Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)

2008-08-01 / 15. szám

Paksi Hírnök 20 2008. augusztus L Deákos sikerek Szép sikereket értek el a diák­olimpián a Deák Ferenc Általá­nos Iskola röplabdás lányai. Először a IV. korcsoportos, Veszprémben rendezett amatőr országos döntőn szereztek öt győzelemmel és egy vereséggel harmadik helyezést. A III. kor­­csoportos lányok a Kalocsán rendezett hasonló versenyen 6. helyen végeztek. A nyílt diák­olimpia megyei döntőjét mind­két csapat megnyerte, az orszá­gos elődöntőn mindkét gárda második lett, ezzel kicsivel le­maradtak az országos döntőről. A szezonnak még nem volt vé­ge: következett a nyári strand­röplabda diákolimpia országos döntője Kunhegyesen. Itt két kategóriában álltak homokba a lányok. Először az amatőr VT. korcsoportban, két korosztály­­lyal feljebb szerepeltek a paksi­ak. - Egy mérkőzés kellett a szabályokhoz való alkalmazko­dáshoz, és utána nagy figyelem­mel és okos játékkal sorra ver­tük idősebb ellenfeleiket, öt győzelmet arattunk zsinórban. Az elődöntőben egy rövid kiha­gyást követően, egy-nullás ve­zetésről veszítettünk. A harma­dik helyért aztán megint össze­szedtük magukat és 2:0-ra győztünk Esztergom ellen - mondta el Poór József. Az ered­ményhirdetésnél bronzérmet vehettek át a lányok. Másnap a IV. korcsoportban nyílt kategó­riával folytatódtak a küzdel­mek. Itt már aztán ott volt min­denki, aki számít. - Az első két nap szerzett rutin sokat számí­tott, hiszen olyan csapatokat si­került a csoportmérkőzéseken legyőznünk, akiktől ebben a korosztályban, teremben min­dig kikaptunk. Sajnos a negye­dik nap már a fáradtság meg­mutatkozott, és sem az elődön­tőn, sem a bronzmeccsen nem nyertünk, de ez a negyedik he­lyezés minden előzetes várako­zást felülmúlt - értékelte a sze­zont a csapatvezető. -rímé-JÓL STARTOLT A PAKSI FC A Paksi FC élvonalbeli labdarú­gócsapata mozgalmas időszakon van túl. Júliusban a kéthetes tatai edzőtáborozást követően vissza­tért Paksra és további felkészülé­si találkozókon szerepelt. 16-án a Barcsot idegenben győzte le a PFC, majd Pécsen vendégszere­peit. Ajó erőkből álló, az NB II- ből ismét az első osztályba vá­gyó mecsekaljai csapattal remek mérkőzésen döntetlent ért el Gellei Imre együttese. A felké­szülés zárásaként Bonyhádon szó szerint barátságos meccset vívtak egymással a felek, a Paksi FC rengeteg helyzetet kihagyott, így ezen a találkozón is döntetlen eredmény született.- Összességében jól sikerült felkészülésen vagyunk túl, az edzőtáborban és az edzőmérkő­zéseken nagyon sokat fejlőd­tünk, mind játékban, mind takti­kailag, mind emberileg. Időköz­ben eldőlt, hogy Márkus Tibor Pakson marad, így minden posz­ton két ugyanolyan képességű já­tékosom lett, ami a versenyhely­zet szempontjából rendkívül fon­tos - értékelte a felkészülést Gellei Imre. A bajnoki rajt előtti héten szurkolói ankéton ismer­kedhettek meg a csapat szimpati­zánsai az új szerzeményekkel. Sipeki István elmondta, nagyon örül, hogy a Paksi FC játékosa lett, és minden megtesz majd a sikeres szereplésért. Hasonló gondolatokat mondott el Pandúr Sipeki István Péter is, aki szerint a zöld-fehér gárda sokkal többre hivatott, mint azt az eddigi helyezések mutatják. Az érdeklődők meg­hallgathatták a PFC indulóját is, a szerzemény az egyik játékos, Hanák Viktor nevéhez fűződik. Július 28-án játszotta első baj­noki mérkőzését a Soproni Ligá­ban a Paks. Kecskemétre látoga­tott az együttes, ahhoz a csapat­hoz, mely fennállása óta először került fel az élvonalba, a Keleti csoportot megnyerve. A fieszta hangulatba azonban a PFC bele­rondított. Már a 2. percben veze­tést szerzett a paksi gárda, Már­kus passzát Tököli értékesítette. Az első negyedóra végén azon­ban a hazaiak Csordás büntetőjé­vel egyenlítettek. Ezt követően mindkét kapu előtt adódtak lehe­tőségek, de a helyzetek rendre kimaradtak. Az l:l-es félidei ál­lást követően ismét a PFC lépett fel támadólag, de gólt ekkor még nem sikerült lőni. Nem úgy a 89. percben, amikor ismét Tököli lé­pett ki a védők között, és a kapu­son áthámozva magát a kapuba továbbított. 2:1-re győzött első meccsén a Paksi FC, mely jó rajt nagy lökést adhat a folytatáshoz.- Tavaly nagyon beragadtunk a rajtnál, ezért örülök a siker­nek. A jó erőkből álló Kecske­métet sikerült megvernünk, bár a csapnivaló helyzetkihasználá­sunkkal megnehezítettük dol­gunkat. Önbizalommal telve ké­szülhetünk a REAC elleni ösz­­szecsapásra - foglalta össze az első fordulóban látottakat a pak­si vezetőedző. A következő já­téknapon a Rákospalota látogat a Fehérvári úti stadionba. A ta­lálkozó augusztus 2-án 18 óra­kor kezdődik. Faller Gábor Zsaruk rúgták a bőrt a homokon Az ürgemezei strand homokján tovább folyta­tódtak a sportesemények az elmúlt hétvégén is. Július 25-26-án a rendőrök vették birtokba a pá­lyákat. Az Atomzsaru nemzetközi strandfoci tornát 13. alkalommal szervezte az IPA paksi szervezete. - Ezúttal 19 csapat nevezett, me­lyekből három öt fős, valamint egy négyes cso­portot szerveztünk. A csoportmérkőzések után kialakult a legjobb 16 mezőnye, innentől az egyenes kieséses szakasz következett - mondta el Juhász István főszervező. Természetesen a Paksi Rendőrkapitányság együttese is pályára lépett, de ezúttal a helyi zsaruk a vártnál gyen­gébben szerepeltek, már a legjobb nyolc közé jutásért vívott csatában elvéreztek. Nem úgy a dunaföldvári és a szekszárdi legények. Előbbiek eddigi legjobb eredményükkel nyolcban végez­tek, míg a megyeszékhely gárdája megnyerte a tornát. Másodikként a Dorogi RK, harmadikként a BRFK 19-20. kerületi csapata állhatott a dobo­góra. - Nemzetközivé idén Paks egyik testvérvá­rosa Kézdivásárhely, valamint Székelyudvarhely rendőrei emelték a tornát, akikkel szintén igen jó munkakapcsolatban állunk. A két együttesnek emlékplakettel kedveskedtünk - tette hozzá az IPA paksi szervezetének elnöke. efgé Pandúr Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom