Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-10-03 / 19. szám
Fotó: Tell Edit Paksi Hírnök 8 2008. október 3. Választott hazájuk: Magyarország szakban a politikai, gazdasági válság rányomta bélyegét a hétköznapokra. A biztos jövő, a jól megalapozható élet megvalósíthatatlannak tűnt a házaspár számára. Az első évek nehezen teltek: az erős honvágy, a megváltozott szokásrend nagy próbatétel volt a fiatalok számára. Kislányuk, Szabina, aki mindkét nyelvet kiválóan beszéli, ma már főiskolás. A család részt vesz a paksi Orosz Klub életében. E közösségben lehetőségük van kapcsolatot teremteni és ápolni a városban, az országban élő orosz közösségekkel. Inkább a hasonló, „vegyes” családokkal barátkoznak. Kérdésemre, hogyan viszonyul a magyar kultúrához, történelemhez, Vlagyimir így válaszolt: „A nem magyar ember nem ugyanazt érzi, mint a magyar állampolgár.” Ami bizonyára természetes. Makó Ferenc lakótelepi otthonában fogad. Tiszta tekintetű, békés vendéglátóm Romániából, Kökényesdről érkezett 2002-ben. Kökényesden sok volt a kökény - nem nehéz kitalálni. És nem nehéz elképzelni az idillt, a gyermekkort, mely még nem fertőződött meg, nem itatódott át a politika gátlástalanságával, a romániai önkényuralommal. Ferenc a szakközépiskola elvégzése után, a nyolcvanas évek elején, még élhető körülmények köSzeptemberben öt Pakson élő, európai országból érkezett polgár választotta második hazájának Magyarországot - letették az állampolgársági esküt a polgármesteri hivatalban. Vajon mit érez az egykori NDK területéről érkezett német aszszony, az orosz család egy és egy romániai magyar férfi kettős állampolgárként, itt Magyarországon? A volt Szovjetunióból, Voronyezs megyéből érkezett a háromtagú Matvijan család. Az 1990 karácsonyán áttelepült fiatal pár, Vlagyimir és Julia, valamint az akkor kétéves kislányuk az atomerőmű és az általa kínált munkalehetőség miatt választotta Paksot a letelepedésre. Az önálló, sikeres élet reményében hagyták el hazájukat, ahol abban az időA Magyarországon élő német háziasszony - Heidelore Kohlhase, férjezett nevén Sipos István Józsefné - még 1971-ben érkezett Dunakömlődre Sömmerda városágon él, a Magyarországon született fiú családjával együtt Németországot választotta második hazájául. Heidi így fogalmazott: - Ki tudom jelenteni, hogy Magyarország a hazám. Kétszer annyi időt töltöttem itt az életemből, mint a szülőföldemen. A magyar himnuszt magyar állampolgárként, a magaménak érzem. A magyar városok közül Esztergom a legkedvesebb számára, Petőfi Sándor költészetét ismeri és szereti. Tevékeny szerepet vállal a dunakömlődi közösségi életben: a nyugdíjas klub hétköznapjaiban, rendezvényeken. ból. Vendégmunkásként a volt NDK területén dolgozó magyar férj hozta magával édesanyja házába, német földön született első gyermekükkel együtt. Heidi elmesélte, szülei féltették a magyarországi élettől, az idegen országtól, ám később, látva lányuk sorsának alakulását, belenyugodtak, elfogadták gyermekük döntését. 1974-ben már Magyarországon született meg második gyermekük. A harmincnyolc éve hazánkban élő asszony szereti Dunakömlődöt, olyannyira ragaszkodik hozzá, hogy soha nem merült fel benne és családjában a költözés gondolata. Remek kapcsolatot ápol a helyi svábokkal, nevéhez fűződik a Dunakömlődi Fotóalbum című helytörténeti gyűjtemény német nyelvre fordítása. A család életében érdekes fordulat, hogy a Németországban született gyermekük Magyarorszázött építi fel magában a tradícióknak megfelelve a jövőt. Hosszú távú elképzelései között sem szerepelt az ország elhagyása, hiszen a határhoz közel, nekik némiképp több szabadság jutott, mint az ország szívében lakóknak. A fordulat Ferenc testvérének, Makó Andrásnak Magyarországra való áttelepülésével indult el. András 1995-ben települt át hazánkba, és a testvérét látogató Ferenc 2002-ben követte őt. Ferenc áttelepülése óta szorgalmasan dolgozik egy paksi vállalatnál. Édesapja még ma is Kökényesden él, néha meglátogatja a fiait. A beszélgetésünket követő napon a Tavasz utcában futottam össze vele. Szüretelésből jöttek a barátjával, s a magát már idevalósinak (is) érző Ferenc otthonosan pakolta a szőlőt, préselte a csömögét... Érdekes volt hallgatni a háromféle országból érkezett, hazánkban letelepedett, ma már kettős állampolgársággal rendelkező, eltérő életkorú és kultúrájú embereket. Megőrizve anyanyelvűket, hazájuk tárgyi emlékeit, erkölcsi-történelmi örökségét alkalmazkodtak egy számukra idegen föld hagyományaihoz, kultúrájához. Bizonyára nem könnyű feladat, nagy próbatétel a családok számára. A beszélgetések során úgy éreztem, hogy ők öten, akik hosszú évek óta itt élnek közöttünk, ahogy a költő mondja, otthonra, kertes, kis hazára találtak országunkban. Teli Edit Fotó: Teli Edit
