Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-06-20 / 12. szám
2008. június 20. 13 Paksi Hírnök Strasbourgból jelentjük Egy éve él a franciaországi Illkirchben Prantner Viktória. Célja azonban nem tartja már itt sokáig: Finnországban váija a doktorátus...- Tavaly júliusban jöttem ki Franciaországba... Sok oka volt annak, hogy otthagytam Magyarországot, Paksot. Pécsett diplomáztam gyógytornászként, de nem volt sok lehetőségem arra, hogy munkát kapjak... Rengeteg állás volt Németországban, Franciaországban és Svájcban is, de mivel a barátom már itt élt Strasbourgban, sokkal könnyebb volt ide kijönni, mintha egyedül kellett volna elindulnom. A másik oka annak, hogy eljöttem: szerettem volna továbbtanulni a szakmámban, de erre a hazámban nincs lehetőség. Am Viktória nem azt kapta, amire igazán vágyott - jelenleg gyerekekre vigyáz magyar családoknál. Szeptembertől azonban biztos helye van Finnországban, a jyvaskylai egyetemen, ahol biomechanikát és a mozgás biológiai kutatását tanulja majd; a következő évben elkezdheti a PhD-képzést is, ami miatt tulajdonképpen elindult Paksról. Az északi országhoz is barátja a kapocs, aki ott kapott állást - nem volt kérdés Viktória számára, hogy követi őt. De jelenleg még - egészen júliusig - Franciaországban él...- Számos kultúra keveredik egyszerre itt, sok a régi francia gyarmatokról érkezett ember, mindenféle vallású, nyelvű náció megtalálható. Probléma, ami más európai országokban is fennáll: a franciák nem beszélnek más nyelvet a sajátjukon kívül, így, ha eleinte bármilyen gondom volt, nem értettem valamit, hiába kérdeztem angolul, vagy németül, akkor is franciául válaszoltak. Amiért jó itt élni az, hogy gyönyörű Franciaország, a középkori városok, a rengeteg természeti látványosság mellett vannak borok, sajtok, melyek igazán finomak. Ami nem az ország mellett szól: a nagy rohanás, a franciák hevessége, a nemtörődés másokkal. Az emberek, ha valaki elesik, nem segítik fel, mert mindenki csak a maga dolgával törődik, és ez nem nyerte el a tetszésemet. Viktória kéthavonta hazautazik, Finnországból nem tudja ezt majd megtenni, mivel a munkája és a tanulás is oda köti majd. Egyelőre úgy tűnik, külföldön telepedik majd le, hiszen Magyarországon még nem létezik az a szintű képzés, ahová ősztől jár majd, és ebből következően ugyanúgy munkát sem remélhet itt. Az egyetem elvégzése után elsősorban marad gyógytornász, de kutatni is szeretne; Finnországban az egyetemi kórház gyermekneurológiájának egyik orvosa már most érdeklődik a Magyarországon tanult egyik módszer iránt, úgyhogy Viktória jövője nem kétséges. — Érdekes, mikor hazamegyek Paksra, olyan, mintha el sem jöttem volna. Azt tapasztaltam, hogy minden országnak van valami „devianciája”, így nekünk, magyaroknak is, de ezt csak akkor vesszük észre, ha egy kis időre elhagyjuk az országot, és akkor látjuk csak a másságot magunkban is, ha külföldön vagyunk, hiszen addig a megszokott kultúra és mentalitás vesz minket körül. Nem kérdés, hogy Viktória lelkében hová tartozik: „itthon” - ezt a kifejezést használta mindannyiszor, mikor Magyarországról, Paksról beszélt. Sólya Emma Uttalan utakon Majd’ két hét csúszással és megannyi kétség között indultak útnak lapzártánk után a Pannónia expedíció tagjai. Treszl Gábor és Magyar Zoltán június 7-ére tervezte az indulást, úti céljuk Peking. 1967-es évjáratú Pannónia T5-ÖS veterán moteljukkal 24 ezer kilométert készülnek megtenni. Tervük, hogy XXIX. nyári olimpia helyszínén szurkolnak a paksi sportolóknak. A két paksi fiatalember egy roburos csapattal készül átkelni Szibérián és a Góbi sivatagon. Az alapos tervezés ellenére el kellett halasztani az indulást, mert többszöri ígéret ellenére nem kapták meg az átutazáshoz szükséges orosz vízumot. Azzal az indokkal utasították el őket, hogy nem tudják garantálni biztonságukat a hosszú út alatt. Treszl Gábor elmondta, kénytelenek Kazahsztán felé venni az irányt. - A helyzet furcsasága, hogy épp ezzel kényszerítenek minket jóval mostohább és bizonytalanabb körülmények közé - panaszolja. Az oroszországi útvonalat szinte méterre megtervezték, sok segítséget kaptak volna helyben. Kazahsztánban viszont úttalan utakon és sivatagos, néptelen vidékeken kell haladniuk Peking felé, mely - mint Gábor fogalmazott - így már-már elérhetetlen távolságba került tőlük. Az expedíció szervezője hozzátette, nyolcnapos tranzitvízumot kaptak, így örömére a Don-kanyar még „belefér”, de utána át kell lépniük a határt. A kazah, a mongol és a kínai vízum rendben van, még egy gyenge pont az újabb orosz tranzitvízum, amit már kint kell megszerezniük, hogy eljussanak Mongóliáig. A 2 fiúk - bár néha elkeseredettnek 0 | tűnnek, s derűlátásuk hanyatló® ban - bíznak benne, hogy teljesí-1 tik küldetésüket. Vida Tünde
