Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-05-09 / 9. szám
Fotó: Molnár Gyula Paksi Hírnök 12 2008. május 9. Bécsi dénárokat rejtett a föld mélye Egy 14. századi település maradványai mellett különleges kincsleletet is a felszínre hoztak a szakemberek az M6-os autópálya építését megelőző régészeti feltárások során, a Cseresznyésbe vezető út mellett, illetve Gyapa határában. A jelentős leletanyag szakszerű kibontása, restaurálása és osztályozása jelenleg is a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatnál zajlik, szakértők bevonásával. Több mint 2300 darab ezüst, úgynevezett „bécsi dénárt” találtak a régészek a műszeres leletfelderítés során. Az előzetes szakértői vélemények szerint, a kincset gazdája legkorábban az 1320-30-as években áshatta el. A cseresznyési területen találtak még egyéb Árpád-kori, középkori és római kori leleteket, és egy 14. századi település házainak templomának és temetőjének körvonalai is kirajzolódtak. Egry Ildikó, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat vezető régésze elmondta, hogy az autópálya nyomvonalának előzetes bejárása során már tudták, hogy itt számíthatnak lelőhelyre. Főként fémdetektorral vizsgálták a területet. A feltételezett lelőhelyen először a felső humuszréteget távolították el gépek segítségével, majd a sima földfelületen kirajzolódó nyomokat kezdték vizsgálni és felcimkézni. Ezt követte az ásás, ahol részletesebben tártak fel egy-egy lelőhelyet. A nyomokat lerajzolják, összesítik, majd számítógépen modellezik. A feltárás adottságai között különlegesség, hogy a kutatással érintett terület feltehetően a település központján halad keresztül. Nincs egyszerű dolga a régészeknek, hiszen például a templom alapjait annak pusztulása után elhordták, és feltehetően más építkezéseken használták fel. A szakemberek folytatják a feltárásokat, és további érdekes és értékes leletekre számítanak.-pgr-Voronyezsben jártak A voronyezsi szovjet ellentámadás hatvanötödik évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferenciának a magas rangú állami tisztviselők, katonák mellett egyetlen csapatnyi „polgári” résztvevője is volt: a paksi delegáció, Hajdú János polgármester vezetésével. Kern Tatjána, az Orosz Klub elnöke a Paksi Hírnök kérdésére elmondta: a második világháborúban résztvevő valamennyi ország képviseltette magát az eseményen. A 12 ezer résztvevő között harmincketten voltak Magyarországról: a kis csapatban a paksi polgármesteren és az Orosz Klub két képviselőjén kívül a bölcskei tánccsoport tagjai és a Vetővirág együttes citerásai kaptak helyet. Óriási sikert arattak a magyar fellépők a rendezvényen; sokat szerepeltek az ottani médiában is. Az együttesek tagjai nem csak a konferencia idejére maradtak Oroszországban; egy hetet töltöttek ott, koncerteztek és kirándultak. A paksi Orosz Klub és Voronyezs városa nyolc éve kötött kulturális szerződést egymással; ez idáig diákcsere-program működött, idén paksi diákok utaztak volna Voronyezsbe, de lemondtak a csereútról a bölcskeiek javára. A konferencia utolsó napján a második világháborúban résztvevő magyar katonák emlékművét koszorúzták meg a 2. központi temetőben. Paksiak is szerepelnek a 28 ezer magyar név között; az egyik bölcskei lány a nagypapájáét is megtalálta a sorban. Sólya Emma Magyar történelem orosz múzeumban: fotó a hadifoglyokról, személyes tárgyaik.