Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-07-04 / 13. szám
Paksi Hírnök 10 2008. július 4. Daróczy virtus-úszás Hetedik alkalommal szervezi Gyulai János Paks egyik legnagyobb vízi rendezvényét, a Daróczy virtus-úszást. Ez a kihívás mindig is nagyon népszerű volt a város lakóinak körében, de néhány éve az ország több pontjáról is érkeznek olyanok, akik szíves örömest nekivágnak a 15 km-es távnak. Hajdan, 1886. augusztus 16-án két Daróczy ifjú, István és Zsigmond 7 km-t úszott a Dunán Úszódig, hogy megszemléljék az újonnan épített csárdát. E virtus emlékét hét évvel ezelőtt, 2001-ben idézték fel először az itt lakók. De nem akarták elaprózni a dolgot, így az eredeti távot megduplázták. A mai Daróczy virtusúszásra jelentkezőknek a Paks-Kalocsa közötti 15 km-es távot kell teljesíteni. Ez a vízi kirándulás részben tisztelgés az ország egyik legrégebbi települése, Kalocsa előtt, részben igazolás arról, hogy a közelben működő atomerőmű környezetbarát. Az idén július 12-én, szombaton (esőnapok: július 13, július 19, július 20) rendezik a virtus-úszást. Az előző évek egyre nagyobb érdeklődését figyelembe véve a szervezők több mint száz nevezőre számítanak. Az úszás valamennyi résztvevő számára biztonságos, mert erre az időszakra hajózási tilalmat rendelnek el a folyó ezen szakaszára, valamint több motorcsónak és ladik is kíséri a konvojban haladó próbázókat. A szervezők a paksi autóbusz-pályaudvar mellett lévő partszakasznál váiják a nevezőket 9-11 óra között. All órai rajtot követően 2,5-3 óra alatt érkezik meg a csapat Kalocsára. Hazafelé elsőként komp, majd autóbusz szállítja a résztvevőket, akik energiapótlásként egytálételt kapnak ebédre. A szervezők minden sportembert szeretettel várnak az eseményre, mely egyben az Országos Olimpiai Ötpróba pontszerző helyszíne is. A programmal kapcsolatban további információ olvasható a www.paksnet.hu internetes oldalon, vagy írhatnak a gyulai@npp.hu címre, de telefonálhatnak is a 20/581-09-33-as számra. Horváth Margit Karcsúsít a közlekedési vállalat Komoly változás történt a Gemenc Volán paksi telepén. A műszaki állomány nagy részétől búcsút vettek, a műhelycsarnokokat eladták. A munka mégsem szűnt meg egészen, maradtak tucatnyian a régi állományból, akik bérelt műhelyekben végzik a korábbi feladatok egy részét. A módosítást nyomós ok, a pénz motiválta, mondta el Miszler Miklós. A Gemenc Volán Zrt. személyforgalmi és marketing üzletág igazgatója kifejtette, egyszerűen nem érte meg a négy műszaki telep fenntartása. A döntés mindhárom „vidéki” telepüket érintette. A bonyhádi megszűnt, a dombóvárit jelentősen szűkítették, négyen maradtak csupán, 23 munkahellyel lett kevesebb. Azok a kollégák - huszonnégy fő akik a bonyhádi Volán-telepen dolgoztak, mindannyian vállalták a bejárást, így maradtak a társaság kötelékében, a dombóváriaktól megváltak. E két városban április elsején történt meg az intézkedés, a paksi telepen július elsejétől lépett életbe a karcsúsítás. Ezt a telepet is eladták — információnk szerint egy bonyhádi ingatlanbefektető cég vette meg -, a Gemenc Volán a jövőben bérli a szükséges műhelyeket. Pakson harmincnégyen dolgoztak Miszler Miklós tájékoztatása szerint, tizenöten maradtak, a többiektől megváltak. Az igazgató elmondta, akadnak, akik nyugdíjba mentek, másoknak kénytelenek voltak felmondani. A telepbezárások, kurtítások az igazgató ígérete szerint az utazóközönséget nem érintik. Nem változik a menetrend, menetidő, csupán az autóbuszok szervizelését végzik Szekszárdon. A járatokat úgy szervezik, hogy ez semmiféle kiesést nem jelent. A műszaki vizsgákra a megyeszékhelyen kerül sor, az úgynevezett egyes szemlét és a futó - azaz menetközben adódó - javításokat végzik Pakson, ahol a megye 250 volános autóbuszai közül több mint ötven fut. A paksi telephelyet 1978 decemberében adták át, előtte két helyen - a mentőállomásnál és a Hungár malomnál - a mostani Táncsics park helyén — működött. A cég paksi képviselete fénykorában - mint Nemeskéri Zsolt elmondta - 380 embernek adott munkát, profiljukba tartozott a személyforgalom mellett a teherfuvarozás is. A személyforgalmi üzemvezető elmondta, a július elseje utáni létszám ennek harmada: 94 autóbuszvezető és az említett 15 karbantartó mellett 12 fő alkotja a személyforgalmi csoportot. Ők március óta teljes létszámban az autóbusz-pályaudvaron végzik munkájukat. Nemeskéri Zsolt elmondta, a mostani leépítés miatt ugyan tizenkilenc főtől búcsút vesznek, de a karbantartói létszám szinte változatlan a vasútállomás melletti telepen, ugyanis a vállalkozói csoport szűnt meg, amely külső munkákat végzett, a kocsik karbantartására elegendő lesz a személyzet. A szekszárdi telepen viszont megszaporodtak a feladatok, ezért új műhelyt építenek. A régi — mint Miszler Miklós mondta - kicsi és korszerűtlen, ezért egy tágas, a legkorszerűbb elvárásoknak megfelelő csarnokot építenek mellé. A tendert kedden bontották fel, egy vállalkozás jelentkezett a kivitelezésre. Vida Tünde Fotó: Szafenauer Ferenc