Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-09-19 / 18. szám
Paksi Hírnök 14 2008. szeptember 19. Egy kínai Pakson Wu Hűi Zhen (szólíthatjuk csak ,,Cen”-nek) szinte egész nap mosolyog. Valószínűleg már Önök is találkoztak vele, hiszen több éve itt él Pakson, az egyik kínai áruház tulajdonosa. Kínában nevelkedett és dolgozott, egy közepesnek mondható városkában, a megközelítően 500 ezer lakosú, Fu Tianban élt, amelyhez közel az óceán, Tajvan és Hong Kong is. Egy napon azonban megszűnt a munkahelye, s új munkát találni még ebben a hatalmas városban sem könynyű. Egyik barátnője, aki ekkor már Budapesten élt, javasolta neki, hogy kerekedjen fel és próbáljon szerencsét. Nem volt könynyű döntés. Legfőképpen mert tudta, hogy ebből a távolságból csak nagyon ritkán lesz lehetősége találkoznia a családjával. A szülőket, három testvért, 18 éves, még iskolás lányát és férje 20 éves fiát kellett hátrahagyniuk, mikor nekivágtak az ismeretlennek, azóta csak telefonon beszéltek velük. Nem olcsó a repülőút és idejük sincs rá, hiszen mi is lenne addig az üzlettel? Amikor arról kérdezem, hogy mi a legnehezebb, egyértelmű a válasz: a nyelvismeret hiánya. Férje tulajdonképpen semmit és ő is csak keveset beszél magyarul. Igyekszik minél többet elsajátítani, de nagyon különböző a két nyelv, így lassan halad. Ez a vásárlókkal is bonyolulttá teszi a kapcsolatot, de van eladó, akire számíthat. Ugyan ő sem beszél kínaiul, de ügyesen fordította le a kérdéseket magyarról magyarra, vagyis egy olyan leegyszerűsített, gesztikulációval is kísért nyelvre, amit az üzletben együtt töltött napok alatt sikerült kialakítaniuk. A betérő vásárlók kapcsán Zhen csak annyit mond, illetve mutat, hogy akármennyire szomorúan, morcosán jön is be valaki, ő kedvesen mosolyogva köszönti, és ez mosolyra készteti a vevőket is. Ebben a tekintetben a különböző nyelv sem lehet akadály. A nyelvi problémák miatt itt, Pakson alig tudnak kapcsolatokat kialakítani. Mondja, gyakran van úgy, hogy mesélnek neki valamit, de sajnos csak nehezen és keveset ért meg belőle. Azért mégis sikerült közös pontot találni. Vidáman meséli, hogy félje szeret horgászni, van bérlete és a hétvégeken sok időt töltenek a vízparton. Nem csak szórakozás ez, hiszen szeretik a halat, kivéve egyet: a pontyot. Amikor ilyen akad horogra, az mások fazekában köt ki, elajándékozzák. Zhen elmondása szerint a tél sem akadály, mínusz 12 fokban sem lehetett visszatartani a férjét. Mintegy megerősítve az elmondottakat, hirtelen feltűnik egy hölgy, aki hírt hoz nekik. Kiderül, hogy az egyik horgásztárs, aki arról számolt be, hogy megint érdemes menni, mert halakat telepítettek a vízbe. - Feltétlen gyertek ám a hétvégén! - mondja búcsúzóul. Zhen rendszeresen főz otthon, olyan „hazaias” ételeket. Az alapanyagokat megkapni, a különlegesebb hozzávalókat, fűszereket pedig be lehet szerezni, onnan, ahonnan a ruházati cikkeket is. Hetente járnak Budapestre ámért, ilyenkor kapnak friss híreket Kínából, újságokat CD-ket és minden mást, amire szükségük lehet. Hogyan élt Kínában, milyennek lát bennünket - számos témában faggattam, hiába, a bábeli zűrzavar megtette hatását. Arra a kérdésre, hogy annak idején miért épp nálunk állapodtak meg, mosolyogva csak annyit válaszolt: Szeretem Paksot. Komáromi J. A városba érkezett a Nyugat Képzeljenek el egy buszt, amelyre felszállva 100 esztendőt „utazhatnak’'’ vissza az időben, és megismerhetik a huszadik századi magyar irodalom legfontosabb folyóiratát, a Nyugatot. Erre teremtett lehetőséget a Petőfi Irodalmi Múzeum azzal, hogy elkészítették a folyóirat megjelenésének századik évfordulója alkalmából Budapesten nyílott tárlat utazó változatát. A Nyugat 100 busz, amely június óta járja az országot, a közelmúltban Pakson parkolt két napig, a Városi Múzeum udvarán. Az ingyenesen látogatható mozgó tárlaton a korszakos jelentőségű folyóirat történetét, fontosabb alkotóit mutatták be a látogatóknak, fotók és dokumentumok segítségével, de a szerzők hangfelvételek és archív filmfelvételek segítségével is megelevenedtek. A forgatható, lapozható tablók mellett két érintőképernyős számítógéppel is felszerelték a buszt, így mindenki érdeklődésének megfelelően, a felfedezés örömétől kísérve tudott barangolni a Nyugat történetében. A busz paksi állomásán tucatnyi iskolai csoport, összesen 308 diák és 130 egyéni látogató „váltott jegyet”. Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a múzeum igazgatója elmondta, meghívókat készítettek, elkerülendő a torlódást a csoportokkal időpontot egyeztettek, valamint játékkal, vetélkedővel is készültek az alkalomra. Mindezek mellett irodalmi teaházat szerveztek, ahol Teli Edit és Gyulai István közreműködésével Babits Mihály és Csinszka levelezése tárult a hallgatóság elé. A Nyugat 100 busz paksi látogatása óta már messze jár, és a tervek szerint egészen addig viszi házhoz a folyóirat történetét, amíg az időjárás engedi. Aki lemaradt volna a buszról, látogasson el Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol a nagy emlékkiállítás az év végéig megtekinthető. Kohl Gyöngyi Fotó: Szaffenouer Ferenc
