Paksi Hírnök, 2008 (17. évfolyam, 1-24. szám)
2008-05-09 / 9. szám
2008. május 9. 5 Paksi Hírnök Személycserék az iparosoknál Dobogós szereplés esetén megjutalmazzák a pekingi olimpiáról hazatérő Kozmann Györgyöt a paksi vállalkozók - erről is szó esett a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör legutóbbi ülésén. Amiről nem beszéltek: lemondott Artim András, az iparos kör alelnöke, illetve decemberben válik meg elnöki tisztségétől Kovács Sándor elnök. Aranyérmet várnak Kínában a paksi vállalkozók Kozmann Györgytől, az ASE világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes kenusától - hangzott el az estén. Az elvárás kicsit korai, hiszen lapunk megjelenésével egy időben kezdődnek el Gyuri számára a válogató versenyek, s még sok víz lefolyik a Dunán, mire túljut a kontinens-, illetve a világkupákon. Ezzel együtt Pekingbe várja mindenki a versenyzőt, sőt a dobogó legfelső fokára. A paksi fiú volt a vendége az iparos kör legutóbbi estjének, akit nemrégiben az év férfi sportolójának választottak az itt élők, az iparosok által meghirdetett szavazáson. Kozmannt - mint elmondta -, nem nyomasztják az elvárások, hiszen az edzője, csakúgy mint saját maga, ugyanezt a célt tűzte ki. Két lábbal áll a földön - erről tett tanúbizonyságot az est folyamán a sportoló, aki a sztársággal járó anomáliákról is beszélt. Mint mondta: rendkívül fontos, hogy arra az időre is felkészüljön az élsportoló, amikor kikerül a rivaldafényből. Ezért is szerzett gazdasági informatikus diplomát, és betöltvén a harmincat, készül a családalapításra is. Nem leszállóágban akarja befejezni pályafutását, tudatosan tervezi a jövőt. Jelenleg azonban életét már jó ideje az olimpiai felkészülés tölti ki, mindent ennek rendel alá. Kozmann György ugyan a fővárosban készül a megmérettetésre, ám gyakran megfordul itthon. Nagy a különbség Budapest és Paks között, mesélte a vállalkozóknak, hiszen egy sikeres verseny után várják a paksi városháza előtt, mig pesti társainak nincs ilyen szeretetben része. Dobogós olimpiai szereplés esetén a paksi vállalkozók eredménytől függően megjutalmazzák a sportolót — erről döntöttek Pintér Ferenc javaslata nyomán. Az ötletet időközben továbbfejlesztették: minden érmet szerző paksi olimpikon anyagi elismerésben részesül a helyi vállalkozások jóvoltából. Az estet az iparosok alelnöke, Artim András szervezte, aki ugyan nem ekkor jelentette be, ám nyílt titok volt: lemond tisztségéről. Ennek oka, hogy e hónap végétől megszűnik paksi iparos lenni, hiszen júniustól nem ő tölti be a Paksi Vízmű Kft. ügyvezetői posztját. Terveiről később nyilatkozik. Mint arról a Paks-Press Hírügynökség beszámolt: Kovács Sándor is tervezi lemondását. Az iparos kör vezetője év végén válik meg elnöki feladatától. Kovács Sándor elmondta: igyekszik háttérbe szorítani civil megbízatásait, mivel cégének bővülésével megnövekedtek üzleti teendői. Mindemellett úgy látja, új lendületre van szüksége az iparos körnek.-dávid-A www.paksivallalkozasok.hu honlap készítői is bemutatkoztak az este folyamán az iparosoknak, akik néhány ezer forint ellenében tevékenységi körönként regisztrálhatnak a január óta működő weblapon. Nem a paksi vállalkozóknak, hanem a paksi lakosoknak hozták létre az adatbázist, hangsúlyozta Nagy Krisztián és Czakói Csaba. A civilben oktatási anyagokat kidolgozó mérnökök célja, hogy egy helyen megjelenhessenek a vállalkozók, aki pedig őket keresi, így könnyen válogathat. A nonprofit alapon működő honlap bevételének harmadát a szerkesztők jótékonysági célra ajánlják fel - a felhasználók szavazata dönt majd, mire fordítsák az összeget. Régi iroda új feladatokkal A Dél-Dunántúl első Új Magyarország Pontja kezdi meg működését Pakson, a téeszházban, adta hírül áprilisban a sajtó. A betérőket látszólag mégsem váija semmi újdonság, ugyanazok az ismerős arcok fogadják az érdeklődőket, s nagyjából ugyanazt a szolgáltatást nyújtják. A hír mégis igaz, hiszen a Paks környéki társulás öt éve itt működő közhasznú társasága minden alkalmat megragad, hogy saját működését biztosítsa, a térség fejlődését szolgálja. így esik meg az, hogy amikor egy-egy új kormányzati program indul, új pályázati lehetőség születik, ők ahhoz csatlakoznak, s egyszer vidékfejlesztési, másszor területfejlesztési iroda, vagy mint most, Új Magyarország Pont nevet vesznek fel. Kiss Lajos ügyvezető elmondta, a Paks-Dunaföldvár Térségfejlesztő Önkormányzati Kht. 3-4 fős kollektívájával azért a célért dolgozik, hogy a lehető legtöbb forráshoz segítse a kistérséget. Az itt működő önkormányzatok, civilek, gazdálkodók fordulhatnak hozzájuk, ők pedig segítenek pályázatok felkutatásában, elő- és elkészítésében, források lehívásában, elszámolásban. Azon túl, hogy ezt a munkát igyekeznek a lehető leghatékonyabban végezni, gondoskodniuk kell saját működési költségeik előteremtéséről is, hiszen önfenntartóak. Kaptak már működési támogatást a társulástól, de leginkább pályázatokból jutnak pénzhez, biztosítják munkatársaik foglalkoztatását. Jelenleg négyen vannak, és nem csak Új Magyarország Pontként, hanem helyi vidékfejlesztési irodaként is működnek. Az előbbi Ferencziné Mérei Melinda, utóbbi Veres Imre nevéhez fűződik. Rajtuk és az ügyvezetőn kívül még egy kistérségi menedzser dolgozik az irodában. Hogy mennyien fordulnak meg náluk, vagy érdeklődnek telefonon, kinek milyen segítséget adtak, arról nem vezetnek pontos statisztikát. Nem is volna egyszerű, hiszen különböző mértékben járulnak hozzá egy-egy program megvalósulásához. Tapasztalataik szerint vannak települések, ahol már kialakult a pályázatíró csapat, itt elég csak némi információ, másutt elejétől végéig követni kell a projektet még az önkormányzatok esetében is, egy-egy civil szervezet, vállalkozás pedig nem tud berendezkedni a folyamatos pályázatfigyelésre és írásra. Az Új Magyarország Pont indulásától Ferencziné Mérei Melinda több információt remél. A koordinátorokat - így őt is — szigorú felvételi során választották ki, a továbbiakban pedig rendszeresen képzik őket a hatékonyabb munka érdekében. A kistérségi iroda munkatársai elmondták, munkájukat néha a felesleges adminisztráció nehezíti. Egy-egy pályázat, program dokumentálása rengeteg időt, energiát emészt fel. A régi-új ügyfélszolgálati irodát az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitotta meg. Dr. Újhelyi István azóta megvált posztjától. -vt-