önkormányzat­nak, csatlakoznia kellett va­lamelyik központhoz. Egy­órás, feleslegesnek tűnő vita után, merthogy mindenki ugyanazon változat mellett érvelt, egyhangúlag úgy döntött a testület, hogy tár­sul az Alapítványi Iskolák Dél-Dunántúli Szakképzés­szervezési Társulása Non­profit Kft.-hez. -tV­Lezárult a HEFOP-program Az I. István Szakképző Isko­la még 2005 októberében 18 millió forintot nyert a kom­petencia alapú oktatás beve­zetésére. A módszer beveze­tése 2006 februárjában in­dult, és a program idén janu­ár végén zárult. Kompeten­cia alapú oktatáson a képes­ségek, készségek fejleszté­sét, az alkalmazható tudást középpontba helyező okta­tást értjük. Ez lehetővé te­szi, hogy a külön-ktilön fej­lesztett kompetenciák szer­ves egészt alkossanak, és al­kalmazásuk életszerű kere­tet kapjon, értelmet nyerjen a diákok számára. Ehhez a pedagógiai módszertani kul­túra megújítása szükséges, eszköze a problémaközpontú tanítás vagy a cselekvésből kiinduló gondolkodásra ne­velés, a tapasztalati tanulás, a megértésen és tevékenysé­gen alapuló fejlesztés. A módszer bevezetéséhez elnyert támogatásból az I. István Szakképző Iskola be­szerezte a szükséges eszkö­zöket, és egy tantermet szá­mítógépekkel és interaktív táblával szereltek fel. Az esz­közbeszerzés mellett fontos része volt a programnak, hogy hat pedagógus 120 órás, illetve a két intézmény­­vezető kétszer hatvanórás továbbképzésen vett részt. A pedagógusok munkáját men­torok segítették, felügyel­ték. A megvalósítás jól sike­rült, tájékoztatott Fodor né Kövics Beáta a program me­nedzsere, több tanórán is al­kalmazzák a módszert, hi­szen a szociális terület, ma­tematika-logika, szövegér­tés, idegen nyelv mind azok a kulcskompetenciák, amiket fejleszteni kell. A módszer bevezetésére szolgáló két­éves program kapcsán egy kiadványt szerkesztenek, amelyben összefoglalják a tapasztalatokat, a folytatás lehetőségeit, és partnerin­tézményeik figyelmébe ajánlják a módszert.-kgy-Fotó: TelePaks Városi Televízió

Next

/
Oldalképek
Tartalom