Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-10-17 / 20. szám

Fotó: Paksi Hírnök archív 2008. október 17. 3 Paksi Hírnök Az atomerőműről sokszor kérdezik Mivel keresik fel a választók, s mi az, amiben köz­ben is tud járni - erről kérdeztük a körzet ország­­gyűlési képviselőjét, Tóth Ferencet, aki minden hó­nap első keddjén Pakson, a Fidesz Kossuth utcai, Választókerületi Irodájában tart fogadóórát. Harmadik ciklusát tölti a Fi­desz színeiben indult Tóth Fe­renc országgyűlési képviselő­ként, aki nem csak Pakson, ha­nem a hozzá tartozó 19 telepü­lésen is beiktat egy-egy foga­dóórát. Pakson minden hónap­ban ülésezik, s mindig beter­vez egy-egy másik helyet, leg­utóbb éppen Bölcskén járt. Mint mondja, tíz éve még nyolc-tízen is felkeresték egy­­egy fogadóóra alkalmával (amit akkor kevésnek tartott), ma már két-három választópol­gár kopogtat az ajtaján. - Az emberek belefáradtak a politi­kába - mondja. Felkeresik egyébként jobb- és baloldali választók is, bár az előbbiek nagyobb számban. Nem csak kérni jönnek, a kritikát sem rej­tik véka alá. - Rajtam keresztül üzennek kedves mindnyájunk­nak, számon kérik az ország­­gyűlésben elhangzó viták hangnemét, a képviselők visel­kedését - sorolja. Sokszor olyannal keresik fel, amiben nem tud segíteni. Átfo­lyik a szomszéd csatornája, át­szántott a telekszomszéd - ez nem éppen a parlamentre tarto­zik, mint ahogy azzal sem so­kat tud kezdeni, mikor a 80 éves nénike elpanaszolja, hogy nem látogatják a gyerekei. - Van olyan, hogy az is elegendő, hogy meghallgassa valaki - avat be a fogadóórák részletei­be. Persze azért van más is. Például a Csámpát érintő építé­si tilalom miatt szót emeltek nála. Ezt továbbítván Szabó Pálnak, a nemrégiben lemon­dott energiaügyért felelős mi­niszternek, az ígéretet tett rá, hogy feloldják. Az atomerőmű­ről sokszor kérdezik. Elváráso­kat fogalmaznak meg, legyen üzemidő-hosszabbítás, legyen új blokk, meséli. Bár volt idő, még képviselősége elején, hogy rossz ízű megjegyzéseket tettek az erőműre, mára ez ki­kopott, mindenki a bővítésért szurkol. Amit tenni lehet, mondja, hogy egy energiapoli­tikai koncepció vitája során fel­szólalásában jeleníti meg az el­várásokat. Ilyenkor az atom­erőmű szakembereinek is segít­ségét kéri, akik együttműköd­nek a felszólalás anyagának összeállításában. Új atom­­erőművi blokkok építése kap­csán Tóth Ferenc úgy véli: az országgyűlés döntése 1-2 évet még várat magára, először le­gyen meg az üzemidő-hosz­­szabbítás. A felmérések azt mu­tatják, a lakosság elfogadja az atomenergiát, s mint mondja, ez azon kevés kérdések egyike, amelyben abszolút konszenzus van a pártok között. A képviselő nemrégiben, az idősek világnapja alkalmából ellátogatott a paksi szociális ott­honba, ahol egy kötetlen beszél­getés keretén belül terítékre ke­rült a politika, és sok egyéb más is. Mivel nemrégiben tönkre­ment a dvd lejátszójuk, Tóth Fe­renc egy új készülékkel lepte meg a világnap alkalmából az otthon lakóit. Dávid Ildikó 1956-ra emlékezünk „Acélvirág” díj Paksnak Az 1956-os forradalom és sza­badságharc emlékére rendezett városi ünnepségen, október 23-án, délután két órakor a Fe­hérvári úti temetőbe várják a megemlékezőket. Czuczor An­tal sírjánál emlékbeszédet mond Hubbes Emese, a Bőd Péter Tanárképző Főiskola ki­egészítő éves hallgatója, a kéz­­divásárhelyi Kossuth-szónok­­verseny I. helyezettje, a buda­pesti Kossuth-szónokverseny különdíjasa. Ezt követően a Virág utcai te­metőben Bereczki Zoltán re­formátus lelkész hirdet igét, majd Tuba János nemzetőrpa­rancsnok sírját koszorúzzák meg az egybegyűltek. Délután három órakor, a vá­rosháza előtti téren ünnepi be­szédet mond Hajdú János pol­gármester, majd elhelyezik az emlékezés koszorúit az 1956-os emlékműnél. A megemlékezé­sen közreműködik a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény Ifjúsági Zenekara. Ezen a napon adják majd át a meghívottak jelenlétében a Paks Város Díszpolgára, vala­mint a Pro Űrbe kitüntetéseket is, valamint a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány díja­zottjainak elismeréseit. OKLEVÉL Mi a bAagyar Kertépítészei: és Tájmtdezök Szőwtsé^e 200&-WJH, a negyedik alkalommal adományozzuk Szakmai díjban részesült Paks, amit a Magyar Kertépítők és Tájrendezők Szövetsége ítélt oda a városnak. Elismerésül a példamutató és több éves szak­mai munkáért, amivel a város és szakemberei a település zöldfe­lületi rendszerében, a környezet kialakításában és a környezettu­datos nevelés területén végeztek - áll az indoklásban. A díjat a Virágos Magyarországért kör­nyezetszépítő verseny ered­ményhirdetésén adták át Szom­bathelyen. A „Virágos Város” címet - amit 2001-ben Paks nyert el - idén a házigazda ve­hette át. Paks a szakmai elismerés mel­­)2 lett a szponzori díjak közül egy i békéscsabai vetőmag cég 10 § ezer szem egynyári virágmag | ajándékát is elnyerte. A rendez­­? vényen Saáry Miklósné, a DC ° Dunakom Kft. ügyvezetője, Benis Brigitta, a kertészeti rész­leg vezetője, és Klézl Terézia főkertész képviselte városunkat.-dávid-Fáklyás felvonulásra várja a Fidesz paksi szervezete október 23-án a megemlékezőket. Este nyolc órakor a VMK parkolóból, az Öreghegy utca végétől, valamint a Fehérvári úti Coop parko­lójából indulnak a menetek, amelyek a városháza előtti téren, az 1956-os emlékműnél találkoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom